Íme a legfejlettebb Renault

Íme a legfejlettebb Renault

hirdetés

Teszt: Austral techno esprit Alpine E-Tech full hybrid 200

Tiszta lappal nyit a Renault Austral a vásárlók felé, és mindent be is vet, hogy őt vigyék haza a nap végén.
A franciák legfejlettebb hibrid erőforrásrendszerével próbáltuk a szabadidő-autót.
A Kadjar kifutását követően a Renault úgy döntött, új modellel tér vissza a közepes méretű szabadidőjárművek piacára.

Teljesen új alapokról építkezve született meg az Austral, melynek neve délit jelent – ahogy egyébként a kontinensé is – ám mégsem arra utal.

Az autó, amelyet Dél-Spanyolországban gyártanak, 2022 őszén mutatkozott be a nagyvilágnak. Tekintettel arra, hogy az SUV-piacon éles a küzdelem a vevőkért, és a hasonló modellekkel Dunát lehetne rekeszteni, a Renault más szemmel igyekezett megközelíteni a tervezést.

Próbáltak egy olyan négykerekűt alkotni, amely egyedi megoldásaival és tulajdonságaival kiemelkedik a mezőnyből.

Megnyerő bakancs

Hamisítatlan, karakteres SUV a Renault Austral, mely kicsit sem akar optikai trükkökkel kupénak látszani. Határozott és jól beazonosítható terepes formavilággal rendelkezik, magán viselve napjaink Renault-jegyeit. A hosszú ideig az alapvető Renault-márkaarculathoz tartozó C alakú nappali menetfényt itt is megtaláljuk. Fényszórói mindenképpen LED-esek, lehetnek egyszerűbbek, vagy a kitakarós mátrixrendszerűek, amely adaptív is: a rendszer a fénycsóvát automatikusan a közlekedési és időjárási körülményekhez igazítja. Az Austral orrára már az új, többvonalas Renault-rombusz került fel, kéttenyérnyi méretben.
Élettel teli a 4510 mm hosszú, 1825 mm széles és 1644 mm magas autó, nincs unalmas rész a külsején. Határozottan meghúzott élek tarkítják a külsőt a gépháztetőtől a hátsó lámpatestig, melynek látványos háromdimenziós mintázatáért lézervágott elemek felelnek.
Remekül mutat matt palaszürke színben az autó, amely árnyalat a sportos kiadás, az esprit Alpine verzió esetén érhető el. A sportcsomag része még a 20 colos felni (17 colos a legkisebb méret), valamint a szürke lökhárítóbetét is. A képet a fekete tető, a tükrök és a küszöblécek teszik teljessé.

Komfortos sportosság

Már a beszállásnál segíti a sofőrt az autó, hátrahúzza az üléseket, hogy könnyebben beülhessünk. Comfort csomaggal mindkét első ülést motorosan állítható, ráadásul a sofőr még masszázsfunkciót is kap.
Hangulatfények világítanak, és rengeteg Alcantara vesz körül bennünket, jutott belőle a fűthető, remek oldaltartású ülésekre és a kormányra is. Persze ezzel az anyaggal vonták be a fejtámlát is, melyre Alpine-logót is hímeztek.

A sportos vonalra már a küszöbfelirat felhívja a figyelmünket, de az ülések oldalán lévő francia zászlócska, a kék szegélyes biztonsági öv, valamint a kormány trikolór varrása is egyértelműsíti miben is ülünk.

Pazar a helykínálat a Renault Australban: nincs utas, aki ne férne el hátul még a legmagasabb sofőrök mögött is, ha pedig nem egy kosárválogatott veszi birtokba a Renault SUV-ját, úgy variálhatjuk a második sort, ahogy nekünk tetszik.
Az ülések sínen csúsztathatóak, így ülésledöntés nélkül is növelhető a csomagtartó mérete 16 centivel. Az E-Tech erőforrással szerelt Austral raktere alapesetben 430 liter, viszont a hátsó sor csúsztatásával 555-re is növelhető ez az érték, ha pedig ledöntjük a hátsó üléseket, az 1455 literre növeli a hasznos teret. Ehhez nincs is szükség bonyolult mozdulatsorra, elég meghúzni egy kart a csomagtérben.
Apróságainkat az ajtózsebek és a kesztyűtartó mellett elöl a csúsztatható fedél alatti dupla tároló várja, a két első ülés között pedig egy mély rekesz kapott helyet. Nemcsak minőségben, technikában is kitesz magáért az autó. Minden Austral két képernyőt kap: a legfontosabb adatokat a széles, 12,3 colos TFT-n látja maga előtt a vezető. Fényerejére és kontrasztjára sem lehet panasz, olvashatóságát azonban valamelyest rontja a nagy, szögletes kormány, melyet bárhogy állítottam, mindig kitakart valamennyit a kijelzőből.

