renault-tuzoltok

Autókat gyújt fel a Renault, hogy életeket mentsen

hirdetés
Az autóiparban egyedülálló módon a Renault szoros együttműködést folytat a világ tűzoltószervezeteivel, hogy lerövidítse a balesetet szenvedett utasok mentésének idejét és javítsa túlélési esélyeiket.
Egy óra: a baleset pillanatától számítva ennyi időt adnak maguknak a tűzoltók, hogy kórházba juttassák a sérülteket, ellenkező esetben 50 százalékkal csökken a túlélés esélye. A mentés során szó szerint minden másodperc számít, és ebben minden segítségre szükség lehet. Ugyanakkor a modern autók egyre összetettebb szerkezetek, a részben vagy teljesen elektromos járművek nagyfeszültségű áramkörei pedig külön elővigyázatosságot tesznek szükségessé.
Felismerve, hogy a tűzoltók igényeivel csak maguk a tűzoltók vannak a legapróbb részletekig tisztában, a Renault az autóiparban elsőként döntött úgy, hogy már a járművek tervezésének fázisában szorosan együttműködik a szakemberekkel, hogy megkönnyítsék és felgyorsítsák a mentések folyamatát. Ennek a folyamatos konzultációnak az eredménye három olyan technológiai megoldás, amelyek, ha elterjednek, nagyságrendekkel javíthatják a mentési statisztikákat, a sérültek túlélési esélyeit.

Az idei évtől kezdve minden újonnan gyártott Renault gépkocsin QR-kódokat helyeznek el olyan pontokon, amelyek a tűzoltók tapasztalatai szerint egy balesetben a legegyszerűbben hozzáférhetők. A QR-kód az adott típus teljes műszaki adatlapját megjeleníti, a fődarabok elhelyezkedésétől kezdve a leghatékonyabb mentési csatornákig. A mentét végző személyzet számára kritikus információkat a szakemberek határozták meg. A fejlesztés során végzett tesztek tanúsága szerint a QRescue rendszer hasznosnak bizonyult, a személyzet akár 15 perccel hamarabb ki tudta emelni a sérülteket az autóból, jelentősen javítva túlélési esélyeiket. Ehhez kapcsolódóan folyamatosan új fejlesztésekkel próbálkozik a gyártó: most például egy olyan ülésszerkezeten dolgoznak, amit a tűzoltók könnyen és egyszerűen előrebillenthetnek, ugyanakkor magától nem mozdul el a helyéről.
Kifejezetten a nagyfeszültségű akkumulátorral szerelt hibrid, plug-in hibrid és tisztán elektromos járműveket érinti a másik két fejlesztés. A hatékony és biztonságos mentéshez elengedhetetlen egy biztonsági főkapcsoló elhelyezése, amellyel teljes mértékben áramtalanítható a jármű – nem mindegy azonban, hogy ezt a kapcsolót hol és milyen pozícióban helyezik el. A tűzoltókkal konzultálva kialakított megszakítók a Renault járműveiben anélkül hozzáférhetők, hogy mozgatni kellene a sérülteket.
Néha pedig nem egy alkatrész, hanem annak a hiánya lehet a biztonság kulcsa. A tervezés során olyan, stratégiai méretezésű nyílásokat alakítanak ki a nagyfeszültségű akkumulátorokat körbevevő védőburkolaton, amelyeken keresztül a tűzoltók közvetlenül, hatékonyan, ugyanakkor érintésvédelmi szempontból is biztonságosan tudják lehűteni az akkumulátort, eloltani az elektromos tüzeket. Míg egy átlagos villanyautó esetében akár hat órába is beletelik, amíg indirekt módon elhárítják a tűzveszélyt, a Renault villanyautóinak speciális oltónyílásán keresztül nem egészen tíz perc alatt eljuthatnak ide – talán magyarázni sem kell, milyen fontos ez egy olyan helyzetben, amikor másodperceken múlhat a sérültek élete.

A Renault tizenkilenc ország tűzoltószervezeteivel működik együtt. Autók ezreit adományozza oktatásai célra – nem elavult, elhasznált típusokat, hanem vadonatúj, nullkilométeres példányokat, amelyeket aztán a gyakorlatok során felgyújtanak és feldarabolnak, hogy a tűzoltók naprakészen vonulhassanak ki minden balesethez. Konferenciákat, beszélgetéseket, oktatásokat szerveznek, és aktívan arra biztatják a többi autógyártót is, hogy csatlakozzanak hozzájuk a tűzoltóbarát gépkocsik fejlesztésében.