Alonso dobogón

Alonso dobogón

Élete harmadik raliján a dobogón végzett Fernando Alonso.


A januári Dakar-ralira készülő Fernando Alonso két hónapos felkészülés után máris a harmadik helyen ért célba a Szaúd-Arábiában megrendezett Al Ula-Neom terepralin. November 9-én, az Al Ula-Neom tereprali zárónapján a dobogó harmadik helyére állhatott Fernando Alonso, a Toyota Gazoo Racing újdonsült pilótája. A kétszeres Forma-1-es világbajnok mindössze két hónappal ezelőtt kezdte meg a felkészülést a 2020-es Dakar-ralira; a szaúdi arábiai rali karrierje mindössze harmadik éles terepversenye volt.
Image
Image
Fernando Alonso és tapasztalt navigátora, Marc Coma (aki motorkerékpárral ötször győzött a Dakaron, és négyszer a tereprali-világbajnokságon) egy gyakorlatilag null-kilométeres, vadonatúj Hiluxszal vágott neki a négy szakaszra osztott rali 765 kilométeres távjának, ezért alapvetően a biztos célba érésre törekedtek. Ennek ellenére már az első szakasz végén a negyedik helyen álltak, nem egészen hét és fél perces hátránnyal az első helyezett mögött. A második napon defekt nehezítette az előrejutást, ám sikerült megőrizniük negyedik helyüket. A harmadik nap különösen kemény kihívásnak bizonyult, ám pont itt szárnyalt a legjobban a páros: a nap 180 kilométeres távján mindössze egy perc 55 másodperccel futottak rosszabb időt a leggyorsabb – szinténToyota Hiluxszal versenyző, későbbi győztes – páros mögött.
Image
Image
A spanyol páros a pontatlan itiner okozta problémákon felülkerekedve kiegyensúlyozott teljesítménnyel zárta az utolsó napot. A versenyt az 57 indulóból összesen ötven versenyző teljesítette; Alonso és Coma mindössze 16 perc 20 másodperces hátránnyal léphetett fel a dobogó harmadik fokára. Az eredmény önmagában is elismerésre méltó, annak fényében hogy a dél-afrikai Lichtenburg 400-as és a Marokkó-rali után Alonso mindössze harmadszor állt rajthoz terepralin.

„Az utolsó szakasz problémás volt” – idézte fel a friss élményeket Alonso a célba érkezést követően. „Tele volt sziklákkal, és nehéz volt a navigálás. A nehézségeken túl azonban nem akadtak problémáink, így a negyedik napon és a végső összesítésben is a harmadik helyen végeztünk, ami szerintem remek eredmény. Nagyon örülök az első dobogós helyezésünknek; összességében négy remek napot töltöttünk Szaúd- Arábiában.”