peugeot-508sw

Erős oroszlán visszafogott étvággyal

hirdetés

Teszt: Peugeot 508 SW Hybrid

A jó kiállású, sportos középkategóriás autók lángját élteti a Peugeot 508, amiben tulajdonképpen minden benne van. Megjelenése kiemelkedő, kombi karosszériával praktikus, hibrid hajtásával pedig jövőbe mutató.
Jelenleg a második generációs 508-as a Peugeot kínálatának csúcsa, konnektorról tölthető hibrid hajtáslánccal, 225 lóerős teljesítménnyel, és az ötajtós mellett praktikus kombi karosszériával emelkedik ki az egységesen visszafogott stílusú szegmensből.

Sportos arányai miatt a Peugeot 508 SW szinte elvész a buflák szabadidő-autók tömegében. Mindössze 1409 milliméter magas, a legtöbb mai típus eltakarja, mégis könnyű kiszúrni a parkolóban. Ennek oka, hogy a sok egyenarc között a franciák középkategóriás típusa igazi egyéniség, bárhonnan nézve összetéveszthetetlen.
Ezt köszönheti a már említett alacsony magasságnak, amihez 4750 milliméteres teljes hossz és 1859 milliméteres szélesség társul. Arányait tekintve tehát a szépérzéket telibe találó jelenség, hosszú, lapos, nyújtott, dinamikus forma.

Fokozza a hatást, hogy a tervezők engedtek a csábításnak, és az övvonaltól lefelé szélesebbre domborították a lemezeket. Ez mindig jól áll egy autónak, egyfajta terpesztést kölcsönöz, amit a döntött szélvédők csak tovább erősítenek.

Ennél is bátrabb a frontrész kivitelezése. A full-LED-es fényszórók mély szemöldök mögött ülnek, üdítő, hogy nincs óriási hűtőrács, a tekintetet inkább a hatalmas szemfogként lefelé meredő nappali menetfény csíkjai fogják meg. Így szinte minden vetélytársnál harsányabb látvány a Peugeot 508 orra, igaz, a fő műsorelem, a két hosszú, függőleges fénysáv csak GT Line és GT kivitelben jár az autóhoz.
Az oldalnézetre is jutott bőven fénnyel játszó domborítás, kiszállás után pedig a keret nélküli ajtókkal lehet dicsekedni, ezek ráadásul praktikus célt is szolgálnak: a keretbe ágyazott üvegekkel nagyjából 25 mm-rel magasabban húzódna a tetővonal ugyanekkora ajtónyílás mellett.

Szerencsére a farrésznél sem fogyott el a muníció, ma már elegánsan őszinte a valódi kipufogóvég, az elnyújtott Peugeot-felirat és a teljesen fekete, hosszan végigfutó búra alatt ülő lámpák pedig optikailag még laposabbnak mutatják az eleve alacsony autót.

Különc otthonosság a kormány mögött

A Peugeot már évek óta külön ösvényen jár a belterek tekintetében, és a radikális megközelítésből, az i-Cockpit-re jellemző apró kormánykerékből, a zongoraszerű kapcsolókból a Peugeot 508 SW esetén sem engedtek.
Így egy franciásan eklektikus, futurista és modern vezetőhelyet kapunk, a központi kijelző a vezető felé fordul, a magasra húzott középkonzol egy végtelenített könyöklő, ahonnan kényelmesen zongorázhatunk a funkciók között

A 12,3 colos műszeregység információit hat különféle elrendezéssel kaphatjuk meg a kormány bal szarván található tekerőgombbal, és ha egyik sem felel meg az ízlésünknek, akkor kreálhatunk teljesen egyedi, saját verziót.

A Peugeot 508 SW szembemegy a sivár, hatalmas képernyőkből álló belterek trendjével, több gombsorral, kapcsolóval a klasszikus luxusautók fedélzeti hangulatát idézi fel.

