Világsztárral erősít a Dacia

Világsztárral erősít a Dacia

hirdetés
Amikor a Dacia 2025-ben rajthoz áll a Dakar-ralin, egyik autójának volánja mögött a sivatagi autóverseny történetének egyik legsikeresebb pilótája, Nasszer al-Attijah tesz meg mindent a győzelem érdekében.
Tavaly augusztusban számoltunk be először arról, hogy a Dacia 2024-től megkezdi a felkészülést fennállásának legnagyobb megmérettetésére, a Dakar-ralira. Habár a márka korábban sikeresen vett részt különböző ismert és kevésbé ismert műfajokban a túraautó-versenyzéstől kezdve a jégautózáson át a hegyi felfutó versenyig, a Dakar a motorsport egy egészen más univerzumát képviseli, amely az emberi és technikai felkészültség legmagasabb szintjét követeli meg.

A végeredménytől függetlenül mindenki hős, aki rajthoz áll a Dakaron, ám itt is vannak fokozatok, a legfelsőn pedig jelenleg Nasszer al-Attijah áll. A katari sportember a 2023-as Dakar-rali győztese, ezt megelőzően négy alkalommal diadalmaskodott a világ legkíméletlenebb terep-autóversenyén (és még ugyanennyiszer, azaz ötször lett második.) Ezzel a Dakar történetének második legsikeresebb pilótája, aki ráadásul három különböző márkával aratott diadalt – nyugodtan kijelenthetjük, hogy amibe beleül, az előbb vagy utóbb az élen végzi.
Ez így történt vele egyébként számos más géposztályban és ralibajnokságban is, a szériaautók számára kiírt PWRC-től (2006) kezdve a tereprali-világkupán át (ötszörös bajnok) a W2RC tereprali-világbajnokságig (2022, 2023.) És akkor még nem szóltunk Nasszer al-Attijah másik szuperképességéről, a sportlövészetről, amiben 2012-ben olimpiai bronzérmet nyert hazája számára.
Nasszer al-Attijah, Sebastien Loeb és Cristina Gutiérrez Herrero 2024-től közösen készíti fel a Dacia továbbra is titokban tartott versenyautóját a 2025-ös Dakar-ralira. Az esélyeket tovább javítja, hogy al-Attijah állandó navigátorával, Mathieu Baumellel együtt igazolt át a Daciához, aki Nasszer négy Dakar-elsőségében osztozott. Feladatuk nem lesz egyszerű, hiszennem csak egy vadonatúj versenyautót, hanem egy csapatot is fel kell építeniük, ráadásul a 2024-es évadtól a Dakar-rali is merőben új, keményebb kihívásokat tartogat az indulók számára.
Ráadásul a Dacia alternatív, szintetikus üzemanyaggal hajtott autókat küld a Dakarra, ami egy újabb ismeretlen változó ebben az egyenletben. Ugyanakkor komoly megnyugvás, hogy a Dacia a lehető legprofibb partnereket választotta sportprogramjához: az üzemanyagot a szaúd-arábiai Aramco szállítja, az autó fejlesztésében pedig a műfaj egyik legjobbjának számító brit Prodrive működik közre.