uj-renault-espace

Nem csak menőbb, ügyesebb is az új Renault Espace

Öt generáción át járt elöl jó példával a buszlimuzinok között. Most szabadidő-járműként született újjá, de ettől csak még tágasabb, kényelmesebb és praktikusabb lett.
Idén márciusban nem egyszerűen megújult, teljes mértékben átlényegült minden idők egyik leginnovatívabb európai típusa, a Renault Espace. Az egyterűek műfaját 1984-ben – bizony, csaknem negyven éve! – egy személyben megteremtő modell négy generáción át tökéletesítette, értelmezte újra a kor aktuális elvárásai és technológiai lehetőségei szerint az eredeti receptet. Pontosan ez a naprakész szemlélet tette lehetővé, hogy a 2015-ben bemutatott, ötödik kiadás fontos lépéseket tegyen az akkor még csak feltörekvő, ma azonban már egyértelműen egyeduralomra törő járműtípus, a szabadidő-autók felé. A mostani, hatodik generációval pedig végbement a teljes átalakulás: a Renault Espace immár teljes méretű szabadidőjárműként lesi vezetője és utasai minden vágyát.
A megváltozott formátumot mindenképpen indokolták az átalakult piaci viszonyok, ugyanakkor az Espace név kötelez: egy autó, amely négy évtizeden át számított a helykínálat, az utazási komfort, a praktikum szinonimájának, nem adhatja fel ezeket az értékeket holmi divatos külsőért cserében!

Nem is tette: a Renault tervezői ugyanis bámulatos térvarázslatot vittek véghez. Az új Espace tengelytávja 146, teljes hossza 156 mm-rel csökkent a közvetlen elődéhez képest; az autó 45 mm-rel keskenyebb és 30 mm-rel alacsonyabb lett. Ennek ellenére minden elődjénél hosszabb utasteret kínál, a lábtér mindhárom üléssoron bőséges, a kényelmet állítható dőlésszögű, illetve – az Espace hosszú történetében először – hosszirányban eltolható második sori ülések fokozzák. Az autó ötüléses kivitelben is rendelhető, a padlóba hajtható harmadik üléssor azonban felár nélküli tétel – ilyen gáláns ajánlattal ritkán találkozni manapság az autóiparban.
Nem mindenből ad persze többet az Espace: több mint két mázsát veszített a tömegéből, és üzemanyag-fogyasztása is sokkal kisebb lett a generációváltás során. Ez a két sarkalatos változás több síkon is összefügg egymással: a fogyás részint a kisebb külső méreteknek, a könnyített ülésvázaknak és egyéb komponenseknek; részint a korábban alkalmazott dízelmotorokat kiváltó benzines hibrid erőforrás csekélyebb tömegének köszönhető. Ez a hajtáslánc nem csak könnyebb, de takarékosabb is, ezt az eredendő jellemzőjét pedig még hangsúlyosabbá tette a csekélyebb tömeg, valamint a számos ponton tökéletesített légellenállás. Az eredmény a WLTP-norma szerinti 4,6 l/100 km átlagos üzemanyag-fogyasztás, illetve akár 104 g/km CO2-kibocsátás – ezek az értékek egy városi kisautónak is becsületére válnának, nemhogy egy hétüléses családi autónak.
Ha már a hajtáslánc szóba került: az 1,2 literes, háromhengeres turbómotor köré épülő, modern full hibrid egység ugyanúgy a Renault Australból érkezett, mint maga a CMF-CD platform, valamint a biztonságot sugárzó, mégis elegáns orrkialakítás. Az Espace azonban nagyobb tengelytávjából és eltérő arányaiból adódóan egészen más személyiséggel bír, mint a nála több mint 20 centiméterrel kompaktabb, erős és dinamikus karakterű rokon. A 18 centiméteres szabad hasmagasság impozáns, azonban a 19 vagy 20 colos keréktárcsák jóvoltából harmonikus, arányos megjelenésű az autó.

A hosszában mozgatható második üléssornak köszönhetően akár 777 literes csomagtartóval számolhatunk; az üléseket ledöntve több mint 1,8 köbméter áll rendelkezésre. Az apróságok elhelyezése is megoldott az Espace fedélzetén: csak az első üléssoron összesen 20 liternyi ötletes tárolórekeszt és üreget találunk – ebben fontos szerepet játszik az, hogy az automata sebességváltó programválasztó karját a padlókonzolról a kormány mögé költöztették a tervezők. A B oszlop mögötti térben további 19 – összesen tehát 39 – liternyi hely jut a palackoknak, telefonoknak, esernyőknek, kézitáskáknak és egyéb személyes tárgyaknak.
Az Espace tehát csupa praktikum, ám az élet nem csupán célszerűségből áll. Ezért a modell az autóipar legnagyobb egybefüggő napfénytetejét kínálja: a több mint egy négyzetméteres üvegfelület távol tartja az utastérből az ultraibolya és infravörös sugárzást, így árnyékoló nélkül sem engedi túlságosan felmelegedni a belső teret.
A Renault mindig is élen járt a modern vezetőtámogató technológiák alkalmazásában, így természetes, hogy az új zászlóshajó is hiánytalan funkcionalitással segíti a vezetőt. A magasabb felszereltségi szinteken – az elegáns Iconic, illetve a minden pontján sportos hangulatot árasztó Alpine-kivitel esetében – összkerékkormányzás segíti a manőverezést, különböző üzemmódok alkalmazkodnak a pillanatnyi körülményekhez, a vezetési stílushoz, sőt, részleges önvezető rendszer tehermentesíti a sofőrt. A különböző rendszerek integrációja ráadásul olyan előremutató funkciók bevezetését tette lehetővé, mint a prediktív hajtásláncvezérlés, amely a navigációs térképadatok alapján meghatározza, hogy mikor és hol lesz szükség a hibrid komponens támogatására, és ennek függvényében osztja be a rendelkezésére álló energiát, vagy gondoskodik a villanymotoron keresztül az akkumulátor feltöltéséről. Az Espace természetesen mobil adatkapcsolaton keresztül kommunikál a külvilággal, fedélzeti rendszerei online frissíthetők. Sőt: a tulajdonosok több tucat alkalmazást tölthetnek le az autóba, hogy azokat a hatalmas OpenR érintőképernyőn keresztül használják.
A vadonatúj Espace idén tavasztól rendelhető Európa-szerte.