Ha visszatekintünk a Peugeot történetére, elsősorban kifejezetten sportos és kortalanul elegáns modellekkel találkozhatunk. Itt-ott azonban olyan típusok is előfordultak, amelyek leginkább az aszfalttól távol, sárban, sziklán vagy homokon érezték jól magukat. Most az ő történetükbe pillantunk bele.
Mindenki életében vannak olyan mérföldkövek, amelyek alapvetően meghatározzák a későbbi fejlődés irányát. A Peugeot esetében ilyen volt az a győzelem, amelyet a világ első szervezett autóversenyén, 1895-ben aratott. Mivel pedig a márka ezt követően további évtizedeken át uralta az európai motorsport világát, az ügyfelek dinamikus, jól vezethető autók gyártójaként azonosították a Peugeot-t, a mérnökök pedig a versenypályákon szerzett kompetenciájukat felhasználva tökéletesítették a márka modelljeit. Ebben fontos szerepet játszott az is, hogy a harmincas években a kor leginkább elismert független karosszériaépítői vették gondozásukba a Peugeot aktuális típusait: Marcel Pourtout, Georges Paulin és Émile Darl'mat előszeretettel dolgoztak a márka kiforrott konstrukcióival, amelyek lendületes alkotásaikhoz méltó menetdinamikát nyújtottak, az így létrehozott álomautók pedig tovább öregbítették a már ekkor is évszázados hagyományokkal rendelkező Peugeot hírnevét.
A kor mobilitás iránti elhivatottsága azonban nem csak a sebességben, hanem a hirtelen megnőtt felfedezőkedvben is megnyilvánult: a világot megismerni igyekvő, izgalomra vágyó kalandorok különlegesen felkészített automobilokkal vágtak neki az ismeretlennek. Ebből a Peugeot sem maradhatott ki: Dufresne mérnök elképzelése alapján lánctalppal váltották ki a népszerű 201-es hátsó kerekét; a fogazott dobokra feszített, belül acélszerkezetű, kívül gumitalpakkal szerelt láncot 37 lóerős, 1,5 literes motor hajtotta egy háromfokozatú sebességváltón keresztül. Az így létrehozott 208 A Chainrail névre keresztelt járművel komoly tervei voltak a Peugeot-nak, de vállalkozó kedvű felfedezők helyett a francia hadseregnek ajánlották be a konstrukciót. A katonaság két példányt át is vett tesztelésre, a gyár további két autót épített. Összesen egy példány maradt fenn, amely most a Peugeot gyári múzeumában tekinthető meg.
A Peugeot levonta a következtetést, és a következő negyed évszázadban maradt az elegáns, gyors és kényelmes közúti autóknál. A hetvenes évek végére azonban valami megváltozott: a felső kategóriás Peugeot 504 a fent említett erények mellett rendkívül strapabírónak is bizonyult; olyannyira, hogy az autó villámgyorsan elterjedt a harmadik világban. Dél-Amerikában és Afrikában százezer számra vásárolták a tágas és robusztus autókat. A másfél évtizeden át gyártott modell életciklusának második felében egy különleges autóipari műhelyre figyeltek fel a Peugeot mérnökei: a korábban versenyautók építésével foglalkozó Henry Dangel a hetvenes évek végére tökélyre fejlesztette egyszerű, megfizethető, és akár utólag is beépíthető összkerékhajtási rendszerét. 1976-tól emelt hasmagassággal, négy hajtott kerékkel is készültek 504-esek, majd később 505-ösök, amelyek önhordó karosszériájuk ellenére komoly terepalkalmassággal bírtak, amit a volt francia gyarmatok úttalan útjain éppúgy bizonyítottak, mint az egyre népszerűbbé váló terepralikon.
Hiába voltak rendkívül robusztusak és megbízhatók, a Dangel-féle Peugeot-k nem feleltek meg a francia hadsereg követelményeinek. A gyár szakemberei azonban nem estek kétségbe: a nyolcvanas évek elején kiírt pályázatra egy hibrid megoldással neveztek – és nyertek. A Peugeot P4 karosszériája, futóműve és összkerékhajtása az akkor új konstrukciónak számító Mercedes-Benz G-osztálytól származott; ezeket az alapokat a Peugeot 504 motorjaival és a Peugeot 604 sebességváltójával kombinálták. Szintén a Peugeot szállította a jármű elektromos hálózatát, továbbá a francia márka központi üzemében, Sochaux-ban végezték a nyers karosszériaelemek hegesztését, a vázszerkezet kataforetikus fényezését, majd a kész jármű összeszerelését. A konstrukció kiválóságára jellemző volt, hogy a Mercedes megtiltotta, hogy a Peugeot civil vásárlóknak, illetve exportpiacokra is gyártsa a P4-est.
Manapság az eredeti Dangel Peugeot-k és a P4-esek egyaránt értékes gyűjtői kincsnek számítanak, ám a Peugeot újonnan is kínál robusztus megoldásokat ügyfeleinek. Egyrészt ismét aktívvá vált a Dangel és a Peugeot együttműködése: a cég összkerékhajtású verziót készít a Partner kisteherjárműből, és bemutatták a Boxer és Rifter buszok alapjaira tervezett, 4x4-es expedíciós járműveket is – igaz, ez utóbbiak egyelőre megmaradtak a tanulmányautók szintjén.
A történet magától értetődően a Peugeot jelenkori szabadidőjárműveivel, a 2008, 3008 és 5008 típusokkal ér véget. Ezek a modellek mechanikus összkerékhajtást nem kínálnak, de az opcióként rendelhető Grip Control rendszer a menethelyzetek 99%-ában több mint elegendő magabiztosságot jelent. A technológia a motor és a fékrendszer intelligens elektronikus vezérlésével segít a vezetőnek, hogy laza vagy csúszós útfelületen is előrejuthasson. Valódi – ha nem is mechanikus – összkerékhajtást nyújt ellenben a Peugeot 3008 Hybrid4 plug-in hibrid szabadidőjármű: ennél egy külön villanymotor hajtja meg a hátsó kerekeket, jelentősen növelve a jármű nyomatékleadási képességét.
