citroen-5cv-type-c3-torpedo

A kicsi citrom, amely nagyot álmodott

hirdetés
Régen kedélyesebb idők jártak, és a századelő nagy autómágnásai is találkozgattak néha. Így történt, hogy André Citroën ellátogatott az amerikai Ford-gyárba, ahol azonnal rájött: Európában csak akkor terjedhet el széles körben az autózás, ha átveszik a Ford futószalagos termelési rendszerét, és a nagy tömegek számára is megfizethető járműveket gyártanak. Hazatérve nekilátott, hogy mindezt megvalósítsa, és 1922-re megszületett a kontinens első, nagy sorozatban gyártott, éppen ezért olcsó kisautója, a Citroën Type C, melyet sokan Citroën 5HP vagy Citroën 5CV néven ismernek.
A Type C – maradjunk most már ennél az elnevezésnél – feleannyiba került, mint az akkor megfizethetőnek tartott többi modell, ráadásul olyan megoldásokat kínált, mint az elektromos világítás és az önindító. Kompakt, csónakszerű karosszériája kifejezetten sikkes volt, és hogy még vonzóbbá tegyék a látványt, főleg halvány grapefruitsárga színben gyártották, ami miatt hamar ráragadt a Petite Citron, azaz Kis Citrom becenév.
André Citroën nemcsak autógyárosnak volt tehetséges, hanem üzletembernek is, és ez a kiskocsi eladási stratégiájában is megmutatkozott. A Type C vevői hitelre is vásárolhattak, ami akkoriban teljesen újszerű megoldásnak számított az autópiacon, ám Citroën igazán nagy dobása az volt, hogy a hirdetési kampánnyal a nőket célozta meg. Az autó volánja mögött minden egyes reklámfotón fiatal nők ültek, méghozzá nem puccos dámák, hanem csinos polgári ruhába öltözött, modern frizurás lányok, akik láthatóan magabiztosan irányították autójukat (és életüket) az akkori, férfiak uralta világban. És mert a családi kasszát már akkoriban is a hölgyek kezelték, a szokatlan és kissé provokatív hirdetésekkel a Citroën olyan húrt pendített meg, melynek zengése igazi győzelmi himnusszá vált.
Két éven belül a francia gyár forgalmának majdnem felét a Type C eladásai tették ki, André Citroën pedig újabb és újabb ötletekkel állt elő az értékesítés felpörgetésére. Ötezer viszonteladóból álló hálózatot épített ki világszerte; persze ne a mai értelemben vett márkakereskedésekre gondoljunk, inkább viszontértékesítő ügynökökre, akiknél meg lehetett rendelni az autót. És hogy a vám se legyen akadály, a jelentősebb piacokon saját gyártóegységeket építettek, mert a Type C világszerte kapóssá vált, ám sok ország magas adókkal sújtotta a külföldről behozott termékeket.

Mindez persze kevés lett volna a világsikerhez, ha az autó megbízhatatlannak vagy pénztemetőnek bizonyul. Csakhogy a Type C kifejezetten strapabíró volt, amit két diák bizonyított be a leglátványosabban: 1925-ben használtan vettek egy kétüléses modellt, és öt hónap alatt körbeautózták vele Ausztráliát, 17 ezer kilométert vezetve műszaki hiba nélkül. Az alig féltonnás autó ideális választás volt egy ekkora túrához, hiszen 5 litert fogyasztott százon, és azokban az időkben nem akadt lépten-nyomon egy benzinkút az ausztrál sivatagban. Más kérdés, hogy a srácoknak elég sok időt rá kellett szánniuk a kalandra, mivel az autó végsebessége 60 km/óra volt.
André Citroën viszont ennél takarékosabban bánt az idővel, hiszen a látványos siker ellenére négy év után, 1926-ban felhagyott a Type C gyártásával. Az ok egyszerű volt: addigra annyi tapasztalatot szerzett a tömegtermelésben, hogy ugyanilyen költséggel már egy nagyobb és még modernebb autót is elkészíthetett – de ez már egy következő fejezet a Citroën-sikerek vastag albumában.
A Type C rövid pályafutása ellenére meghatározó modellnek bizonyult a márka fejlődése szempontjából. Az a szemlélet, amely világra segítette – az innovatív technológiák kutatása és megvalósítása, a merész, sőt, olykor pimasz marketingeszközök alkalmazása – a mai napig áthatja a gyár tevékenységét. A C3-astól a jövőbe tekintő C5 X-ig, a C5 Aircross szabadidőjárműtől a tisztán elektromos Ë-C4-ig minden Citroënben van egy csipetnyi a Type C-ből, amely ráadásul – csak hogy teljes legyen a kép – épp idén ünnepli a századik születésnapját.