dakar-2023-toyota

Elképesztő Toyota-fölény a világ legkeményebb autóversenyén

hirdetés
Hiába volt az idei verseny az utóbbi idők leghosszabb és legnehezebb Dakar-ralija, az embert és gépet próbáló körülmények sem akadályozhatták meg a Toyota Gazoo Racing csapatát abban, hogy sorozatban másodszor is győzelmet arassanak a hírhedten kíméletlen terepralin. A Toyota HIlux diadala azonban nem merült ki ennyiben…
A harmadik versenynaptól kezdve stabilan vezetett, előnyét fokozatosan növelte, hogy aztán végül több mint 80 percet verjen a második helyezettre: a Toyota HIluxszal versenyző Nászer el-Attija és Mathieu Baumel párosa 2019 és 2022 után 2023-ben is megnyerte a Dakar-ralit. Rajtuk kívül további négy Toyota végzett a legjobb tízben, közülük három a top5-ben – a márka túlzás nélkül uralta a mezőnyt.
Az idei, negyvenötödik Dakar a Vörös-tenger partjáról rajtolt, és az elmúlt években szokásossá vált tizenkettő helyett tizennégy szakaszból állt. Ennek a negyede a világ legnagyobb egybefüggő homoksivatagán, a Rab-el-Hálin vezette át a versenyzőket, nem a végtelen dűnék jelentették azonban a legnagyobb kihívást a versenyen: az első napokban kíméletlen hideg és a szűnni nem akaró esőzésektől felázott talaj tették próbára az emberek és a technika tűrőképességét, illetve kényszerítettek ki váratlan útvonal- és programváltoztatásokat – a természet valóságos pszichológiai hadjáratot folytatott a versenyzők és a szervezők ellen.

Nászer el-Attija és Mathieu Baumel azonban a körülmények ellenére – vagy talán éppen a nehézségek tudatában – szó szerint megállíthatatlannak bizonyultak. Páratlan rutinjukra és az új generációs Toyota GR DKR HIlux T1+ megbízhatóságára támaszkodva mindvégig biztonságos, stabil teljesítményt mutattak. Emellett három szakaszgyőzelem és két napi második helyezés elég volt ahhoz, hogy a harmadik naptól kezdve az élen autózzanak, napról napra növelve előnyüket a többiek előtt.
Eseménydúsabb ralit tudhatott maga mögött a Toyota Gazoo Racing két másik párosa. Giniel de Villiers és Dennis Murphy számára felváltva osztott jó és rossz lapokat Fortuna istennő; a korai, sziklás szakaszokon jóformán folyamatosan defektekkel küzdöttek – többször is előfordult, hogy mindkét pótkereküket felhasználva kénytelenek voltak „túlélő üzemmódba” kapcsolni, és óvatosan befejezni az adott gyorsaságot, nehogy egy harmadik defekt miatt feladni kényszerüljenek a versenyt. A Toyota Hilux azonban számukra is jó kabalának bizonyult, az autó olykor kulcsfontosságú alkatrészek meghibásodása ellenére is üzemképes maradt, így a dél-afrikai duó magabiztosan szerezte meg az összesített negyedik helyet a ralin. Mögöttük alig öt perccel lemaradva, az abszolút ötödik helyen végeztek honfitársaik, Henk Lategan és Brett Cummings, ami bravúros teljesítmény annak fényében, hogy míg de Villiers élete huszadik Dakarját zárta idén, a fiatal Lategan 2021-ben debütált a versenyen – fájdalmas kudarc viszont annak fényében, hogy féltávnál még a második helyen haladt a 217-es rajtszámú Hilux. Ezzel együtt a Toyota Gazoo Racing csapata hatalmas fegyvertényt vitt véghez: a negyvenötödik Dakaron az első öt helyből hármat ők foglaltak el.
Ez azért is fontos, mert a Dakar egyben a 2023-as tereprali-világbajnokság (W2RC) első fordulója is volt; a Toyota itt elért eredményei pedig azt jelentik, hogy Nászer el-Attija és a Toyota Gazoo Racing egyaránt kiváló pozícióba került ahhoz, hogy megvédhessék tavalyi egyéni és konstruktőri bajnoki címüket.
A Dakarra visszatérve, az idei verseny is bővelkedett a drámai, sőt, heroikus fordulatokban, amelyek során kiderült, hogy a toyotások a legkeményebb helyzetekben is számíthatnak egymásra. A fent említett pótkerék-korlátozás miatt Henk Lategan és Brett Cummings már a második szakaszon feladni kényszerült volna a versenyt, ha a szintén toyotás Overdrive Racing csapat nagy ígérete, az élete első Dakarján induló brazil Lucas Moraes és több évtizedes rutinnal rendelkező navigátora, Timo Gottschalk nem ad nekik kölcsön egy pótkereket, ezzel saját sikerüket kockáztatva. Lategan már a következő napon továbbadhatta a szívességet, amikor saját készletéből biztosított egy kulcsfontosságú alkatrészt a tavalyi harmadik helyezése után idén is jó formában indító Al-Radzsi Jazíd (navigátora Dirk von Zitzewitz) számára. Az Overdrive Racing szaúdi versenyzője egy héttel később, a kilencedik szakaszon viszonozta a segítséget. Az ekkor az összesített második helyen autózó Lategan Toyotáján egy kemény landolást követően eltört ez egyik hátsó lengéscsillapító. A szervizkocsira váró páros esélyei percről percre olvadtak el, ám ekkor Jazíd és Zitzewitz – akiknek egyéb sérülések miatt ekkorra már matematikai esélyük sem maradt a rali értékelhető lezárására – saját autójukból kiszerelt lengéscsillapítóval segítették ki a gyári párost. A TGR csapatának végső sikeréhez így az ugyancsak Toyota Hiluxokkal versenyző Overdrive Racing versenyzőinek hallatlan sportszerűsége is hozzájárult.
Míg azonban Al-Radzsi Jazíd az összesített nyolcvanhatodik helyen zárta a Dakart, a zöldfülű Lucas Moraes végig kiegyensúlyozott, stabil teljesítményt mutatva végül a dobogó harmadik fokáról búcsúzhatott a versenytől. Az Overdrive Racing harmadik versenyzője, az argentin Juan Cruz Yacopini és spanyol navigátora, Daniel Oliveras Carreras folyamatosan javuló teljesítménye az összesített hetedik helyre volt elég – így a végső rangsorban végül öt Toyota végzett az első tízben.
A Dakaron a legkiválóbb autó is esélytelen kellően felkészült személyzet nélkül, ugyanakkor a legjobb versenyzőknek sincs esélyük a győzelemre ütőképes technika nélkül. A Toyota Gazoo Racing csak a szükséges mértékben változtatott a tavalyi Dakar-győztes Toyota Hilux versenyautón. A 2022-es tapasztalatokat felhasználva áthangolták a felfüggesztését, valamint lecseréltek egy sor alkatrészt, így összességében megbízhatóbbá, robusztusabbá, egyben jobban vezethetővé tették azt. Míg a Hilux ebben a formájában messze túlmutat azon a modellen, amely évtizedek óta számít etalonnak a kompakt pick-upok globális piacán, a versenyautó raligyőztes motorját bárki megvásárolhatja, méghozzá csaknem ugyanebben a kivitelben. A 3,5 literes V6-os turbómotort közvetlenül az új generációs Toyota Land Cruiser 300-as terepjáróból emelték át a Toyota Gazoo Racing mérnökei; így annak rendkívüli megbízhatóságával és tántoríthatatlan teljesítményével a közúti verzióban is számolhatunk.