Van mit nézni

Középen 9 vagy 12 colos érintőképernyő kaphat helyet, a tesztautóba utóbbi került. Android-alapú az openR link rendszer, használata szinte teljesen olyan, mint egy androidos telefoné, az ott megszokott alkalmazásokkal. Egy Google-bejelentkezés után itt is megnyílik a Play Áruház, alkalmazások tölthetőek le, menet közben pedig a Google Segéddel kommunikálhatunk. A navigáció kitehető a kormány mögötti képernyőre is.
A rendszer képes telefontükrözésre, legyen szó androidos termékről vagy Apple-készülékről. Vezeték nélkül is tölthetőek az arra alkalmas mobilok, a csúsztatható rekeszfedél teteje rejti a töltőpontot. Kábeles összeköttetésre összesen négy USB-C aljzat és egy 12 V-os csatlakozó áll rendelkezésre.
Gombokból és kapcsolókból nincs sok az Australban, egyetlen sornyi található a sofőr felé fordított álló kijelző alatt: innen vezérelhető a kétzónás klíma legtöbb funkciója. A módválasztó Multi-Sense néven fut, nyomkodásával választhatunk komfortos vagy épp sportosabb karakterisztika között.

Kicsit sűrű lehet első ránézésre a kormány jobb hátsó fele, ugyanis két bajuszkapcsoló és egy pillangófül is található itt. Ezek közül az egyik a menetválasztó, amit elsőre össze lehet keverni az ablaktörlő karjával, de némi használat után már nem okoz fejtörést az elrendezés. A pillangófülekkel a motorfék intenzitása, így a visszatöltés erőssége szabályozható.

Hibrid, hibrid, hibrid

Csak benzines motorral kapható az Austral, bár a három erőforrás között lényeges különbségek vannak. Kettő ezek közül nagyobb indítómotor-generátorral szerelt lágy hibrid, ezek az 1,33 literes, négyhengeres turbós motorra építkeznek. Az egyik 140 lóerős és hatfokozatú kézi váltóval kínálják, a másik 160 lóerős, ebben fokozatmentes automata dolgozik.
Tesztautónkon azonban szerepel az E betű az Austral név mögött.

Ez azt jelenti, hogy a 200 lóerős rendszerteljesítményű E-Tech hibrid dolgozik benne. 1,2 literes turbós benzinmotorja háromhengeres, önállóan 130 lóerős csúcsteljesítményre képes.

Ehhez jön két villanymotor: az egyik az 1,7 kWh kapacitású, 400 voltos akkumulátor töltésére, a sebességváltó működtetésére és a benzinmotor újraindítására szolgál, a másik pedig hajtja az első kerekeket 68 lóerős teljesítménnyel. A multi-mode automata váltó hibrid üzemben öt, elektromos üzemben kettő fokozatot használ, ezek megfelelő kombinálásával gyorsul 8,4 másodperc alatt 100 km/órára a Renault Austral. Csúcssebessége 175 km/óra.
Futóműből kétfélét kaphat az autó: elöl mindig hagyományos MacPherson rugóstagokat találunk, hátul azonban attól függ a helyzet, hogy bekerül-e az autóba a 4Control összkerék-kormányzás (felára 600 ezer forint). Ha nem, akkor csatolt lengőkaros a hátsó futómű, ha igen, multilink a rendszer.
A 4Controltól akár 5 fokban is elfordulni képes hátsó kerekeket kapunk, melyekkel a fordulókör 11,4-ről 10,1 méterre szorítható, mintha egy kategóriával kisebb autót használnánk.

Emellett a rendszer nagy sebességnél javítja az úttartást azzal, hogy az első kerekekkel megegyező irányban fordul a hátsók, legfeljebb egy fokot.

Akár 32 vezetéstámogató rendszer is segítheti a sofőr dolgát. Alapáron is jár egy halom segédeszköz: tempomat, sávtartó, követésitávolság-figyelmeztető, vészfékező, fáradtságérzékelő, parkolóradarok az autó minden oldalán és tolatókamera is. Ugyanakkor elérhető a már említett intelligens fényszóró, az adaptív tempomat vagy az opciós vetített head-up display is.

