Image

Díjesővel indította az új évet a Peugeot

hirdetés

Díjesővel indította az új évet a Peugeot

A 2020-as évben mindent díjat elnyert a Peugeot, amit csak lehetett, és úgy tűnik, ezt a jó szokását idén is megőrizte a márka. Már 2021 első napjaiban több megmérettetésen is a dobogó csúcsára állhattak – illetve gördülhettek – a francia autógyártó termékei.
Ha valamiből, elismerésekből bőven kijutott tavaly a Peugeot-nak Európában és a világ más piacain egyaránt. Márciusban az Év Európai Autójának választották meg a Peugeot 208-ast, decemberben ugyanennek a típusnak az elektromos verziója, az e-208 elnyerte az Év Japán Importautója címet, a kettő között pedig folyamatosan záporoztak a szakmai díjak és kitüntetések a márkára. Ez nem véletlen: a Gilles Vidal formatervezési igazgató által megálmodott, majd utódja, Matthias Hossann által tökélyre finomított dizájn, a moduláris padlólemezekre épülő technológia és a korszakalkotóan újszerű i-Cockpit kezelési koncepció kombinációja nem csak elméletben emelte a piac legjobb paraméterekkel rendelkező márkái közé a Peugeot-t, a gyakorlat is igazolta a papírformát.
A Peugeot 208 például a piaci bevezetése és 2020 karácsonya között eltelt tizennégy hónap alatt huszonöt különböző országos és nemzetközi elismerésben részesült. Csak az elmúlt hetekben-hónapokban az év hazai gyártású autója lett Argentínában, az év elektromos járműve Portugáliában, az év elektromos kisautója Nagy-Britanniában… Nem kellett sokáig várni a folytatásra: január végén két flottapiaci szakfolyóirat, a francia Kilomètres Entreprise és a brit Company Car Today egymástól függetlenül az év legjobb villanymotoros cégautójának választotta meg a modell elektromos kivitelét. Kiváló értéktartás, impozáns hatótávolság, no és nem mellékesen a belső égésű motorral szerelt modellváltozatokkal megegyező, maníroktól mentes, magával ragadó formaterv – ezek voltak azok a legfőbb érvek, amelyek a céges vásárlók számára különösen értékessé teszik az e-208-ast.
Meglepetés? A legkevésbé sem, hiszen a szintén francia l'Automobile et l'Entreprise már októberben az e-208-asnak adta a legkiválóbb elektromos cégautó címet – és ha már díjakat osztottak, a Peugeot 2008-ast megválasztották az év legjobb belső égésű motorral szerelt szabadidőjárművének, a Peugeot-t pedig „kedvenc autógyártójuknak” kiáltották ki. A Peugeot legkisebb szabadidő-autója mellett a legnagyobb crossover is kategóriája legjobb választása lehet, ha cégautót keresünk: a három üléssoros 5008-as idén sorban negyedszer(!) győzött az imént említett Company Car Today éves rangsorolóján.
De hagyjuk a flottavásárlókat! A szintén francia L’Argus autós magazin év autója választásán megint csak a 2008 állhatott a dobogó csúcsára, méghozzá elektromos kivitelben. A január utolsó napjaiban megtartott gálán nagy presztízsű és főleg nagyobb méretű ellenfelekkel szemben aratott győzelmet a villanymotoros városi crossover, és ha mondhatott volna köszönőbeszédet, mint az ilyen alkalmakkor szokás, minden bizonnyal a Les trophées de L'argus korábbi abszolút győzteseinek, a Peugeot 508-asnak (2019) és a 208-asnak (2020) ajánlja kategóriagyőzelmét. Ugyanezt tehette volna a 2008-as novemberben, amikor az olaszországi Auto Europa díj fennállásának történetében hatodik Peugeot-ként nyerte el az olasz autós újságírók szakszervezetének kitüntetését.
A Peugeot kis, CMP padlólemezére épülő modellek (a 208 és a 2008) elsöprő sikere hallatán felmerülhet a gyanú, hogy a szakma hanyagolja az idősebb, nagyobb testvéreket. Ez szerencsére nem így van: a Peugeot 3008 a legendás Porsche 911-essel holtversenyben nyerte el a Francia Autóklub Év Autója díját. Ugyanitt különdíjat nyert a Peugeot e-Expert, míg a Peugeot-t az év márkájának választották meg a piaci szereplők, azaz a konkurens márkák vezetői.
Ez a két utóbbi győzelem különösen fontos, hiszen haszonjárműben hagyományosan erős a Peugeot, arculati téren pedig hatalmas fejlődésen ment át az elmúlt években a világ egyik legrégebben működő márkája. Még szeptember derekán a le Journal de l'Automobile az év legmegbízhatóbb márkájának kiáltotta ki a Peugeot-t. Két hónappal később innovatív és hatásos reklámkampányaiért tüntették ki a márkát (hatalmas szakmai érdeklődés övezte például azt a különleges óriásplakátot, amelynek belsejében hanghullámokkal működő áramfejlesztő működött, és működtetett egy e-autó-töltőállomást), idén januárban pedig sorban nyolcadik alkalommal választották meg Portugália kedvenc autómárkájának a Peugeot-t.
A 2021-es folytatásban izgalmas új modellek, és velük új díjesélyek érkeznek. Az e-Partner érkezésével teljessé válik a márka elektromos könnyű haszonjárműveinek kínálata, a 308-as vadonatúj modellnek adja át a stafétát, az 508 PSE révén pedig hamarosan teljesen új szegmensben, a középkategóriás sportszedánok (és -kombik) között is képviselteti magát a Peugeot.
A vállalat szerteágazó tevékenységei közül csak a könnyűhaszonjármű-üzletág nem részesült még 2021-benkitüntetésben. Ez azonban nem szégyen egy olyan kiváló év után, mint amilyet a Peugeot furgonjai zártak. A Peugeot Partner 4x4 Dangel ősszel Litvánia első számú haszonjárművének bizonyult. A brit What Car? magazin nemcsak az abszolút legjobb kis méretű haszonjármű címet adományozta a Partnernek, hanem a kategória legpraktikusabbjának járó elismerést is – ugyanezt a használatcentrikus kitüntetést nyerte el a maga méretosztályában az Expert és a Boxer is.