Új Ford Transit

Új Ford Transit

Bemutatkozik a legújabb Ford Transit.


Kedvezőbb üzemanyag-fogyasztásával, teherszállító képességével és kapcsolódási lehetőségei tovább javítja a vállalkozások termelékenységét. A Ford bemutatja minden idők legintelligensebb, legkisebb étvágyú, legsokoldalúbb és legtermelékenyebb 2 tonnás Transit áruszállítóját, amit arra terveztek, hogy a vállalkozások a mai modern városi környezetben is kifogástalanul megállják a helyüket.
Image
Több mint 4600 tökéletesített alkatrész, fejlett hajtásláncok és vezetéstámogató technológiák – ezek révén vált az új Ford Transit olyan járművé, ami több árut képes szállítani, kevesebbet fogyaszt, és mind a vezetése, mind az üzemeltetése jóval egyszerűbb.

A Ford kifinomult EcoBlue dízel erőforrásainak továbbfejlesztett változatai akár 7 százalékkal kevesebb üzemanyaggal is beérik, ami jelentős megtakarítást jelent az autót üzemeltető vállalatok számára, ráadásul a Transit új EcoBlue Hybrid hajtásával – a szegmensben elsőként bevezetett 48 voltos mild hibrid rendszerrel – további 8 százalék megtakarítás érhető el.

Az új Transit tömegcsökkentéséhez az űrkutatásban használatos számítógépes tervezést (CAD) is bevetették a Ford mérnökei, s ennek révén 80 kilogrammal sikerült növelni a jármű hasznos teherbírását. Emellett fejlett online kapcsolati megoldások (például az új fedélzeti modem-technológiát használó FordPass Connect) segítik a jármű üzemeltetőit, hogy optimalizálják a Transit üzemanyag-fogyasztását és kihasználtságát.
Image
A fejlett vezetéstámogató technológiák segítségével a sofőr kézhasználat nélkül parkolhat, mindig betarthatja a sebességkorlátozásokat, és elkerülheti az ütközéseket – vagy csökkentheti azok súlyosságát – a sűrű nagyvárosi forgalomban.

“A legendás Ford Transit már megint magasabbra tette a lécet a vállalkozások jobb termelékenysége tekintetében, hiszen nagyobb hasznos teherbírást, alacsonyabb üzemanyag-fogyasztást és fejlettebb konnektivitást kínál, így ezt az autót bármilyen méretű vállalat maximális hatékonysággal használhatja,” vélekedett Michael McDonagh, a Ford Európa globális Transit-programját vezető főmérnök. “Mindemellett a Ford a villamosítás terén is diktálja az iramot, hiszen a szegmensben elsőként kínált mild hibrid hajtásláncaink ideálisak az áru- és csomagszállító szolgáltatók számára.”

Az új Ford Transit jelenleg már egész Európában kapható; az új változat az előző modellsorozat sikerére épít, ami Európában és Észak-Amerikában olyan szinten alapozta meg a Transit hírnevét, hogy az autó ma már a szegmens első számú járművének számít. A Ford Transit-család európai értékesítése 2019-ben is tovább nőtt, 68.800 darabos rekordot érve el a második félévben, ami 2,7 százalékkal szárnyalta túl az előző év azonos időszakának eredményét.
Image
Alacsonyabb üzemanyag-fogyasztás, több választási lehetőség

A továbbfejlesztett erőteljes, üzemanyag-takarékos és finoman működő 2,0 literes EcoBlue dízelmotor (a WLTP vezetési ciklusban mért Ford-adatok alapján) akár 7 százalékkal kevesebbet fogyaszt. A Ford hatfokozatú manuális sebességváltójával szerelt új Transit legalacsonyabb CO₂-kibocsátása 200 g/km, legalacsonyabb üzemanyag-fogyasztása pedig 7,6 l/100 km. (WLTP ciklusban mért adat)*

A kedvezőbb fogyasztáshoz a tovább tökéletesített üzemanyag-befecskendező rendszer is hozzájárul, ami 2200 barra növeli a nyomás csúcsértékét, így hatékonyabbá válik az égési folyamat. A motor belső súrlódását az új acéldugattyúk vékonyabb palástja mérsékli. A változó átfolyású olajszivattyú a mindenkori igényhez igazítja az olaj adagolását, csökkentve ezzel a motor fölösleges terhelését.

