A tisztább jövőt szállítja ez a furgon

A tisztább jövőt szállítja ez a furgon

hirdetés
A Hyundai évek óta elkötelezett partnere a világtengerek megtisztításáért küzdő szervezeteknek.
Most pedig egy olyan technológia tesztelésében vesz részt a cég, amihez egyébként nagyon ért: ez a robotika.
Környezetvédelmi robotika – többségünk soha nem is hallott még ilyenről, akik viszont ismerik a fogalmat, és amit takar, meggyőződéssel vallják, hogy ez hozhatja el a megoldást az óceánok hulladékmentesítéséért folytatott küzdelemben.

„A robotika biztosítja azt a kezet és lábat, amelyet az ember ilyen léptékben képtelen volna a környezetvédők rendelkezésére bocsátani” – fogalmaz dr. Sami Haddadin, annak a müncheni műszaki egyetemnek (TUM) az igazgatója, amellyel a Hyundai egy újszerű projektben készül együttműködni.

A feladat sziszifuszi az embernek, de nem megvalósíthatatlan a robotok számára. Olyan iszonyatos mennyiségű szemét landol ugyanis napról napra a világtengerekben, amennyit gépi segítség nélkül képtelenség volna begyűjteni, szortírozni, kezelni, majd visszavezetni a körkörös gazdaságba.
Ezt a segítséget pedig a robotok hozhatják el – nemcsak a feladat puszta nagysága, hanem annak gyakran rendkívül veszélyes volta miatt is. A robotika közel áll a Hyundaihoz, ezért pontosan tudta, mit kell tennie, amikor az együttműködés keretében rá hárult a feladat, hogy megépítse azt a szállítójárművet, amellyel egyrészt a bevetés helyszínére szállíthatják az úszó, guruló és repülő szerkezeteket, másrészt irányítóközpontként is működik az egyes feladatok elvégzése során.
A projektet az teszi különlegessé, hogy olyan berendezéseket igyekeznek létrehozni, amelyek előzetes robotikai ismeretek nélkül is hatékonyan üzemeltethetők – ezzel pedig megvalósul a robotika demokratizálódása. Ennek jóvoltából a Hyundai és a TUM robotjai a világ bármely részén bevethetők, irányításukról pedig műholdas kapcsolaton keresztül gondoskodhatnak az adott projekt gazdái: az összes releváns szakember hozzáférést kaphat a rendszerhez.
Az SVan néven jegyzett projekt révén újabb kompetens partner csatlakozhat a Hyundai Cradle programjához, amely jövőbeli technológiák támogatásával igyekszik biztosítani az intelligens városok, a hatékonyabb mobilitási szolgáltatások elterjedését: az SVan révén a Hyundai több szinten, áttételesen is tud tenni kitűzött környezetvédelmi céljainak a megvalósításáért.
A programban kulcsszerepet játszó jármű egy Hyundai Staria, a márka legújabb, máris többszörösen kitüntetett furgon/buszlimuzin modellje. Átrendezhető, tágas belső tere bőséges helyet biztosít a robotoknak és a vezérlőrendszereknek egyaránt: egy üléssorral berendezve csaknem öt köbméteres raktér áll a felhasználók rendelkezésére. Az 5,25 méteres Staria piactól függően kétféle hajtáslánccal választható: 2,2 literes dízelmotorja 177 lóerős, míg a 3,5 literes benzinmotor legfeljebb 272 lóerőt ad le.