teszt-tonale-phev

A konnektorról tölthető kígyó

hirdetés
A plug-in hibrid Tonale az Alfa Romeo első zöldrendszámos modellje, amellyel a márka visszafordíthatatlanul elindul az elektromos autózás felé. Már a Tonale alapmodelljei is “elektrifikáltak”, hiszen azokban lágyhibrid hajtással kombinálták a benzinmotort, de plug-in hibrid erőforrással eddig még nem találkozhattunk az Alfa Romeókban. Ráadásul a PHEV Tonale összkerekes, és a komoly menetteljesítményei mellé minimális fogyasztást ígér.

Teszt: Alfa Romeo Tonale PHEV (2023)

Valami egészen új élményt kínál az alfásoknak a plug-in hibrid Tonale, hiszen ez az első konnektorról is tölthető Alfa Romeo a márka történetében. Míg más gyártóknál már évek óta vannak ilyen hibrid modellek a kínálatban, az Alfa sokáig kivárt ezzel. Végül beadta a derekát és egyből be is durrantott a közepébe: egy olyan kategóriában rukkolt elő hibrid modelljeivel, amely az egyik legnépszerűbb most Európában. Ez pedig a B-SUV, azaz a kompakt szabadidőautók méretosztálya, amelyből most az Alfa Romeo is szeretne magának egy szeletet. Az Alfa Romeo számításai be is váltak, idénre már összesen 90 ezer Alfa Romeo eladását várják, és bizony a Tonale jobban fogy, mint a Giulia és a Stelvio.
Na de lássuk, mit várhatunk az Alfától a kompakt SUV-ok között. Igazából az Alfa Romeo már a Stelvióval megmutatta, hogy tud gyártani sportos szabadidőautót. Viszont úgy tűnik, hogy a Tonaléval kell majd igazán bizonyítania, mert a Stelviónál eggyel kisebb kategóriára most éppen nagyobb a kereslet.
Az autó külsejére nem lehet panasz, az Alfánál még mindig tudnak autót rajzolni és az olyan kihívásoktól sem rémülnek meg, amikor nem szedánt kell “formatervezniük”, hanem egy SUV-t. A Tonale hármas osztású első fényszórói pedig olyan sikert arattak, amikor bemutatták őket, hogy a 2023-as modellfrissítésnél már a Giuliára és a Stelvióra is átvezették ezt a designt.

Az autó külseje sportos, különösen az eleje, ahol a gyönyörű lámpasorok között ott a hatalmas scudetto, azaz az Alfa-pajzs. Ez az orrszerkezet bizony a visszapillantóból nézve meglehetősen tekintélyt parancsoló tud lenni. Oldala is hangsúlyos, a fényes feketére fényezett sárvédőívek és a vastag küszöb teszi optikailag karcsúbbá a formát. Tesztautónkat egy látványos telefontárcsa-felnivel szerelték, amely folytatja a régi alfás hagyományokat, ismét sikerült egy kívánatos felnit tervezni a Tonaléhoz is. A bal hátsó oldalablakon pedig egy cuki poén fogad minket, a kígyó feje konnektort mintáz, ezzel utalva arra, hogy a bal oldali töltőnyílásba már az elektromos csatlakozót kell bedugni.
A Tonale hátulja is impozáns, a hátsó lámpasor itt is háromosztatú, majd középen összefut egészen az emblémáig, és a helyzetjelző itt is folyamatosan világít. Ezzel is régi Alfákra utalnak, például a 164-es vagy a GTV is ilyen volt, szóval bőven van ebben az autóban hagyományőrzés.
Ha már az autó hátuljánál vagyunk, nézzük meg a csomagterét. Sajnos, a plug-in hibrid változat hajtása kicsit elvesz a csomagtartóból, mert ennek a csomagtere 385 literes, szemben az alapváltozat 500 literjével. De hát valamit valamiért. Viszont, ha ledöntjük a hátsó üléseket, máris ott van 1430 liternyi pakolható hely.
A hátsó üléssor kényelmes, sőt kifejezetten tágas és a magasabbaknak sem lesz panaszuk a fejtérre. Ami viszont furcsa, hogy hátul nincsenek kapaszkodók a fejünknél, amelyek az idősebbeknek ki- és beszálláskor fontosak, de az ingünket, kabátunkat sem tudjuk így vállfára téve beakasztani…