További üzemanyag-megtakarítást eredményez a 2 tonnás Transitban most először bevezetett elektromos szervokormány (EPAS), illetve az átfogó tömegcsökkentés, a kis gördülési ellenállású gumiabroncsok használata és az aerodinamikai fejlesztések. A teljes modellkínálatban alapfelszereltség a fogyasztást csökkentő Auto Start-Stop technológia.

Ugyancsak a takarékosság jegyében vezeti be a Ford – elsőként egy haszongépjárműben – az új EcoGuide technológiát, ami a GPS helymeghatározás alapján előre jelzi a vezetőnek, mikor kell lassítania vagy fokozatot váltania, felkészülve ezzel az általa még nem látható forgalmi helyzetekre, például egy kereszteződésre, egy sebességkorlátozásra vagy egy lejtőre.

Az új Transitban egy új, 185 lóerős és 415 Nm forgatónyomatékú, 2,0 literes EcoBlue motor is megjelenik a már eddig is kínált 105, 130 és 170 lóerős variánsok mellett. Mindegyik változat új kialakítású turbótöltőt kapott, így forgatónyomatékukat az eddiginél is szélesebb fordulatszám-tartományban adják le.

Az elsőkerékhajtású modellek vásárlói már eddig is választhattak hatfokozatú automata sebességváltót, ám 2020 tavaszától a hátsókerékhajtású Transitok kínálatában is megjelenik a Ford hatékonyan és gyorsan kapcsoló 10 fokozatú automatája, amelynek Adaptív Kapcsolási Ütemezés funkciója az egyéni vezetési stílusok felmérésével optimálisan időzíti a sebességfokozatok kapcsolását.
Image
Elsőként a szegmensben: EcoBlue Hybrid technológia

Az elsőkerékhajtású és a hátsókerékhajtású Transit-modellekhez egyaránt opcióként kínálja a Ford az innovatív EcoBlue Hybrid 48 voltos mild hibrid dízel hajtástechnológiát, ami a WLTP-mérés alapján átlagosan 3 százalék üzemanyag-megtakarítást eredményez az azonos teljesítményű 2,0 literes EcoBlue dízelmotoros modellhez képest. A megtakarítás mértéke akár a 8 százalékot is elérheti olyan forgalmi körülmények között, ahol a rendszer maximálisan ki tudja használni az energia-visszanyerést.

A Transit EcoBlue Hybrid modelleket kifejezetten a lehető legkedvezőbb üzemanyag-fogyasztásra hangolták. Ezekben az autókban a hagyományos generátor helyett egy szíjhajtású, integrált indítómotor/generátor működik, ami segít elektromos árammá alakítani a jármű lassításakor felszabaduló mozgási energiát, és ezzel az árammal egy 48 voltos, léghűtésű lítium-ion akkumulátort tölt. Az itt tárolt áram nyomaték-kiegészítéssel segíti a belsőégésű motor működését haladás és gyorsítás közben, emellett pedig az autó elektromos berendezéseit is működteti.

Kisebb tömeg, nagyobb hasznos teherbírás

A jobb termelékenységet eredményező nagyobb hasznos teherbírás egy átfogó program eredménye; a Ford mérnökei jelentősen csökkentették az új Transit tömegét – még úgy is, hogy közben a legújabb biztonsági rendszerekkel és vezetéstámogató technológiákkal szerelték fel az autót.

A mérnökök a “legkisebb is számít” alapelvet szem előtt tartva több száz alkatrészt tettek könnyebbé – ugyanakkor pedig erősebbé és tartósabbá –, amiben nagy segítségükre volt a repülőgépiparban használatos CAD szoftver. A Transit hátsókerékhajtású, hosszú tengelytávolságú, közepes tetőmagasságú változata például 80 kilogrammal lett könnyebb, mint a most kifutó, azonos specifikációjú modell. Az elsőkerékhajtású változat esetében a tömegcsökkenés 48 kg; a nettó hasznos teherbírás az 1418 kilogrammot is eléri a 3,5 tonnás modelleknél.