Igaz, a klíma levegő-hőmérsékletét és a befújás irányát csak a menürendszerből szabályozhatjuk, ezek kaphattak volna dedikált, valódi kapcsolót a kijelző alatt.
Stílusban extravagáns szintet képvisel a Peugeot 508, az aprólékos kialakítású műszerfalra egyszerűen jó ránézni, és az anyagminőség sem marad el a forma mögött. A díszvarrások pontosan futnak, az apró, leheletfinom részletek is jól illeszkednek, térd felett minden anyag kellemes tapintású, puha vagy lakkozott felület.

Panaszra a második sorban sincs ok, hátul a Peugeot 508 SW-ben lépcsős hátú kivitelnél négy centivel több hely jut a fejeknek, amiben a 27 fokos dőlésszögben rögzített háttámlának is szerepe lehet.
A kombi kivitelben jobb a térérzet a második sorban. Szellősebb, tágasabb, az ablakokon át jobb a kilátás, de végső ütőkártya a kizárólag 508 SW-hez rendelhető panorámatető. Apró kényelmi extra az érintéssel kapcsolható olvasólámpa, elöl-hátul LED-ekkel.

Az 508 SW csomagtartója 530-1780 liternyi teret ad az ötajtós limuzin 482 literes értékével szemben, így az üzleti utak mellett egy családi kirándulás esetén is helytáll a legnagyobb Peugeot. Igaz ez a hibrid hajtáslánccal együtt is, mivel nem a csomagtartóba, hanem a hátsó ülések alá került a lítiumion akkumulátorpakk, tehát nem csorbul a raktér mérete.

A méreten túl viszont csak a kötelező elemeket vonultatja fel a tesztautó: csomagrögzítő krómozott kampók, egy mozdulattal dönthető hátsó üléssor, az opciós láblendítéses nyitófunkció viszont rendelhető opció.

Motorbőség – benzin, dízel, hibrid

A tölthető hibriden túl, villanyhajtás nélkül még két motorkonfigurációval érhető el a típus. Benzinesből az 1,2 literes, 130 lóerős nyitja a sort, és jelent jelenleg alternatívát a hibriddel szemben, dízelfronton pedig az 1,5 literes HDi adja a belépő szintet 130 lóerővel.

A teszten szereplő hibridbe a Peugeot 1,6-os benzinmotorja kerül 180 lóerővel, melyet 110 lóerős villanymotor egészít ki, így a kombináció rendszerteljesítménye 225 lóerő.

A villanymotorhoz 300 V-os, 11,8 kWh-s lítiumion akkumulátorcsomag tartozik, amely egy átlagos konnektorból 8 amper áramerősséggel 7 óra alatt tölthető csurig, az opciós fedélzeti 7,4 kW-os töltővel, és a megfelelő wallbox-csatlakozással viszont ez az idő 1 óra 45 percre csökkenthető le.

Felvillanyozó teljesítmény

Vezetés közben minden esetben jól jön az akkumulátorban rejlő energia, legyen szó akár csendes városi csorgásról, akár sportos országúti haladásról. A mindig villanymotorral induló kocsival egészen 135 km/órás tempóig suhanhatunk benzinfogyasztás nélkül, városban pedig a WLTP szerinti 40 kilométeres hatótáv is elérhető. Így egy átlagos nap kötelező körei az óvatos haladás jegyében javarészt teljesíthetők minimális benzinmotoros segítséggel.

Országúton inkább a 30-35 kilométeres elektromos hatótáv reális érték, amit szerencsére nem kötelező itt "ellőni", a hibrid rendszert tartalék üzemmódra is állíthatjuk, így lakott területre marad a néma, kipufogógáztól mentes suhanás.
Viszont ha a három üzemmód (Electric-Hybrid-Sport) közül a Sport állásba toljuk a kapcsolót, akkor az elektronok felhasználása már nem a spórolásról, sokkal inkább a sportolásról szól. Ilyenkor a gyorsításba segít be teljes erőbedobással a villanyos rendszer, és hatékonyan tünteti el a turbós motorok alacsony fordulaton jelentkező erőtlenségét.

