ford-mustang-gt3

Visszatér sikereinek világába a Ford

hirdetés
A Ford mindig is meghatározó szereplője volt a nemzetközi motorsportéletnek. Noha sok sportágban a mai napig töretlen sikernek örvend, a ralitól kezdve a terepralin és a driften át számos, elsősorban észak-amerikai pályaverseny-szériáig, fájdalmasan régóta távol marad a hosszútávú versenyzés nemzetközi porondjától, ahol az 1960-as évek második felében domináns erőnek számított.
Ezen kíván változtatni a Ford Performance csapata, amely egy vadonatúj GT3-as versenyautót készül négy kerékre állítani. A jármű elsősorban az észak-amerikai IMSA szériáiban, így a Daytonai 24 óráson venne részt, ám mivel a Ford Mustang, amely a versenyautó alapját adja, mára valódi globális modellé nőtte ki magát, borítékolható, hogy a világ más országaiban és régióiban is jelentős érdeklődés mutatkozna egy GT3-as specifikációjú kiadás iránt. Ennek az esélyét nagyban javítja, hogy a Ford két gyári csapata mellett független versenyzők részére is elérhetővé kívánja tenni az új autót.

A Ford Performance és stratégiai partnere, a Multimatic Motorsports egyelőre nem árult el sok műszaki részletet az autóról. Mindkét félnek jelentős tapasztalata van azonban Ford Mustang-alapú ügyfél-versenyautók építésében, így nem kétséges, hogy ütőképes csomagot fognak a csapatok rendelkezésére bocsátani legkésőbb két év múlva.
Amit már most is lehet tudni, az az, hogy az új Ford Mustang GT3 versenyautót a Ford 5,0 literes V8-as versenyblokkja fogja hajtani, amelyet egy harmadik legendás Ford-specialista, a nagy-britanniai M-Sport épít majd. Az új generációs moduláris erőforrás jelenlegi, legfrissebb kiadásában 7500/perc maximális fordulatszámra képes, maximális teljesítménye 466 lóerő, forgatónyomatéki csúcsa 569 Nm.

A Mustang GT3 versenyautó egyedi komponensekből felépülő futóművet kap, sebességváltóját a hátsó differenciálművel közös egységben helyezik el (transaxle-elrendezés), karosszérialemezei szénszálas kompozitból készülnek, speciális aerodinamikai csomagja pedig a bevezetésekor érvényes GT3-as előírásokhoz igazodik.

Az autó fejlesztésében nem kisebb név működik közre tesztpilótaként, mint Joey Hand, aki 2016-ban egy Ford GT-vel ért el kategóriagyőzelmet a Le Mans-i 24 órás versenyen.
A GT3 mellett egy másik, megfizethetőbb versenyautón is dolgozik a Ford Performance és a Multimatic Motorsports – olyannyira, hogy az új Ford Mustang GT4 már 2023-ban rajthoz állhat a rendkívül népszerű Mustang GT4 ügyfél-versenyprogram keretében, hogy folytassa a jelenlegi Mustang GT4 modell sikereit.

Mivel a GT3-as versenyautóról még nem mutattak be képeket (nem is tehették volna, hiszen a fejlesztés korai fázisában járunk), cikkünket egy másik Mustang versenyautó, az Ausztráliában bemutatott 3. generációs GT modell képeivel illusztráljuk. Ezt az autót is egy Coyote-motor, a család 5,4 literes V8-as tagja hajtja, és szintén jövőre állhat először rajthoz.