Image

Globális motorsportfellegvár lett Budakeszi

hirdetés
A világon mindössze két műhelyben készítik a Peugeot összes Rally4-es versenyautóját. Az egyik Budakeszin található, tulajdonosa és vezetője pedig Tagai Tamás, aki idestova másfél évtizede dolgozik együtt a márkával.
Az idei évtől teljesen megújult a Peugeot raliautós ügyfélprogramja. A korábban R2-ként ismert géposztály 2021-től Rally4 néven folytatódik. Ehhez pedig nem csak új autót fejlesztett a Peugeot Sport, de a gyártás és a forgalmazás rendszerét is átdolgozta. Míg korábban regionális disztribútorok építették és forgalmazták az autókat, mostantól az egész világot két műhely szolgálja ki: az egyik Portugáliában, a másik pedig Magyarországon, Budakeszin működik.
Ez utóbbi a Tagai Racing Technology (TRT), amelynek alapító tulajdonosa, Tagai Tamás húsz éve foglalkozik versenyautók építésével és bérbe adásával, a Peugeot Sporttal pedig az S2000-es program indításakor, 2007-ben került kapcsolatba. Tamásék 2014 óta regionális disztribútorként szolgálják ki a márkát, és mivel az általuk épített autók kiváló eredményeket értek el a térség nemzeti és nemzetközi bajnokságaiban, 2019-ben felkérte őket a Peugeot, hogy az új Rally4 géposztályhoz kapcsolódó programjukban vállaljanak kulcsszerepet. Azzal, hogy mostantól mindössze két partner építi a Peugeot új versenyautóját, a program hatalmas lépést tett az egységes, kiemelkedő minőség felé. Tagaiék aktívan részt vettek a gyártási folyamat szabványosításában is – ennek nagy előnye, hogy gyorsabban, pontosabban építhetők az autók. Az elmúlt másfél évben mintegy két tucat Peugeot 208 Rally4-es készült Budakeszin, a sorban álló ügyfelek listája pedig folyamatosan nő: a kezdeti tapasztalatok azonnal bebizonyították ugyanis, hogy kiváló konstrukcióról van szó, amely a népszerű, sikeres előd minden erősségét megőrizte, de kiküszöbölte annak gyengéit.
A TRT boszorkánykonyhája mintegy 500 négyzetméteren működik: ebből 200 négyzetmétert tesz ki a raktár, 300-at pedig a műhely, ahol speciálisan felkészült szakemberek építenek menetkész versenyautót a Franciaországból kapott nyers karosszériából és több ezer alkatrészből.  „Egy-egy autó összeszerelése 120-140 munkaórát igényel. A karosszéria előkészítését és a fényezést követően jön az összeépítés, a beállítások, majd egy mintegy 40 kilométeres tesztút, ahol szigorú terv szerint ellenőrzünk minden mechanikus és elektronikus rendszert.” – avat be a folyamat részleteibe Tagai Tamás. „Ezután jöhet egy újabb ellenőrzés, majd lecseréljük az olajat és a kerekeket is – a teszt alatt használtak helyett új felniket és abroncsokat teszünk fel, és egy végső ellenőrzés után – a szerződésnek megfelelően – az autó utazik vissza Franciaországba, a Peugeot Sport központjába.” 
A Peugeot Sport két éve, az új generációs 208-assal párhuzamosan, annak alapjaira építve kezdve el a 208 Rally4 fejlesztését. Nem csak megjelenésében azonos tehát a versenyautó az utcai modellel: közös a padlólemezük, és a motor is ugyanarra a háromhengeres konstrukcióra utal, amit bárki megvásárolhat. Persze az alkatrészeket átméretezték, módosították a vezérlést, és nagyobb turbót építettek be: így teljesítménye meghaladja a 200 lóerőt, a maximális forgatónyomaték 290 Nm! A sebességváltó ötfokozatú szekvenciális, a hajtott első kerekek között önzáró differenciálmű osztja el az erőt. A futómű az útviszonyok, illetve a pilóta vezetési stílusa szerint állítható; murván, illetve aszfalton eltérő méretű kerekeket és első fékeket alkalmaznak.