A Peugeot és a Total közösen fejleszti az új versenyautót.
A le Mans-i 24 órás verseny 88. évadjának apropóján a PEUGEOT és a TOTAL hivatalosan is útnak indítja a Le Mans Hypercar (LMH) projektet.
Az életbe lépő új szabályozás előrevetíti a legrangosabb hosszú távú tartóssági verseny új korszakát, egyúttal jól passzol a két vállalat energetikai átállást célzó törekvéseihez.
„Le Mans az automobilizmus szent grálja” - nyilatkozta Jean-Philippe IMPARATO, a PEUGEOT márka igazgatója.
„Egy olyan verseny, amely formálja magát a győztest is. Számunkra ez a verseny elsősorban 3 korábbi győzelmet jelent, de sok verejtéket, könnyet és egy hihetetlen összefogást is a Total-lal, akikkel éppen most ünnpeljük a közös munka 25. évfordulóját.”
Az LMH kategória melletti döntést többféle kritérium befolyásolta, melyek között fontos hogy bizonyos szabadságot enged az áramvonalazás terén. Így lehetővé válik, hogy a Peugeot Design segítségével a márka stílusjegyei határozottan megjelenjenek az autón. A már korábban megindult együttműködés lehetővé teszi, hogy már a 2020-as Le Mans-i verseny alkalmával megvillanthassák az első vázlatokat, melyek felfedik a design főbb vonalait, az új szabályozás figyelembevételével, különös tekintettel a méretekre.
A PEUGEOT és a TOTAL szövetsége tehát elrajtolt az elektromos-hibrid Hypercar fejlesztésével, melynek olyan ikonikus designt szánnak, mely már a “Neo Performance” stílusjegyek felhasználásával születik. Az autó teljesítménye eléri az 500 kW-ot (680 LE) és négykerék meghajtással rendelkezik. Miután több fázisban tanulmányozták az autó általános felépítését, az arerodinamikai kialakítást, illetve magát a meghajtási módot és az elektromos rendszert, végül a hibrid hajtás mellett döntöttek.
A PEUGEOT Sport valamennyi részlege részt vett a tervezési folyamat egyes lépéseiben. A PEUGEOT Sport tehát újabb alternatív hajtással kapcsolatos kihívást vállalt, melynek teljesítésében támaszkodhat a hamarosan hivatalosan is bemutatkozó nagy teljesítményű utcai sportkocsi, a PEUGEOT 508 PSE kifejlesztésénél szerzett tapasztalatokra. Ez a modell már viseli a PEUGEOT Sport Engineered jelzést.

Jean-Philippe Imparato, a PEUGEOT márka igazgatója:
„Ez az új kategória képes arra, hogy mozgósítsa az egész vállalatot, annak minden egységét, valamint olyan technológiák és formaterv alkalmazását teszi lehetővé, amely nem áll annyira távol a széria modelljeinktől. Ezzel a kihívással a PEUGEOT egy új filozófiát, irányzatot is elindít, amely a « Neo Performance » nevet kapta.
Visszatérünk a hosszútávú versenyzéshez, így az autósport egy új területén dolgozhatunk, mely a hibrid-elektromos hajtást helyezi előtérbe. A PEUGEOT Sport is némiképp megváltozik, bevezet egy új elnevezést a nagy teljesítményű, villamosított autói számára, ez lesz a PEUGEOT SPORT ENGINEERED jelzés, melynek első gazdája az 508-as modell lesz: 360 LE teljesítménnyel, négykerék-meghajtással és mindössze 46 g CO2 kibocsátással. Ez a program jó lehetőség arra, hogy a sportban is belevághassunk az energetikai átállásba.”

Philippe Montantême, a Total marketing stratégiai és kutatási vezetője :
„A PEUGEOT és a TOTAL 25 éve vannak szoros együttműködésben. A motorsport területén ez azonban nem ennyire egyszerű! A versenysport, amely benne van a vérünkben, egy valódi technológiai laboratóriumot jelent mindkét márkának. Ebben a laboratóriumban keressük folyamatosan azokat a hatékony és nagy teljesítményű megoldásokat, amelyek a sportból végül eljuthatnak a végső fogyasztókhoz is. A Le Mans « Hypercar » projekt új közös fejlesztési lehetőségeket nyit az autó teljes hajtásláncának tekintetében, a hatékony üzemanyagok és a hibrid autókba szánt speciális kenőanyagok területén. Ezen felül lehetővé teszi a TOTAL és a SAFT szakembereinek, hogy új lehetőségek után kutassanak az akkumulátorok területén. A TOTAL ma már multi-energetikai cégcsoportként arra törekszik, hogy mindenféle mobilitási igényt ki tudjon szolgálni. A Le Mans Hypercar projekt ennek a tökéletes megtestesülése. »

Olivier Jansonnie, a PEUGEOT Sport EC technikai igazgatója:
Az autó 4x4 hajtású lesz, egy 200 kW maximális teljesítményű villanymotorral az első tengelyen, ahogy azt a szabályzat előírja. Az összteljesítmény egy 500 kW (kb. 680 LE) teljesítményű, kétkerékhajtású, belső égésű motorral hajtott autóénak felel majd meg, de elosztva a két tengelyen. A jelenlegi LMP1 kategóriához képest, ez az autó közelebb áll majd az utcai autókhoz, mivel nagyobb és nehezebb lesz (5 méter hossz, 4,65 méter helyett és 2 méter szélesség, az 1,90 méter helyett). Az új szabályozás egészen eltérő, mivel szabályozza a teljesítmény elosztását is (BOP : Balance of Performance). Ez sok megkötést, de új technikai lehetőségeket is kínál a fejlesztésben, elsősorban a forma tekintetében, természetesen a légellenállás figyelembe vételével, amelyet szélcsatornában mérnek majd, valódi méretű karosszériával. Már nagyrészt jóváhagytuk az aerodinamikai koncepciót és a motor felépítését. A hibrid rendszer felépítését is meghatároztuk.

Matthias Hossann, a PEUGEOT design igazgatója:
Az új Le Mans Hypercar kategória egy soha vissza nem térő, ritka alkalom arra, hogy a sport és a design részlegek közösen dolgozhassanak. A szabályzat pont megfelel a PEUGEOT elvárásainak abból a szempontból, hogy a leendő versenyautó megtestesíti a jövő autójáról vallott elképzeléseinket, az elektromos hajtással operáló “Néo Performance” filozófia jegyében. Az autó megjelenését nem csupán a műszaki optimalizálás és a szélcsatorna fogja meghatározni, hanem valóban teret kapunk arra, hogy egy egyedi, ikonikus tárgyat alkossunk, mely a teljesítményt ötvözi és egyúttal kifejező. Szeretnénk minél jobban kihasználni a felajánlott játékteret, szóval ez egy nagyon izgalmasnak ígérkező projekt lesz! Jelenleg még az előkészítő fázisban vagyunk, tanulmányozzuk a koncepciót. Egyeztettünk a PEUGEOT Sport szakembereivel, hogy lássuk, pontosan mit enged meg a szabályzat és mi az, ami tilos. A projekt következő fázisaiban is szorosan együtt fogunk dolgozni. Ezek a vázlatok az első nagy vonalak, melyek meghatározzák majd a formaterv legerősebb elemeit, melyekre a későbbiekben támaszkodhatunk. A hármas karom és a színek mindenképpen olyan elemek, melyeket szeretnénk megjeleníteni a Hypercar-on. A jellemző fények, melyeket a szériaautóinkon is alkalmazunk részévé váltak a márka identitásának, így ezek mindenképpen megjelennek majd az autón.”