Rallye-Aicha-des-Gazelles-duster

Története legnagyobb kalandjára készül a Dacia

hirdetés
Miután megfizethető típusaival a fél világot meghódította, majd sikeresen újraalkotta önmagát, a Dacia minden eddiginél nagyobb fába vágja a fejszéjét: gyári csapatot küld a Dakar-ralira.
Ha jobban belegondolunk, az emberiség történetét azok a hétköznapi hősök alakítják, akik egy szép napon úgy döntenek, az esélyek végtelen latolgatása helyett belevágnak, és hozzálátnak álmaik megvalósításához. Közülük sokan törvényszerűen elbuknak, ám hogy egy modern klasszikust idézzünk: aki a csillagok felé nyújtja a kezét, ha nem is éri el őket, biztos, hogy nem egy marék sárral fog hazatérni…
Akár ezekkel a gondolatokkal is tálalhatnánk a hírt, hogy a Dacia bejelentette: 2025-ben hivatalos gyári csapattal, saját fejlesztésű versenyautóval vesz részt a világ egyik legkeményebb autóversenyén, a hírhedt Dakar-ralin. A márka azonban aligha szorul rá a karakterépítő szólamokra, hiszen tulajdonképpen létezésének minden pillére ebbe az irányba vezette. A harmadik világ úttalan útjaira és ritka szervizhálózatára felkészített, robusztus technikától kezdve a lényegre törő, felszínesség nélküli, valódi élményeket kereső arculatáig minden egybevág azzal a filozófiával, amit az új kori Dakar képvisel. Nem véletlenül szerepel a 2017 óta sikeresen a márka a motorsportgyökereit – az analóg navigációt, a bajtársiasságot, a szolidaritást – ápoló Rallye Aïcha des Gazelles terepralin (a cikkünket illusztráló fotók egy része ezen az észak-afrikai terepversenyen készült.)
A Dacia életében mindig is fontos szerep jutott az alternatív üzemanyagok alkalmazásának, a környezet észszerű, élhető védelmének. Ezzel megint csak tökéletesen összecseng az, hogy a legendás terepralin az utóbbi időben egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a szénsemleges üzemanyagok. Mondani sem kell, hogy a Dacia maga is szintetikusan létrehozott, tehát nem fosszilis alapanyagból előállított üzemanyaggal vág majd neki az embert és gépet próbáló kalandnak.
A projekt műszaki részletei ma még nem ismertek, ám a felkészülést és a részvételt két sziklaszilárd, nagy hagyományokkal rendelkező technikai partner alapozza meg: az e-üzemanyagot az Aramco fejleszti és szállítja, míg a versenyautó megépítésében az a Prodrive fog közreműködni, amely a világ legnevesebb és legsikeresebb márkáinak épített már versenyautót a Dakarra és számos egyéb raliversenyre.

A Dacia Dakar-programjának a negyedik oszlopa maga a stáb: a két pilóta, valamint a Renault-csoport Forma-1-es tapasztalatokat is felvonultató motorsportszakemberei. Amíg magát a versenyautót meg nem ismerjük, a projekt legnagyobb szenzációja, hogy megnyerte magának Sebastien Loeböt, minden idők legsikeresebb WRC-pilótáját, valamint a fiatal spanyol pilótanőt, Christina Gutierrezt, akik az elkövetkező másfél évüket teljes egészében a Dacia felkészítésére fordítják.