Az új Transit alumínium motorházteteje 5,4 kilogrammal könnyebb az acélból készített elemnél, miközben ugyanolyan szilárd. A legnagyobb mérvű, 14,7 kilogrammos tömegcsökkentést a hátsókerékhajtású modellek hátsó tengelyének áttervezése eredményezte, de az új, könnyű kompozit anyagból készített rekeszfal** is 4,4 kilogrammnyi megtakarítást jelentett.

Az új Transit acél keréktárcsáit pörgetett formázással gyártják, ami kevesebb fém felhasználása mellett is nagyobb szilárdságot eredményez. Ez 5,5 kg tömegcsökkentést jelent a Transit öt kerekén (a pótkereket is hozzászámítva).

„Egy áruszállító hasznos teherbírása rendkívül fontos szempont az üzemeltetők számára. Ugyanakkor a csekélyebb saját tömeg egyúttal a jármű üzemanyag-fogyasztását és CO₂-kibocsátását is javítja, ezért a Ford Transit tervezőcsapata arra törekedett, hogy csökkentsék az autó tömegét, de közben továbbra is megőrizzék a Transit strapabírását és erejét,” tette hozzá McDonagh.
Image
Mindig kapcsolatban

A Ford elkötelezetten törekszik arra, hogy teljes haszongépjármű-kínálatában biztosítsa a konnektivitás előnyeit, ezért az új Transit kínálatában is megjelenik a FordPass Connect és a beépített modem-technológia, lehetővé téve a flottaüzemeltetők számára, hogy javítsák járműveik kihasználtságát, és optimalizálják az üzemeltetési költségeket. Ennek hatásos eszköze két új termék: a Ford Telematika és Ford Adatszolgáltatás, valamint a nemrégiben bemutatott új FordPass Pro alkalmazás; ez utóbbit kifejezetten a kisebb cégek és az egyszemélyes vállalkozások számára készítette a Ford, hogy ők is maximálisan kihasználhassák járművük kapacitását.

A Transit fejlett technológiái közt a SYNC 3 kommunikációs és fedélzeti szórakoztató rendszer is szerepel, amit a vezető egyszerű hangutasításokkal, vagy a kétujjas csippentés és a végigsimításos mozdulatokkal is használható8 colos érintőképernyőn keresztül kezelhet.

A külső gyártók által kínált átalakítások és tartozékok az új Upfitter Interfész Modulon keresztül férhetnek hozzá a Transit elektromos rendszeréből származó adatokhoz.

Egyszerűen vezethető

A Transit kifinomult és személyautós vezethetőségét még magasabb szintre emeli az EPAS rendszer bevezetése, amivel könnyebb parkolni és manőverezni. Az autóhoz olyan vezetéstámogató technológiák is rendelhetők, mint az Aktív Parkolóasszisztens vagy a Sávtartó Asszisztens; mindez hatékonyan segít abban, hogy a vezető ne fáradjon el munka közben.

A Transitban most először érhetők el a mindenkori közlekedési helyzethez igazodó választható beállítások: minden hajtásláncban kapcsolható a Normal és az Eco üzemmód, emellett a hátsókerékhajtású és az összkerékhajtású változatokban rendelkezésre áll még a lefagyott vagy havas úttesten is jó tapadást biztosító Csúszós Út üzemmód és a négykerékhajtású modellekhez kifejlesztett Sár/Nyomvályú üzemmód is. Az automata sebességváltós, hátsókerékhajtású modellek Vontatás üzemmódja zökkenőmentes, sima teljesítményleadást biztosít, amikor a Transit nagyméretű utánfutót vontat.

Az autó vontatási kapacitását is sikerült növelni. A 170 és 185 lóerős, 350 GVM hátsókerékhajtású (4,1:1 végáttételű) változatok teljes megengedett szerelvény-össztömege elérheti a 7000 kilogrammot, vontató kapacitásuk pedig a 3500 kilogrammot.