Üljünk hát előre, hiszen leginkább erre vagyunk kíváncsiak! A Giuliában és a Stelvióban már megszokott környezet fogad, némi változtatással. A középkonzol kijelzője már nem simul bele a műszerfalba, viszont 12,3 colos, amin tényleg minden információ elfér. A Tonale az első olyan Alfa Romeo, amelynek a kormány mögötti kijelzője is teljesen digitális már. Ez manapság szinte kötelező, pedig az alfások közül sokan tiltakoznak ellene, és visszasírják az analóg műszerfalat…
A digitális műszerfalon három nézet közül választhatunk. Ezek egyike a Heritage, amely a régi Alfa Romeók műszeregységének kinézetét idézi fel, de válaszhatunk sportos design-t, illetve egy teljesen letisztultat is, amely csak a legalapvetőbb információkat jeleníti meg előttünk. A Tonale digitális műszerfala végül úgy tűnik bevált, hiszen a 2023-as modellfrissítéskor azt megkapta a Giulia és a Stelvio is.
A kormány és több kezelőszerv, például a bajuszkapcsolók, az ajtónyitók is ismerősek a Giulia/Stelvio párosból. Ami más, az a DNA-kapcsoló helyzete, ez jobban előtérbe került, és többet is fogjuk használni, ugyanis a plug-in hibrid változatban eltérő funkciói vannak. Ezzel kapcsolhatunk a hajtási módok között.

És itt kell beszélnünk arról az élményről, amellyel Alfa Romeóban eddig nem találkozhattunk. Ez pedig az elektromos hajtás, amely eddig ismeretlen volt az alfásoknak, de most ezzel betekinthetnek a jövőbe, ugyanis 2024-ben már érkezik a márka első teljesen elektromos modellje is, amely egyébként kisebb lesz a Tonalénél.
Az autó orrában egy 1332 köbcentis négyhengeres, turbós benzinmotor dolgozik, ez 180 lóerős és az első tengelyt hajtja. A hátsó tengelyhez pedig a 120 lóerős villanymotor kapcsolódik. Ezek együttes teljesítménye 280 lóerő. A tesztautó 0-ról 100 km/órára 6,2 másodperc alatt gyorsul, végsebessége 206 km/óra. Teljesen villanyüzemben akár 135 km/órával is képes haladni. Tekintélyes menettulajdonságai vannak, amelyhez a kategória talán legjobb futóműve párosul. Legalábbis ezzel dicsekszik az Alfa Romeo és tesztautónk be is bizonyította, hogy mennyire jó vele kanyarodni. Kormánya közvetlen, jó visszajelzéseket küld az útról, nagyon pontosan lehet vele terelgetni az autót. A Tonale természetes terepe a város, de nem vall szégyent a szerpentineken sem, hiszen mégiscsak egy Alfa Romeo. Ehhez jól jönnek a kormány mögötti hatalmas váltófülek - jól ismert kedves barátaink ők már a Stelvióból és a Giuliából is -, visszaváltogatni velük hatalmas élvezet!
De persze nem véletlenül választjuk a plug-in hibrid hajtást, hiszen ha tudjuk otthon vagy a munkahelyen tölteni, akkor akár 2 liter alatti átlagfogyasztást is elérhetünk az autóval. Ezt pedig tesztünk során is megtapasztaltuk: vegyesen használva, az agglomerációból autóúton és autópályán megérkezve a fővárosba, majd a dugóban araszolva befejezve nagyjából 30 kilométeres utunkat 1,6 literes átlagfogyasztást mutatott a fedélzeti komputer.
A Tonale egy 15,5 kWh kapacitású akkumulátort kapott, amely 2,5 óra alatt feltölthető a 7,5 kW-os töltőjével. Ez a katalógus szerint városban akár 80 kilométeres hatótávolságra elég, vegyes használat mellett pedig 60-ra. Ezt nagyjából, ésszerű használat mellett tartani is lehet, de akkor tegyük félre a fentebb említett száguldozást és a lendületes kanyarodásokat…

A plug-in hibrid Tonaléval egy teljesen új világ kezdődik az Alfa Romeónál. Az olasz márka felvette a kesztyűt, megmutatta, hogy milyen, amikor ők csinálnak plug-in hibrid autót. Az bizony gyors és sportos, hiszen a rajongóknak talán ez a legfontosabb. A többi vásárló pedig vegye meg azért, mert szép és praktikus!