Gyorsulása mindössze 8,3 másodperc százig, ami keveset árul el a való életben tapasztalható dinamikáról. A 225 lóerős rendszerteljesítmény mögött igazi lendületet adó rugalmasság rejlik, a nyolcsebességes, Aisin-gyártmányú hidrodinamikus automata váltó simán, észrevétlenül küldi a nyomatékot az első kerekek felé.

Ez az erő minden helyzetben megfelelő magabiztosságot ad, de szerencsére a sportkocsik izgága agressziója nem jellemző erre az oroszlánra. Ennek oka az, hogy a Peugeot 508 SW elsősorban mégis egy kényelmes, középkategóriás kombi, így futóműve elsősorban az úthibák csillapítására lett hangolva amellett, hogy az elöl MacPherson, hátul multilink felépítésű rendszer azért nagyon stabilan tartja a karosszériát.
Az átlagosnál apróbb volánnal érdekes élmény minden kanyar, közvetlen a kapcsolat a kerekekkel, de pont a mérete miatt igen erős a szervorásegítés, ami tompítja az élményt, a városi manőverezést viszont gyerekjátékká teszi.

Fékjei hatékonyak, de a hibridekre jellemző működést szokni kell, enyhe lassításra ugyanis a tárcsák helyett a generátor-üzemmódban az akkumulátorba energiát töltő villanymotor fogja vissza az autót. A hagyományos tárcsafékek csak erősebb pedálnyomásra aktiválódnak, ilyenkor meggyőző a fékhatás, amire szükség is van, hiszen a hibrid hajtás 295 kilogrammot tesz hozzá a tömeghez, a sima benzines 1430 kilogrammjával szemben az 508 Hybrid 1725 kilót nyom a mérlegen.

Bár jól jönnek az elektromos kilométerek városban, azért a típus igazi otthona mégis az autópálya. Itt kijön a kitűnő hangszigetelés, az áramvonalas forma és a kényelmes rugózás előnye. Pihentető az utazás több száz kilométer után is, a biztonságos haladást pedig vezetéssegítő rendszerek hada szavatolja.
Az adaptív tempomat magabiztosan tartja a távot az előttünk haladótól, a sávtartóra szintén rábízhatjuk magunkat, éjjel pedig a műszeregységen elővarázsolható éjjellátó kamera képe segít felismerni az akadályokat. Ez képes riasztást is adni gyalogosokról, kerékpárosokról, szarvasokról már azelőtt, hogy meglátnánk őket.

Értéke a tisztasága

A konnektorról tölthető hibridek esetén mindig nagy kérdés a fogyasztás, és erre a kérdésre mindig nehéz egyértelmű választ adni. Aki javarészt rövid távokon jár, annak a Peugeot 508 SW Hybrid 30-40 kilométeres villannyal megtehető átlagos hatótávja mellett kijöhet a katalógusban szereplő 1,2-1,7 l/100 km benzines fogyasztás.

Hosszabb távon előtérbe kerül az 1,6 literes turbómotor, mellyel 4,5-5 l/100 kilométeres átlagos fogyasztásra kell számítani, és aki mindig elfelejti a töltést, valamint dinamikusan használja az autót, annak sem kell 7 literes átlagnál magasabb értékre számítania, ami egy automata váltós, 225 lóerős, középkategóriás kombitól kifejezetten jó eredmény.

Ehhez természetesen a felhasznált energiát is oda kell csapnunk, melynek ára nagyban függ a töltés helyétől, de egy ilyen típusnál talán felesleges ezen matekozni, a lényeg a benzinesekénél tisztább működés és a 38 g/km szén-dioxid-kibocsátási érték.
10,8 millió forint a Peugeot 508 indulóára 1,2 literes 130 lóerős benzinmotorral, 225 lóerőt pedig már benzinestől is kapunk, csak a GT Pack felszereltséggel, 15 530 000 forintért. Ugyanezzel a gazdag csomaggal a szintén 225 lóerős 508 SW Hybrid 18 240 000 forint, viszont a benzinessel szemben ez elérhető szerényebb extralistával. Ha a hibridhez az Allure csomagot rendeljük, akkor már kiegyenlítődik az árkülönbség, így 15 940 000 a zöld rendszámos kivitel ára.