A fejlett vezetéstámogató technológiák széles kínálata segíti a vezetéssel járó stressz és terhelés csökkentését, illetve egy esetleges ütközés elkerülését vagy a baleset súlyosságának mérséklését. Többek közt:

  • Az Utánfutó funkcióval kiegészített Holttérfigyelő rendszer nagyobb holtteret lát be, amikor az autó – akár 10 méteres szerelvény-hosszúságig – utánfutót vontat
  • Az Intelligens Adaptív Sebességtartó Automatika hatásosan kombinálja a Közlekedési Tábla Felismerés és az Adaptív Sebességtartó Automatika rendszerek funkcióit, hogy a vezető mindig betartsa a sebességkorlátozásokat.
  • Továbbfejlesztett Sávtartó Asszisztens
  • A Gyalogosészleléssel kiegészített Ütközésre Figyelmeztető rendszer immár éjszaka is felismeri a gyalogosokat, amikor megvilágítja őket a fényszórók fénye
Az autó kínálatában olyan új rendszerek is megjelennek, amelyek egyszerűbbé, stresszmentesebbé teszika vezető munkáját, amikor zsúfolt ipari vagy városi környezetben kell manővereznie vagy parkolnia, és segítenek elkerülni az ebből eredő koccanásokat és sérüléseket.

  • A széles látószögű első és hátsó kamera segít a közeledő járművek észlelésében, amikor a Transit egy szűk parkolóhelyről hajt ki, zsúfolt úton halad vagy tolat
  • A magasan elhelyezett tolatókamera jobb képet ad hátramenetben, különösen akkor, amikor az autó nyitott ajtókkal tolat
  • A kiegészítő oldalsó érzékelőknek köszönhetően a Parkolássegítő rendszer hatékonyabban működik
  • Az Aktív Parkolóasszisztens segítségével a vezető könnyen megtalálja a megfelelő méretű parkolóhelyet, és kormányzás nélkül beállhat oda – legyen szó akár párhuzamos, akár merőleges parkolásról
  • A Kiállássegítő rendszer a járdaszegéllyel párhuzamos parkolóhely elhagyásában segít
  • A Keresztirányú Forgalomfigyelő a parkolóhelyről történő kitolatás közben figyelmezteti a vezetőt, ha az autó nyomvonalát egy másik jármű keresztezheti
Mindezt kiegészíti még egy opcióként rendelhető, erős fényű, magasra szerelt LED fényforrás, ami a rosszul megvilágított területeken segíti a rakodást, valamint a Motoros Oldalsó Rakodónyílás-ajtó (2020 tavaszától rendelhető), ami szintén megkönnyíti a ki- és berakodást.

A kínálatban szerepel a MyKey rendszer is, aminek segítségével a flottamenedzserek előre beprogramozhatják az indítókulcsot, korlátozva az autó sebességét és a rádió hangerejét, illetve megakadályozva az aktív biztonsági rendszerek kikapcsolását.
Image
Első pillantásra felismerhető külső. Praktikus, vadonatúj utastér

A Ford Transit látványos, ugyanakkor praktikus, könnyen tisztítható karosszériájának új külső megjelenését magasabbra húzott, határozottabb, három díszléces hűtőrács és áttervezett alsó orr-rész határozza meg. Az első karosszériaelemek és a lökhárító átformálásával javult az aerodinamika, és az első traktus felületei könnyebben tisztíthatók. A magasabb felszereltségű modellek erős bi-xenon fényszórója és új LED nappali menetfénye a Transit-család jellegzetes arculatát sugallja.

Akárcsak a legújabb Transit Custom modellben, itt is teljesen átalakult az utastér formavilága, így a kabin még stílusosabbá, praktikusabbá és kényelmesebbé vált. Az új műszerfalpanel praktikus újdonságai révén a vezető mobil irodaként használhatja az autót; ezt szolgálja többek közt a műszerfal tetején kialakított három, nyitott tetejű tárolórekesz, vagy az új dokkoló rekesz, amelyben a vezető nemcsak mobiltelefonját, hanem nagyobb méretű tabletjét is tárolhatja és töltheti.

Az erős szövésű, új üléskárpitokat a Ford a legkeményebb koptatási próbáknak vetette alá; a komfortérzetről megújult ülések gondoskodnak. amelyek párnázata jobban megtámasztja a testet.

