Bemutatták az Alfa Romeo első teljesen elektromos modelljét, a Milanót

Bemutatták az Alfa Romeo első teljesen elektromos modelljét, a Milanót

hirdetés
Az Alfa Romeo stílszerűen Milánóban leplezte le vadonatúj modelljét, a Milanót. Ez az első olyan Alfa Romeo, amely teljesen elektromos, de azért biztosra mennek: hibrid hajtással is kapható lesz. A csúcsmodell 240 lóerős és összkerék-hajtású.
Tovább bővítette palettáját az Alfa Romeo és a Tonale sikere után az eggyel kisebb, B-SUV kategóriában is szerencsét próbál.

A Milano méretei gyakorlatilag megegyeznek a Jeep Avenger, a Fiat 600e dimenzióival: a 4,17 méter hosszú, 1,78 méter széles, 1,5 méter magas autót kompaktnak nevezi a gyártó, és Jean-Philippe Imparato vezérigazgató közölte, hogy az új Alfa-vásárlók mellett a MiTo és a Giulietta tulajdonosokra is számítanak, amikor autójuk utódját keresik.

Az igazi nagy újdonság az autó formabontó kinézete, amely jelentősen eltér a Giulia-Stelvio-Tonale megjelenésétől.
A Milano orra meglehetősen zsúfolt, de a hármas osztatú fényszóró azért utal a korábbi Alfákra. A nagy meglepetést egyebek között a pajzs okozta, amely szakított a hagyománnyal. Az embléma kikerült belőle és áthelyezték a motorháztető elejére, a pajzsra pedig felkerült a kígyó és a kereszt. Akik klasszikusabbra vágynak, választhatják azt a pajzs-változatot is, ahol a kalligrafikus Alfa Romeo felirat van a rácsozaton.
Ugyanilyen meglepőre sikeredett az autó hátulja is, ahol a két oldalt lefelé ívelő műanyag elembe kerültek a lámpák, amelyek világítva szintén hármas osztatúak. Ez a műanyag lámpatest meghatározza az autó oldalát is, ebbe fut ki a hullámzó övvonal.
Az autó belsejében viszont már sokkal inkább otthon érezhetik magukat az alfások: kellemes, ismerős a környezet, a kerek légbeömlők a felnik alakját mintázzák, a vezető felé fordított, műszerfalba épített tablet és csőműszerek adják meg a hangulatot.

Az első kagylóülések nagyon sportosak, nemhiába, a Sabelt tervezte az Alfának. Az indítógomb is hangsúlyos helyre került: a középkonzol központi részére.

Ami biztos, hogy az Alfa sikeresen szakított az eddig megszokott formákkal, a kommenteket látva ugyanis rendkívül megosztóra sikeredett a Milano külseje. Kérdés, hogy mennyire volt ez tudatos, de az biztos, hogy ebben a kategóriáiban sikerült megalkotni az egyik legfeltűnőbb autót.
És ez talán el is vitte kicsit a figyelmet a legfontosabb tényről, hogy mostantól az Alfa Romeónak is van már teljesen elektromos modellje. A Milano ELETTRICA modellekbe a Stellantis B-SUV modellsorozatának 156 lóerős verziója kerül elsőkerék-hajtással, míg a csúcsváltozat, a VELOCE 240 lóerős és összkerékhajtású lesz.
Előbbihez vegyes használatban 410, városban pedig 590 (!) kilométeres hatótávolságot ígérnek. Vélhetően a 240 lóerős változatot gyakrabban kell majd feltölteni, de vásárlóit vigasztalja majd a 2,5 centiméterrel ültetett sportfutómű, az első-hátsó keresztstabilizátor, a nagyobb fékek, a 20 colos felnik és persze a Torsen differenciálmű is.

A hibrid hajtás is érdekes: a Milano IBRIDA modellekben az 1,2-es, háromhengeres benzinmotort egy 48 V-os elektromotor egészíti ki. Ez 136 lóerős és itt is választhatunk az elsőkerék-hajtás és az összkerékhajtás között.

Az Alfa Romeo Milano nyitószériája Magyarországon május végétől lesz rendelhető. Az első példány magyarországi leleplezését 2024 június végére tervezi a hazai forgalmazó. Az első autók várhatóan az ősz folyamán érkeznek meg a hazai piacra.