Váratlan területen bizonyult a világ legjobbjának a Dacia

Váratlan területen bizonyult a világ legjobbjának a Dacia

hirdetés
Példátlan sikert ért el a Dacia 2023 végén: az autóipari formatervező szakma első számú kiadványa, a Car Design News az év legnagyobb jelentőségű konepciójárművének választotta meg a Manifesto tanulmányt.
Ha 2004-ben, az újjászülető Dacia első típusának, a Logannek a világpremierjén valaki azt mondta volna a márka dizájnereinek, hogy nem egészen húsz év múlva az ő stúdiójukból kerül ki a világ legnagyszerűbb tanulmányautója, alighanem értetlenül néztek volna rá: minden bizonnyal eltévesztette a címet.
Hiszen a négy évvel később érkező Sandero, a 2010-es Duster, majd ezt követően a márka összes többi típusa ugyanazt a pragmatikus filozófiát követte, amelynek alapjait a Logannel fektette le a Dacia, és amely a funkcionalitást és a költséghatékonyságot tartotta legfőbb értékének – márpedig célszerűséggel nem szoktak dizájnversenyeket nyerni.
Az azóta eltelt két évtized alatt azonban megváltozott a világ, és megváltozott a Dacia is. Értékké vált az észszerűség, az erőforrásokkal való felelősségteljes gazdálkodás, a természetközeli gondolkodás – és kegyvesztetté a pazarló fényűzés, a drágasággal való hivalkodás. Ez a szemléletváltás önmagában is vonzóvá tette a Daciát – erről tanúskodnak a márka piaci sikerei –, egészen a Manifesto tanulmányautó megjelenéséig kétséges volt azonban, hogy mindez átültethető-e esztétikai síkra.
A jelek szerint a legteljesebb mértékben: a Dacia szó szerint formabontó koncepciójárműve ugyanis elnyerte az Év Tanulmányautója címet a Car Design News magazin szokásos éves szavazásán. Nem átlagos kiadói díjról van szó, hanem az autóipari formatervező szakma legmagasabb elismeréséről: a zsűri tizenhat tagja között a világ legnagyobb autógyártóinak vezető dizájnereit is megtaláljuk – ők szigorúan csak más cégcsoportok termékeire szavazhatnak –, a tíztagúra szűkített döntős mezőnyből ők választják ki az adott időszak leginkább meghatározónak, korszakalkotónak tekintett tanulmányautóját.
„Idén tizedik éve adjuk át ezt a díjat, és a Dacia eddig még a döntőbe se került be” – mondta el James McLachlan, a Car Design News szerkesztője. „A Manifesto sikere tehát rendkívüli teljesítmény, és pontosan szemlélteti, hogy milyen sokat – és milyen gyorsan – fejlődött a márka.”
„Megtiszteltetés számunkra, hogy milyen sokan találták frissnek és értékesnek ezt az apró tárgyat, amely a Dacia értékeit tükrözi. Nem hiszem, hogy bárki is számított erre a győzelemre. A szakma elismerése azonban megerősít azon meggyőződésemben, hogy a helyes irányba fejlődünk” – mondott köszönetet a díjátadón David Durand, a Dacia formatervezési igazgatója.

Durant egy korábbi interjújában részletesen mesélt a Car Design News magazin olvasóinak a Dacia Manifesto születésének körülményeiről. Normál esetben egy ilyen koncepcióautó megálmodására és megvalósítására 12-18 hónapot fordítanak – Durantnak és csapatának mindössze hat hónap állt rendelkezésére. Cserébe teljes mértékben szabad kezet kaptak arra, hogy újraértelmezzék a Dacia alapértékeit.
„A tervezőink számtalan ötlettel álltak elő, konzervatívakkal és extrémekkel egyaránt. A teljesen nyitott koncepció, és annak radikálisan újraértelmezett belső tere láttán azonban nem haboztunk tovább, és ezt az irányt választottuk” – emlékezett vissza Durant. „Ha időkorlátok között kell dolgoznunk, nincs más lehetőségünk, mint alkalmazkodni, új megoldásokat és új kapcsolódási pontokat keresni. Nem volt időnk túlgondolni a dolgokat: mindenki nagyon motivált volt, ezért azt mondtuk: gyerünk, csináljuk! A végeredmény pont olyan, mint minden Dacia – lényegre törő, vagány, robusztus, megfizethető és környezetkímélő –, de soha nem látott formában fejezi ki ezeket az alapvető értékeket.”
A Manifesto rekordgyors megvalósítását segítette, hogy a tervezők ultramodern eszközökkel dolgozhattak. Átugrották a szokásos agyagmodellfázist, helyette digitális makettet építettek, kiterjesztett valóságú virtuális környezetben. A párizsi és bukaresti kollégák egymástól több ezer kilométerre, mégis együtt, valós időben, egyszerre dolgozhattak a projekten.
„A Manifesto nem az erőről, a teljesítményről szól, hanem arról, hogy eljuthassunk nehezen megközelíthető helyekre: oda, ahol a lényeg kezdődik. Ez aztán lehet túrázás, lehet természetvédő munka, vagy akár extrém sport űzése is – a Manifesto ebből a szempontból olyan sokoldalú, mint egy svájcibicska.”

A tanulmány persze nemcsak a természettel kapcsolja össze a szemlélőt, hanem a márka közeli és távoli jövőjével is. Az orr kialakítása – a logó és a fénykarakter – és a zöld szín már ma is ismerős, a vadonatúj Duster érkezésével pedig két másik, futurisztikus részlet is átkerül a sorozatgyártásba. Az egyik a Starkle fantázianevű, újrahasznosított műanyag, a másik az opciós szerelvények rögzítését lehetővé tevő moduláris rendszer, a YouClip. Így aztán, bár a Manifesto várhatóan soha nem kerül gyártásba, szellemiségével és vívmányaival mégis találkozhatunk a Dacia szériamodelljeiben – a tanulmányautó szakmai elismerése tehát ezeknek a diadala is.