Ahogy a kifutó modell esetében, a vevők most is rengeteg – több mint 450 féle – változat közül választhatnak, beleértve az elsőkerék-, a hátsókerék- és az összkerékhajtást, és persze a teljes körű felépítmény-kínálatot, amelyben a nemrégiben bevezetett, alacsony platómagasságú fülkés alvázkivitel is szerepel.

Mivel egyre több az olyan vásárló, akiknek szolgáltatásaihoz magasabb felszereltségű autó kell, a Ford egy új Limited modellváltozatot is bevezet a kínálatban, a karosszéria szénére fényezett első lökhárítóval, 16 colos könnyűfém keréktárcsákkal, manuális klímaberendezéssel, bi-xenon fényszórókkal, valamint 8 colos érintőképernyőhöz csatlakozó SYNC 3 rendszerrel.

Új Transit Custom – modernebb hajtásláncok és technológiák

Az új Ford Transit mellett az egy tonnás Ford Transit Custom frissített változata is megjelenik az európai piacokon, méghozzá hasonlóan jelentős fejlesztésekkel, mint nagyobb testvére.

Az autóban bevezetett újdonságok mind azt a célt szolgálják, hogy növeljék a jármű teljesítményét és csökkentsék az üzemeltetés költségét; jó példa erre a 2,0 literes EcoBlue dízelmotor továbbfejlesztett változatainak (köztük az új 185 lóerős verzió) bevezetése. A Transit Customban is megjelenik a szegmensben elsőként kínált EcoBlue Hybrid hajtáslánc, ami még kedvezőbb fogyasztást biztosít. A Transit Custom legalacsonyabb CO₂-kibocsátása 175 g/km, üzemanyag-fogyasztása pedig 6,7 l/100 km (WLTP ciklusban mért adat).

Az új FordPass Connect fedélzeti modem-technológia mellett több olyan vezetéstámogató rendszer is feltűnik a Transit Custom felszereltségében, amelyek eddig nem szerepeltek a kínálatban:

  • Utánfutó funkcióval kiegészített Holttérfigyelő rendszer
  • Intelligens Sebességhatárolóval kiegészített Adaptív Sebességtartó Automatika
  • Sávtartó Asszisztens
  • Aktív Parkolóasszisztens
  • Gyalogosészleléssel kiegészített Ütközésre Figyelmeztető
2019 végétől a Transit Custom kínálatában megjelenik az új Plug-In Hybrid*** modell, ami a nagyvárosok belső kerületeiben nulla károsanyag-kibocsátású elektromos hajtással halad, ugyanakkor hosszabb utakra is alkalmas, miközben a vezetőnek nem kell tartania az akkumulátor lemerülésétől.


A Ford Motor Company


A Ford Motor Company globális vállalat, amelynek központja a Michigan állambeli Dearborn. A vállalat tevékenységi köre a Ford személyautók, haszongépjárművek, városi terepjárók (SUV) és elektromos hajtású autók, valamint a Lincoln luxusautók tervezése, gyártása, értékesítése, szervizelése és a velük kapcsolatos szolgáltatások biztosítása. A vállalat a Ford Motor Credit Company révén pénzügyi szolgáltatásokat is nyújt. A Ford vezető szerepre törekszik az elektromos autók, az önvezető járművek és a mobilitás területén. A Ford mintegy 199.000 embert foglalkoztat világszerte. Amennyiben több információra van szüksége a Fordról, termékeiről vagy a Ford Motor Credit Company vállalatról, kérjük, keresse fel a www.corporate.ford.com vagy a www.ford.hu honlapot.

A saját tulajdonú vállalatokban körülbelül 53.000 alkalmazottat, az összevont, illetve nem összevont közös vállalkozásokkal együtt pedig mintegy 67.000 embert foglalkoztató Ford Európa felel a Ford márkához tartozó autók gyártásáért, értékesítéséért és karbantartásáért Európa 50 piacán. A Ford Motor Credit Company mellett a Ford Európa üzleti tevékenysége magában foglalja a Ford Ügyfélszolgálat és 24 gyártóüzem (16 saját tulajdonú vagy összevont közös vállalat és 8 nem összevont közös vállalkozás) működtetését. Az első Ford autókat 1903-ban szállították Európába – ugyanabban az évben, amikor a Ford Motor Companyt alapították. Az európai gyártás 1911-ben indult meg.