teszt-hyundai-kona

Benzinnel a jövőbe

hirdetés

Teszt: Hyundai Kona 1.6 T-GDI 4WD N-Line

Futurisztikus formái miatt egyből elektromos hajtást csatol a képzeletünk a Konához, pedig igazán erős benzines motorral is készül, a csúcsváltozat pedig ez az összkerékhajtású kivitel.
Merész és látványos formákkal dolgozik már évek óta a Hyundai. A Kona első generációja is kilógott a hagyományos autók közül, utódja most, 2023-ban pedig még rátesz erre egy jókora lapáttal. Bármennyire is futurisztikus, ebben a modellben nem csak elektromos hajtás dolgozik, készül belőle hibrid és kétféle hagyományos benzinmotoros változat is. Most a csúcsváltozatot tettük próbára 1,6-os turbómotorral és összkerékhajtással, menő N-Line sportkivitelben.

Külső

Majdnem egy teljes kategóriát nőtt az elődjéhez képest a Hyundai Kona, hosszban 15 centivel nagyobb, amit már messziről sem tud elrejteni. Szélesebb is 2,5 centivel, a kiállása nagyautósabb, komolyabb, miközben a formák, ha lehet, még játékosabbak rajta, mint eddig. Oldalának törésvonalaiban meg lehet látni a nagyobb Tucson modellt, miközben a sziluett is inkább azéhoz hasonlít. Crossoveresen emelt hasmagasságú, és hangsúlyosak a kerékjárati ívei is, melyeket ebben az összeállításban a karosszéria szürke színére fényeztek.
Első ránézésre alig tudjuk levenni a szemünket az orrán teljesen végigfutó, egyetlen vékony LED-csíkról. Amennyire hangsúlyos, annyira képes elvonni a tekintetünket a valódi LED fényszórókról, amelyek egészen a lökhárító széleire csúsztak le. Annyira harmonikus a formavilág, hogy hátul ez szinte megismétlődik, így a Robotzsaru-tekintet nemcsak akkor hatásos, amikor jön, hanem akkor is, amikor megy. Hangsúlyosan sportosabb az N-Line csomag hátsó lökhárítója, melyen látványos diffúzor és dupla csövű kipufogó kapott helyet, a ködlámpa pedig versenyautósan középre került. Apró érdekesség, hogy az emblémákat és feliratokat matt szürkében kapja, nem krómozottan, mint a korábbi modell, ezzel is rájátszik a robotszerű, rideg megjelenésre.

Belső

Az új Hyundai Kona utastérben a retró és a letisztult, gépszerű jövőkép találkozik. Egyenes vonalakkal rajzolt a műszerfal, az utas előtt még egy kis polc is helyet kapott, a sofőrre viszont két 12,3 colos képernyő figyel, a multimédiáé kicsit befordítva. Egyáltalán nincs fényes fekete elem, minden matt, vagy szálcsiszolt hatású, így sokkal könnyebben tisztán is tartható.
Hagyományos klímakonzol fekszik középen (kétzónás), fölötte fizikai gombsorral válogathatunk a kijelző menütengerében. Minden egyértelmű, letisztult, elegáns, azonnal és könnyen használható. Piros csík dobja fel az N-Line felszereltségű Kona műszerfalát. Üléseit elöl-hátul eredeti Alcantara-huzat fedi, amely 100%-bal újrahasznosított műszálas mikroszövetből készül.

Kormánya kilóg a belső szögletes formavilágából, az ovális közép elég szokatlanul mutat, ahogy a formázása sem mindennapi, viszont vékony, nagyon jó fogású. Anyaghasználata kevésbé kiemelkedő, az összeszerelésbe viszont lehetetlen belekötni.
Mindkét monitor képe éles, a megjelenésük letisztult, átlátható a menürendszer, viszont elég összetett. Könyékig lehet túrni az autó beállításaiban, ráadásul folyamatos online kapcsolattal dolgozik, így mindig az elérhető legfrissebb szoftver futhat rajta. Online hallgatható rajta zene, egyelőre az Amazon Musicon keresztül, később viszont többféle streamingszolgáltató is elérhető lehet. Fut rajta az Android Auto és Apple Carplay is.
Magas építéséből adódóan magas az üléspozíció az új Hyundai Konában, 180 centis sofőröknek – mint én is – már kicsit szokatlan is lehet, hogy a műszeregység kijelzőjére egészen lefelé kell nézni vezetés közben. Hátul ülve egész jó a kilátás és a térérzet, minden irányban el is férek magam mögött, itt érezhető leginkább, hogy mekkorát nőtt a Kona.

Apróságainkat számtalan kis rekeszbe pakolhatjuk el az utastérben, az ajtózsebek hátul is elnyelnek kisebb palackokat, a praktikumot pedig növeli, hogy nemcsak elöl, de hátul is találunk két USB-C csatlakozót, illetve még légbeömlőt is, ez nem jellemző a kategóriában. Nem átlagos a csomagtartó mérete sem, 407 literes.

