Hangra változhat meg a Renault-k utastere

Hangra változhat meg a Renault-k utastere

hirdetés
Ha autóipari fejlesztésekről esik szó, mostanában legtöbbször elektromos hajtásláncokra vagy online multimédiás rendszerekre gondolunk. Annak a Renault-innovációnak, amivel most foglalkozunk, látszólag egyikhez sincs köze – de persze minden mindennel összefügg…
A Rafale tavaly nyári bemutatásával, majd a Scénic premierjével a Renault egy régóta tartó innovációs sikerszériára tette fel a koronát.

A francia autógyártó új zászlóshajója, valamint a márka valaha volt egyik legfontosabb típusának újraértelmezése lezárja az elektromos átállás fázisát.

A 2024-ben érkező újdonságok, mindenekelőtt a radikális R5, pedig már egy vadonatúj világban alkotják újra a Renault-t.

De ne szaladjunk elébe a dolgoknak, hiszen a jelen is tartogat jó néhány forradalmi meglepetést.
A Rafale és a Scénic a Renault hajtáslánc-stratégiájának két párhuzamos ágát képviselik: az előbbi full hibrid (azaz a benzinmotorral vállvetve dolgozó villanymotort tápláló akkumulátor nem igényel külső töltést), míg az utóbbi akkumulátoros elektromos, tehát egyáltalán nem rendelkezik belső égésű motorral. Emellett az alapvető különbség mellett azonban számos kényelmi jellemzőjükben megegyeznek a modellek, beleértve legnagyobb újdonságukat – és ezt most szó szerint kell érteni.
A panoráma-üvegtető az utóbbi évek egyik legfontosabb kényelmi extrája. A nagy szilárdságú acélok egyre nagyobb arányú alkalmazásából adódó jobb vázszerkezeti merevség, illetve a karc- és ütésálló üvegpanelek megfizethetővé válása együtt eredményezte, hogy ma már nemcsak a prémiumkategóriákban elérhető az utasteret napfényben fürdető, éjszaka varázslatos kilátást biztosító átlátszó tetőpanel.
Azonban mint mindennek az életben, ennek is megvannak az árnyoldalai – pontosabban, éppen hogy az nincsen neki. Az utasok fölé boruló üvegpanel napsütésben kellemetlenül felmelegítheti a belső teret, a tűző nap pedig akár a látási viszonyokat is ronthatja vezetés közben.
Erre találták ki az árnyékoló rolót, mondanánk, csakhogy az is kompromisszumokkal jár: szerkezete értékes millimétereket rabol el a fejtérből. Van persze megoldás: magasabbra kell emelni a tetőlemezt, ami viszont rontja a légellenállást, korlátok közé szorítja a formatervezőket – és egyáltalán nem segít a többi problémán.

A hagyományos roló sínjei ugyanis leszűkítik az üvegfelület látható (fényáteresztő) felületét. Ha kézzel kell behúzni, kényelmetlen a használata; ha motorral, akkor a mozgató szerkezet jó pár kilogrammal növeli a jármű tömegét, méghozzá annak legmagasabb pontján, ami rontja a menetstabilitást.

Így vagy úgy, a roló hajlamos a zörgésre, hiszen működésének lényege, hogy nincs stabilan rögzítve.
Itt jön a képbe a Solarbay technológia, amelyet az autóipari üvegek terén 80 éves tapasztalattal rendelkező Saint-Gobain Sekurit vállalattal közösen fejlesztett ki a Renault. A cég AmpliSky technológiája az építőiparban okosüvegként ismert megoldást adaptálja autóipari felhasználásra. Ez speciális folyadékkristályokat alkalmaz, amelyek elektromos áram hatására megváltoztatják fénytörési jellemzőjüket. Mivel a rendkívül apró kristályok rendezetlenül, több rétegben helyezkednek el egy műanyag fólián, az áthaladó fény ilyenkor többszörösen irányt változtat rajtuk, amit a szemlélő úgy érzékel, hogy elhomályosodik, áttetszővé válik az addig víztiszta felület.
A feszültség módosításával szabályozható a fényáteresztés mértéke. Pontosan ezt használja ki a Renault Solarbay rendszere: a panoráma-napfénytető kilenc, egymástól függetlenül (de egy vezérlő számítógép által összehangoltan) szabályozható szegmensből áll, így amikor átlátszóból sötétítettbe, vagy fordítva kapcsoljuk a rendszert, hullámként fut végig a tetőablakon az árnyék – ez önmagában olyasvalami, amivel hosszú időn át szórakoztathatjuk az autóban utazó gyermekeket.
Ráadásul a Solarbay nemcsak egy rolót helyettesít, hanem kettőt: külön-külön kapcsolható az első, illetve hátsó ülés feletti szegmenscsoport, így elöl és hátul egymástól függetlenül élvezhetjük a napfényt, vagy boríthatjuk árnyékba a környezetet.

Ez azonban még nem minden. Mivel a Solarbay laminált szerkezetű, kiváló zaj- és hőszigetelő jellemzőkkel bír. A köztes fóliaréteg egy esetleges balesetben még biztonságosabbá teszi az üvegfelületet.

Amikor leállítjuk az autót, az áramtalanított Solarbay automatikusan homályossá válik, így a parkoló autó utastere kevésbé melegszik át.

És végül, de távolról sem utolsósorban: használatával akár 3 centiméterrel megnövelhető a tényleges fejtér, illetve akár 8 kilogrammal csökkenthető az autó tömege.
És hogy mindennek mi köze van a bevezetőben említett ultramodern rendszerekhez? Nos, a Solarbay akár az infotainment-rendszerbe integrált Google Asszisztensen keresztül, szóbeli parancsokkal is vezérelhető. Ami pedig az elektromos mobilitást illeti, tudjuk, hogy ott minden az energiatakarékosság körül forog – így aztán egy olyan rendszer, ami csökkenti a jármű tömegét, és mérsékli a klímaberendezés terhelését, a lehető legjobb megoldás egy hibrid vagy akkumulátoros elektromos járműben.