Sportos, de nem sportautó

Hibrideknél megszokott, hogy az indítás után még nem jár azonnal a benzinmotor. Ez alól a hidegebb időszakok indításai jelenthetnek kivételt. Ez érthető is, hisz jobb, ha nem menet közben kap nagy terhelést a hideg motor, hanem bemelegszik, mire a rendszer igénybe veszi.
Érezhetően befolyásolja az Austral dinamikusságát a töltöttségi szint: amikor több áram van az akksiban, valamivel jobban rugaszkodik el az autó. Kisebb töltöttségnél is kellően gyorsul az Austral, az átlagforgalom lendületével mindig tartható a lépés, ám összességében kevésbé intenzíven, bárhogy tapossuk az alumínium pedált.

Azt persze nem szabad elfelejteni, hogy nem egy sportkocsi az Austral, hiába ülünk Alcantara-ölelésben. Ez az autó alapvetően a nyugodt, kényelmes utazásról szól, amely során masszíroztathatjuk magunkat, kiváló minőségben hallgathatjuk kedvenc dalainkat 6, de akár 12 hangszórós Harman Kardon hifin, és közben alig van dolgunk. Még akkor is, ha a futómű egy leheletnyit feszesre van hangolva.
A volánt azért néha tekerni kell. Egy bő másfél tonnás, 4,5 méteres SUV-hoz méltó határozottságú a kormányzás karakterisztikája. Megfelelő ellenállással rendelkezik, kell némi erő kezeléséhez, emiatt tökéletesen kontrollálható az Austral. Így is könnyű vezetni: félreértés ne essék, nincs arról szó, hogy megerőltető lenne a kormányzás, nyugodt és kényelmes marad a haladás. Kanyarban nem dülöngél a magas test, pedig 18 centiméteres a hasmagasság.
Városi használatban talán a szélessége jelenthet kihívást, tükrökkel együtt már 2083 mm az Austral. Szűk utcákban ez odafigyelést igényel, de a radarok is jelzik, ha valamihez közel kerülünk. A tesztautóban 360 fokos kamerarendszer is segítette dolgunkat. A négy kamera képéből nem csupán felülnézeti képet képes összeállítani a rendszer, hanem megalkotja az Austral 3D-s modelljét, és elhelyezi azt a környezetben.
Vezetéstámogató rendszerei jól működtek, adaptív tempomatja távolság tekintetében kevésbé szigorú, a sebességtúllépéseket azonban nem tolerálja sokáig, jelentősen lassít az autó, ha az aktuális sebesség nagyobb, mint a beállított érték.

A hibrid hajtásrendszer hatása tetten érhető a fogyasztásnál. A száz kilométeres átlag 6,6-7 liter lett, legtakarékosabban országúton haladt, valamivel hat liter alatt. Városban állítólag az utazási idő 80 százalékát is megteheti elektromosan az Austral, innen nézve nem alacsony az így hozott 6,7-7,2 liter körüli fogyasztás, de ha csak az értéket nézzük, egész jó. Autópályán 7,5-8 liter volt a jellemző érték.
Kedvezményesen 10,4 millió forintról indul a Renault Austral ára a Carnetnél. Az alapáras modellben a 140 lóerős kézi váltós motor dolgozik, ugyanakkor a legolcsóbb E-Tech modell 14,8 milliónál kezdődik.

A techno esprit Alpine felszereltséggel 15,45 millió forint az Austral.

Ilyen a tesztautó is, melybe bekerült még például a parking és a comfort csomag (360 fokos kamera, félautomata parkolóasszisztens, fűthető és elektromos állítású első ülések), az elektromos csomagtérajtó, a szükségpótkerék. A fényezéssel együtt ezek közel kétmillióval növelik a vételárat. A Renault 5 év vagy 100 ezer kilométer garanciával kínálja az Australt.

Összegzés

Okos, praktikus, tetszetős és nem is fogyaszt sokat: tele van olyan megnyerő tulajdonságokkal a Renault Austral, amelyeket egy modern autóban elvár az ember. Érzelmek és észérvek alapján is sokak választása lehet az autó, sőt, már az is: csak az első hónapokban, 2023 közepéig 40 ezret adtak el belőle, ez a szám pedig biztosan nőtt azóta is.