mach-e-halottas-kocsi

Ford villanyautók az első méterektől az utolsókig

hirdetés
A Ford elektromos autóinak térhódítását nemcsak az eladási számok mutatják, hanem az is, hogy ezek a járművek ma már a legváltozatosabb feladatkörökben is megjelennek.
Rég nem nézegetjük már érdeklődve az utcai töltőpontok mellett álldogáló elektromos autókat, nem eredünk a nyomukba a forgalomban, hogy jobban szemügyre vehessük őket, és nem találgatjuk, vajon milyen messzire jutnak majd el egy feltöltéssel. Mára az EV-k az utcakép megszokott részévé váltak, ott viszont még nem tartunk, hogy ne kapnánk fel a fejünket egy-egy szokatlan felhasználási módjuk láttán. Mindez persze csak ma számít meglepőnek, és ezt a cikket három-négy év múlva már teljesen értelmetlen lenne megírni.
Most viszont még hírértékű, hogy három norvég és egy holland autósiskola is úgy döntött, a Mustang Mach-E kell nekik oktatóautónak. És nem azért, mert menőnek számít – bár valószínűleg ez is szempont lehetett –, hanem mert szerintük itt egy új nemzedék, akik a jogosítvány megszerzése után jó eséllyel már elektromos autót fognak vezetni, így tanulniuk is ezzel érdemes. Az autósiskolák szerint az oktatás a Mustang Mach-E használatával akár 15 órával rövidebb is lehet, mivel a norvég és holland vizsgáztatók ma már elfogadják a vezetéssegítő technológiák használatát, vagyis a tanulók használhatják az automatikus parkolás vagy a hegymeneti elindulássegítő funkciókat.

Külön előny, hogy a Mustang Mach-E gyorsítási és fékezési karakterisztikája személyre szabható, vagyis hozzáigazítható a kezdő vezető képességeihez. Érdekes módon az EV-kkel tanulás az oktatók munkáját is átalakította: nemcsak mert meg kell tanítaniuk az egypedálos rendszer használatát, hanem azért is, mert olyan újszerű vezetéstechnikákat kell elmagyarázniuk, amelyekkel spórolni lehet az autó áramfogyasztásán – márpedig ez fontos vezetői készség lesz az elektromos autók korában.
A hatótávolság kimaxolása persze már most is mindennél fontosabb, különösen a futárszolgálatoknál, amelyek egyre jobban érdeklődnek az EV-k iránt. Az egyik legnagyobb ilyen vállalat, a Deutsche Post DHL nemrég szerződés írt alá arról, hogy még idén 2000 darab elektromos áruszállítót vásárol a Fordtól. A DHL eddig is arra törekedett, hogy a kézbesítés utolsó szakaszát (ami jellemzően sűrűn lakott övezetekben történik) szén-dioxid-kibocsátás nélkül oldják meg, ám az új E-Transit és E-Transit Custom áruszállítók tekintélyes hatótávolságának köszönhetően az EV-alapú fuvarozás már szinte a teljes útvonalon megoldható.
A nagy flottaüzemeltetők bizalma tényleg meggyőző, de egy új technológia igazi próbája az, amikor már az emberek életét és egészségét is rá merjük bízni. Jó példa erre, hogy a sürgősségi betegellátásra szakosodott Broeder de Vries holland egészségügyi szolgáltató most üzembe állított egy Mustang Mach-E-t, amivel az orvosokat szállítják az azonnali ellátást igénylő betegekhez. A cég szerint már az autó 540 kilométeres hatótávolsága is jó ok volt a kiválasztására, de külön előnynek tartják a SYNC 4 fedélzeti kommunikációs rendszert, ami kimagaslóan jó navigációt kínál, és ez nagyon jól jöhet, ha egy sürgős esethez száguldva kell megtalálni a legrövidebb szabad útvonalat.
Ha már villogó-szirénázó Mach-E változatokról beszélünk, érdemes megemlíteni azt is, hogy az Egyesült Királyságban több rendőrkapitányság tesztelte a modellt, majd a brit rendőrség hivatalosan is megkérte a Fordot, hogy építsen egy kifejezetten rendőrautónak tervezett Mach-E tanulmányt. Így készült el a 999-nek nevezett prototípus, ami rengeteg izgalmas feladatot adott a mérnököknek; többek közt hogy hogyan működtessenek a hatótávolság romlása nélkül egy sor rendőrspecifikus felszerelést, például fényhidakat, reflektorokat vagy rádiókészülékeket. Egyelőre egy külön, 12 voltos akkuról oldották meg a dolgot, de a fejlesztők szerint a hosszú távú megoldás egy még nagyobb kapacitású meghajtóakkumulátor lesz.
Egyébként úgy tűnik, az Egyesült Királyságban kifejezetten szeretik szokatlan módon átépítgetni a Mustang Mach-E-t, legalábbis erre utal, hogy néhány hónapja már temetői koporsószállító változat is létezik a Ford népszerű EV-jéből. Az átalakítást végző Coleman Milne cég szerint a Mach-E erre a szerepre is tökéletes, mert néma csendben működik, ráadásul a padlója teljesen sík. Az átépítés során nemcsak a karosszériát formálják át, hanem olyan különleges megoldásokkal is kiegészítik az autót, mint a hátrafelé teljes hosszában kicsúsztatható padló, vagy a tetőre épített koszorúrögzítő keret.

Ugyanakkor azt se felejtsük el, hogy 2035-től a Ford kizárólag elektromos autókat fog gyártani – vagyis minden, egyedi célra átépített vagy felhasznált járművet áram hajt majd. Sőt, addigra valószínűleg az utakon futó autók többsége elektromos lesz. Szóval, amit ma még kuriózumnak látunk, az hamarosan teljesen hétköznapi dolognak számít majd – legyen az egy elektromos halottaskocsi, rendőrautó vagy mentő.