Kísérleti motorral száguldott a jövőért a Toyota karácsonykor

Kísérleti motorral száguldott a jövőért a Toyota karácsonykor

hirdetés
Míg munkatársaik a megérdemelt pihenésre készültek, a Toyota Rookie Racing csapatának tagjai tízórás versenyen vettek részt, méghozzá csupa alternatív hajtású versenyautóval.
Amikor a Toyota azt hangoztatja, hogy minden elképzelhető hajtási módozat fejlesztésére egyformán összpontosít, nem csupán arról van szó, hogy személyautóikat, szabadidőjárműveiket és könnyű áruszállítóikat hibrid, elektromos, benzines és hidrogénüzemű kivitelben egyaránt el tudják képzelni: ez a multienergia-szemléletmód a vállalat motorsport-tevékenységeire is érvényes. Szélsőséges példája ennek az a hidrogénhajtású homokfutó, amelyet a 2024-es Dakar-ralin állít rajthoz a Toyota részvételével felállt japán járműipari konzorcium.

Ugyanakkor a Toyota (pontosabban Tojoda Akio egykori cégelnök) egy versenyistállót is létrehozott kifejezetten erre a célra: ez a Rookie Racing, amely már évek óta segíti a hidrogénüzemű belső égésű motortechnológia fejlesztését, ám közben egyéb alternatív energiahordozókkal, illetve hajtási módozatokkal is foglalkoznak.
Ennek legjobb példája volt a 2023. december 22–23. között, Thaiföldön megrendezett 10 órás hosszútávú autóverseny, amelyen három különböző hajtástechnológiát is rajthoz állított a csapat. A délkelet-ázsiai hosszútávú bajnokság keretében megszervezett futamon egy szénsemleges üzemanyaggal hajtott GR86 CNF tanulmány, a jól ismert, hidrogénmotoros GR Corolla H2 prototípus, valamint egy váratlan szereplő, egy ugyancsak szénsemleges üzemanyagra hangolt hibrid Prius CNF-HEV GR állt ki a Rookie Racing színeiben.
A futamon Tojoda úr is részt vett, méghozzá szokásához híven a GR Corolla H2 pilótájaként. Míg a Corolla másodszor vett részt a tízórás futamon, a GR86 és a Prius újdonság volt a nézőközönség számára, akik szemmel láthatóan lelkesen fogadták a fenntartható forrásból előállított, szintetikus benzinnel versenyző autókat.

A Corolla H2 is tartogatott azonban újdonságot. Nagynyomású tartályait olyan üzemanyaggal töltötték fel, amelyet helyben, Thaiföldön állítottak elő, méghozzá részben fenntartható forrásból: a Toyota helyi partnere, a Charoen Pokphand-cégcsoport többek között tyúkürülékből származó biogázból állít elő hidrogént.
A Toyota GR86 motorsportgénjeit megerősítve az abszolút negyedik helyen zárta a futamot, ami kiemelkedő teljesítmény ahhoz képest, hogy kísérleti technológiát alkalmazó autóról volt szó, amely nem a győzelem reményében, hanem kísérleti célokkal állt rajthoz. Ennél is fontosabb azonban talán, hogy mindhárom versenyautó megbízhatóan teljesítette a hosszú futamot, és ezzel egy fontos lépéssel vitték közelebb a Toyotát – és ezáltal mindannyiunkat – a fenntartható közlekedés jövőképének megvalósulásához. Nem szabad ugyanis elfelejteni, hogy a Toyota szerint a hidrogén segíthet a közlekedés kizöldítésében. Hamarosan új, a hidrogénhajtáshoz kapcsolódó gyárat építenek Európában, valamint új modellek is érkeznek a piacra.