gyerek-kocsiban

A szívverést is észleli a Toyota legújabb fejlesztése

hirdetés
Amikor 2015-ben 7,8-as erősségű földrengés rázta meg Nepált, a mentőalakulatok többek között egy hiperfejlett berendezéssel kutattak túlélők után: a NASA által kifejlesztett készülék 10 méternyi törmelékrétegen keresztül is észlelte a romok alatt rekedt emberek lélegzését, szívverését. Ennek a technológiának a híre annak idején bejárta a világot, így eljutott a Toyota mérnökeihez is, akik meglátták benne a lehetőséget, hogy egyszer és mindenkorra megoldást kínáljanak arra a tragikus problémára, amely évente csak az Egyesült Államokban több tucat gyermek életét követeli. Szabadidejükben elkezdtek dolgozni a rendszeren, amelyet aztán 2019-ben, egy vállalati ötletbörzén bemutattak a vezetőségnek, akik azonnal biztosították a szükséges feltételeket ahhoz, hogy a technológia egy napon eljuthasson a sorozatgyártásig.
A Cabin Awareness (kb. utastéri tudatosság) névre keresztelt megoldás egy milliméteres hullámhosszon működő, 4D képalkotásra alkalmas radar segítségével figyeli az utasteret. A rendkívül kompakt berendezés elfér a tetőkárpit mögött, így sem a fejteret nem csökkenti, sem esztétikailag nem rontja az utastér megjelenését. A berendezést két tulajdonsága emeli ki a hasonló megoldások közül: az egyik, hogy a belső tér minden köbcentiméterét átlátja, a lábterektől kezdve a csomagtartóig, a másik pedig, hogy akkor is észleli az utast – legyen az egy szundikáló csecsemő vagy egy kiskutya –, ha takarót vagy kabátot dobtak rá. A rendszer a légzést, a szívverést, vagy az alvó személy öntudatlan, apró mozdulatait egyaránt felismeri, és nem téveszti meg például egy, az autóban hagyott táska, bőrönd vagy akár játék baba. Összegzésként: ha a technológia egyszer gyártásba kerül, biztosra vehetjük, hogy onnantól kezdve az ezzel felszerelt Toyotákban nem maradnak bent véletlenül magatehetetlen, kiszállni egyedül képtelen személyek.
A feladat sajnos nem elméleti: bár a pontos globális számadatok nem állnak rendelkezésre, nagy valószínűséggel jó pár száz lehet azoknak a gyermekeknek a száma évente, akik életüket veszítik a túlforrósodó gépkocsiban. Közülük néhányat szüleik vagy gondozóik felejtenek az autóban, mások saját akaratukból másznak be a parkoló autóba, hogy például bújócskázzanak, ám aztán nem tudnak kiszállni onnan… Egy ilyen, rendkívül érzékeny szenzor ezekben az esetekben életet menthet.
Az autógyártók jó ideje próbálkoznak már hasonló megoldásokkal, ám sem az ülésekbe épített nyomásérzékelők, sem a hagyományos beltéri radarok nem tudják annyira tévedhetetlenül azonosítani a kockázatot – ugyanakkor kiszűrni a téves riasztás lehetőségét –, mint a Toyota frissen bemutatott rendszere. A technológia jelenleg a Toyota többcélú demonstrációs járművében, egy Sienna buszlimuzinba beépítve várja a tesztelést. Ez a technológiai koncepciójármű egyfajta kiindulási alapot jelenthet azon független partnerek számára, akik az utasszállítás vadonatúj lehetőségeivel kísérleteznek. A mobilitást szolgáltatásként (mobility as a service, MaaS) biztosító fuvarmegosztó, autómegosztó szolgáltatások, illetve az önvezető (autonóm) járműveket fejlesztő cégek találkozási pontját megtestesítő AutonoMaas egy olyan koncepció, amely sokak szerint új lendületet adhat a nagyvárosi közlekedés fejlesztésének.
A Toyota nem véletlenül ebbe a sofőr nélküli taxiba építette be Cabin Awareness technológiáját: a szolgáltatóknak és az ügyfeleknek egyaránt alapvető érdeke, hogy mindenkor pontosan lehessen tudni, hogy üres a jármű. Ez egyrészt elejét veheti a visszaéléseknek, esetleges támadásoknak, másrészt lehetővé teszi, hogy akár kiskorúak is felügyelet nélkül utazhassanak a robottaxikkal: a technológia mai állása mellett nem volna nehéz egy olyan online rendszert kialakítani, amelyben a szülők pontosan nyomon követhetik telefonjukon, hogy gyermekük mikor szállt be az önjáró autóba, illetve mikor és hol szállt ki abból.
A Toyota Sienna AutonoMaaS járműveket hamarosan fizető ügyfelek is igénybe vehetik az USA számos nagyvárosában. Az autógyártó egyik partnere például mozgáskorlátozottak szállítására kívánja alkalmassá tenni a járműveket – ilyen esetben különösen fontos lehet például a Cabin Awareness rendszer, hogy biztosítsák az emberi segítő nélkül közlekedő autó utasainak a biztonságát.

A rendszert egy másik újszerű technológiával, a járművek és környezetük közötti kommunikációt lehetővé tevő V2X funkciókkal is össze lehet kötni. Vészhelyzetben például a technológia nemcsak a felhasználó telefonjára vagy a mentőszolgálatoknak küldhet riasztást, hanem a tulajdonos otthoni okoskészülékeire is, sőt, akár a közeli elektronikus üzenőfelületeken (pl. buszmenetrend-kijelzőkön vagy digitális reklámtáblákon) keresztül a járókelőket is figyelmeztetheti, hogy hívjanak rendőrt a közelben parkoló autóhoz.
Bízzunk benne, hogy a Toyota hamarosan sorozatgyártásban kínálja majd ezt a fejlett technológiát. Addig is, ellenőrizzük kétszer, hogy mindenki kiszállt-e autónkból, mielőtt bezárnánk és magára hagynánk azt!