Április 10-én mutatják be az új Alfa Romeót

Április 10-én mutatják be az új Alfa Romeót

hirdetés
Már az Alfa Romeo baloccói tesztpályáján futja a köröket a Milano, az olasz márka első olyan modellje, amely teljesen elektromos hajtással is kapható lesz. Az Alfa bejelentette, hogy április 10-én Milánóban tartják az új modell világpremierjét, amelyet élőben közvetítenek majd az interneten.
Az Alfa Romeo belecsapott 2024-be: először leleplezte új autója nevét, most pedig bejelentette a világpremier dátumát és egyben megmutatta az álcázott modellt is, amelyet már a baloccói tesztpályán nyúznak a mérnökök.

Bár az alfás motívumokkal díszített fólia sok mindent eltakar, néhány dologra következtetni lehet a képekből.

Azt eddig is tudtuk, hogy a Jeep Avenger/Fiat 600 nagyságú és arányú autóra számíthatunk, most viszont már a formája is egyértelműbb. Hasonlít azokra a fantázarajzokra is, amelyek korábban megjelentek róla.
Alfás gegként tért vissza a 147-eseken a 156-osokon, majd a Giuliettákon is megszokott rejtett hátsó kilincs.
Várhatóan az első fényszórók ugyanúgy hármas osztatúak lesznek, mint a márka többi autóján.
Ami biztos, az az, hogy egy új fejezetet nyit az Alfa Romeo a Milanóval, hiszen ez lesz a márka első olyan modellje, amely teljesen elektromos változatban is kapható lesz.

A Tonalénál kisebb Milano ugyanarra a platformra épül, mint a már korábban bemutatott Jeep Avenger és Fiat 600, így várhatóan hasonló műszaki tartalommal bír majd, mint azok.

A hírek szerint a Milanót is a lengyelországi Tychyben gyártják majd.

Az Avenger menettulajdonságaiból következtethetünk a Milanóéra is. Az első teljesen elektromos Jeep első kerekeit hajtó elektromos motor 156 lóerős, az akkumulátor kapacitása pedig 54 kWh.

Az autót akár 100 kW-os teljesítménnyel is tölthetjük, így 20-ról 80 százalékra feltölteni 24 perc alatt lehet. Nulláról százra 9 másodperc alatt gyorsul, végsebességét pedig 150 km/h-ban maximálták.

WLTP szerinti hatótávolsága 400 km körül van. Ez a mimimum teljesítmény várható tehát a legelső teljesen elektromos Alfánál is.

Az Avengerből 2024-ben érkezik az összkerekes, erősebb változat, így várhatóan az Alfa Romeo Milano is elérhető lesz összkerékhajtással.