Első a Toyota Magyarországon

Első a Toyota Magyarországon

hirdetés

Abszolút és relatív értelemben is egyaránt első volt a Toyota.


Nemcsak vezető helyét őrizte meg, de piaci részesedését is minden konkurensénél nagyobb mértékben növelte a Toyota májusban, illetve az év első öt hónapjában Magyarországon. 2020 májusában az előzetes várakozásoknak megfelelően kevesebb mint felére csökkentek a személy- és könnyű haszonjárművek magyarországi eladásai – derül ki a DataHouse aktuális jelentéséből.
Image
A kivonásoktól megtisztított (azaz a hazai forgalomba helyezéseket tükröző) adatok szerint a Toyota az év ötödik hónapjában a körülményekhez képest ismét rendkívül kedvező eredményt könyvelhetett el, ezzel a leginkább válságálló márkának bizonyult a hazai piacon. Eladásai „csupán” 28 százalékkal csökkentek, és ezzel egyike volt annak a mindössze tíz márkának, amelyik 30 százalék alatt tudta tartani a visszaesést.

Ennek köszönhetően a Toyota nemcsak megőrizte, de növelte is előnyét a hazai forgalomba helyezési rangsor élén, hiszen közvetlen konkurensei egytől egyig súlyosabb veszteségeket könyvelhettek el. A tisztított eladásokat változatlanul vezető Toyota piaci részesedése 3,8 százalékkal emelkedett, ami példátlanul jó eredménynek számít a piacon. Ami pedig a legnépszerűbb típusokat illeti, a Toyota az egyetlen márka, amelynek három modellje is felkerült a májusi forgalomba helyezések Top 10-es listájára.
Az év első öt hónapjában nem kevésbé bravúrosan teljesített a Toyota Magyarországon. A januártól májusig tartó időszakban 17,8 százalékkal tudta növelni eladásait, amivel újfent a tíz legerősebben teljesítő márka között szerepelt. Meg kell említeni, hogy ezen a tízes listán mindössze négy (a májusi bontásban pedig csupán nyolc) személyautó-márka szerepelt. Ezzel a teljesítményével a Toyota öt hónap távlatából is őrzi elsőségét, több mint négy százalékkal növelve piaci részesedését. A márka jelenleg a hazai forgalomba helyezések 12,1 százalékáért felel, azaz majdnem minden nyolcadik, Magyarországon forgalomba helyezett autó Toyota volt!
Image
Image
Az első öt hónapban két modelljével is képviseltette magát a Toyota a tíz legnépszerűbb típus között: erre rajta kívül csupán egyetlen másik márka volt képes. Ami az egyes modellek teljesítményét illeti, a Toyota Aygo-t fő ellenfelének váratlan májusi lendületvétele kis különbséggel a miniautók második helyére kárhoztatta. A Toyota Yaris kiemelkedő év elejei teljesítményének lendülete még most is kitart, - annak ellenére, hogy hamarosan érkezik a minden porcikájában megújult új változat - így a modell őrzi elsőségét a városi kisautók körében. A Toyota Corolla pedig éppen április és májusi győzelmének köszönhetően szoros versenyben áll az alsó-középkategória második helyén.

A Toyota Camry májusi és éves viszonylatban egyaránt a középkategória negyedik legkeresettebb típusa. Májusban a Toyota RAV4 és a Toyota C-HR egyaránt a dobogón végeztek, így az év első öt hónapját tekintve most mindkét modell az öt legnépszerűbb szabadidőjármű közé tartozik. A Toyota Hilux március óta szárnyal, így éves szinten a pickupok mezőnyének élére lépett; a modell júliustól nagyobb teljesítményű motorral és gazdagabb felszereltséggel is megvásárolható, ami nyilván tovább erősíti majd pozícióját. Szintén elismerés illeti a Toyota minibuszait: a Toyota Proace májusban és az év első hónapjában egyaránt a második helyen áll az eladásokban, a Proace City pedig márciusi piaci bevezetését követően májusban máris Magyarország legnépszerűbb utasszállító járművének számított.


A tíz legnépszerűbb márka Magyarországon, 2020. május.

 #  Márka 2020.
Január-Május
Piaci rész. % 2019.
Január-Május
Piaci rész. % Változás
2019
Változás %
1. Toyota 759 11,73% 1055 7,92% -296 -28,06%
2. Ford 634 9,80% 1160 8,71% -526 -45,34%
3. Suzuki 515 7,96% 1384 10,40% -869 -62,79%
4. Volkswagen 485 7,49% 778 5,84% -293 -37,66%
5. Dacia 446 6,89% 1057 7,94% -611 -57,81%
6. Opel 381 5,89% 1230 9,24% -849 -69,02%
7. Škoda 369 5,70% 1388 10,43% -1019 -73,42%
8. Mercedes 314 4,85% 464 3,49% -150 -32,33%
9. Renault 307 4,74% 700 5,26% -393 -56,14%
10. Fiat 305 4,71% 347 2,61% -42 -12,10%


A tíz legnépszerűbb márka Magyarországon, 2020. 01-05.

# Márka  2020. Január-Május Piaci rész. % 2019.
Január-Május
Piaci rész. % Változás
2019
Változás %  Változás. %
1. Toyota 5389 12,09% 4574 7,98% 815 17,82% +4,11
2. Dacia 4007 8,99% 4092 7,14% -85 -2,08% +1,85
3. Volkswagen 3863 8,67% 3954 6,90% -91 -2,30% +1,76
4. Ford 3768 8,45% 5910 10,32% -2142 -36,24% -1,86
5. Škoda 3707 8,32% 5128 8,95% -1421 -27,71% -0,63
6. Suzuki 2645 5,93% 6801 11,87% -4156 -61,11% -5,94
7. Opel 2511 5,63% 4887 8,53% -2376 -48,62% -2,90
8. Renault 2285 5,13% 2488 4,34% -203 -8,16% +0,78
9. Kia 2064 4,63% 2404 4,20% -340 -14,14% +0,43
10. Mercedes 1743 3,91% 1863 3,25% -120 -6,44% +0,66


A legnépszerűbb magyarországi új autók, 2020.05.

# Modell Darab
1. Suzuki Vitara 208
2. Toyota Corolla 192
3. Dacia Lodgy 184
4. Skoda Octavia 181
5. Suzuki SX4 S-Cross 177
6. Renault Clio 144
7. Toyota RAV4 130
8. Ford Transit 125
9. Toyota Hilux 116
10 Fiat 500 103


A legnépszerűbb magyarországi új autók, 2020.01.-05.

# Modell Darab
1. Dacia Lodgy 2006
2. Škoda Octavia 1673
3. Toyota Corolla 1594
4. Suzuki Vitara 1023
5. Toyota Yaris 1015
6. Renault Clio 962
7. Suzuki SX4 S-Cross 889
8. Kia Ceed 822
9. Ford Transit 723
10. Opel Combo Tour 723