Technika

Elsősorban az elektromos változathoz készült a Hyundai ezen padlólemeze, csak aztán a belső égésű motoros kivitelekre, így az alapokat is e szerint optimalizálták. Ha a klasszikus hajtásláncokat nézzük, 1,0 literes és 1,6-os turbómotorok érhetőek el hozzá az 1,6-os szívómotorra épülő hibrid hajtáslánc mellett. Kisebb, háromhengeres motorja 120 lóerős, a nagyobb négyhengeres viszont már 198, ami ekkora lökettérfogatból szép teljesítmény. Utóbbihoz 265 Nm nyomaték társul – a tesztautóban is ez a motor dolgozik – hétfokozatú dupla kuplungos váltóval és opcióként elektronikusan vezérelt összkerékhajtással.
Változtatható menetmódjai a hajtásrendszer működését is befolyásolják, csúszós felületen, földúton, havas burkolaton választhatunk speciális üzemmódokat. Futóműve elöl gólyalábas MacPherson, hátul hagyományos csatolt lengőkaros felépítésű.

Vezetéstámogató rendszerei között a legmodernebb berendezéseket találjuk meg. Távolságtartó tempomattal és sávtartóval összehangolt rendszere biztosan vezeti az autót, nekünk csak a kormányon kell tartanunk a kezünket, miközben arra is figyel, mennyire vagyunk éberek. Egy infravörös kamera monitorozza a sofőr szemmozgását, ha pár másodpercen túl nem az útra figyel, hangos pittyegésbe kezd a rendszer.

Vezetés

Szokatlanul erős motort tett a Hyundai a Konába ezzel az 1,6-ossal, mégis szinte észrevétlenül indul be a négyhengeres, és végig az is marad. Ez lehetne a remek utastéri hangszigetelés érdeme, de kintről sem igazán hallani, ahogy jár. Dupla kuplungos váltójával szép összhangban indítja el a Konát, alig érezhető váltásokkal dolgozik, fölfelé és lefelé is stabilak a kapcsolások. A próbakörön úgy mosta össze a fokozatokat a tesztautó, mintha csak egy fokozatmentes váltó lenne.
Kellemes, csöndes, határozottan komfortos az összhang, ebből az előadásból ki sem néznénk, milyen dinamikára képes a 198 lóerős motorral a Kona. Éppen ezért váratlan, amikor nagy gázra meglódul a viszonylag könnyű, 1450 kilogrammos karosszéria. Összkerékhajtás nélkül és kézi váltóval 120 kilóval könnyebb ez a változat, így viszont, ha érzésre nem is annyira átütő a majdnem 200 lóerős teljesítmény, a jó tapadással kanyartempóban remekel az összkerekes Kona. 8,1 másodpercre van vagy szüksége a 100 km/h-s tempó eléréséhez, 210-ig képes gyorsítani.

Gyorsíthatok szűk kanyarban, akkor sem veszít a tapadásból, stabilan tol kifelé, előbújik belőle a sportosság, amit az N-Line csomag megkíván. Magasabb fordulatokon már hallható a motor, de a négyhenegres orgánuma szép, kicsit morcos, passzol a modellhez. A váltó még ilyenkor is ügyesen pakolja a fokozatokat, a futómű pedig feszesen betámaszt kanyarokban, ezzel támogatja a dinamikusabb autózást.
Kormányzása kevésbé passzol az összképbe, könnyebb, mint ami az autóhoz illene ezzel a hajtáslánccal. Cserébe viszont hétköznapi használatban könnyedebben irányítható. Futóműve ügyesen dolgozza ki az úthibákat, miközben a gördülési zaj sem jelentős. Összességében komfortos, egészen pihentető vezetni az új Hyundai Konát. Szinte mentes minden zavaró körülménytől, így a hétköznapokban egy vagány társ lehet.

Költségek

Háromhengeres, 120 lóerős benzinmotorral és kézi váltóval 9,3 millió forintról startol az új Kona, az 1,6-os listaára 10,7 millió forintról kezdődik kézi váltóval és elsőkerék-hajtással. A tesztautó automata, összkerékhajtású változatban 12,3 millió forinttól vásárolható meg a CarNet márkaszalonjában, és még ott a 141 lóerős hibrid kivitel is, ami 1000 forint híján éppen 12 millióba kerül listaáron. Ezek mellett két teljesen elektromos változat is szerepel a kínálatban, 14,5 és 16,2 millió forintos kezdőárral.
Hasonló méretekkel szerepel a piacon a Ford Puma 9,9 millió forintos indulóárral, a Mazda CX-30 11,1 millióval és a Fiat 500X 9,5 milliós listaárral, míg az MG HS kicsit alákínál 9 millió forintos indulóárával. Viszont hasonló méretben nincs a piacon olyan modell, amelyik ennyire erős motort vagy hagyományos összkerékhajtást kínálna.

Sokféle vezetőtámogató és biztonsági rendszer kerül az új Hyundai Konába: ütközésre figyelmeztető rendszer, amely kereszteződésben oldalirányból is érzékel, gyalogosfelismerő, vészfékező rendszer, tempomat és aktív sávtartó is része az alapfelszereltségnek. Az alapváltozatban 4 colos képernyővel szerelt multimédia-rendszer dolgozik, a jobban felszereltekbe 12,3 colos kijelző kerül. A sportos N-Line csomag felára 450-550 ezer forint (felszereltségi szinttől függ), ebben megkapja a sportosabb lökhárítókat, a fényezett kerékíveket, a piros belső elemeket és szövet- vagy Alcantara-kárpitozást, de a 18 colos N-Line felnik is csak ezzel érhetőek el.

Értékelés

Váratlanul vagány, látványos és ezzel együtt még praktikus autó is az új Hyunai Kona. Széles hajtáslánckínálatában a hagyományostól a teljesen elektromosig megtalálható szinte minden, aki hagyományos összkerékhajtást keres, még az is talál magának megfelelő Konát. A lehető legtöbb igényre próbál választ adni, és sikerül is neki.