A frissen bemutatott C5 X emelt futóművével egyértelműen a szabadidőjárművekhez sorolja magát, ám neve és főleg karaktere alapján egy másik műfajban is otthon lehetne – egy olyanban, amelynek szó szerint hatalmas hagyományai vannak a Citroënnél.
Nem tartott sokáig, mire Európa összes autógyártója megtanulta, hogyan kell kelendő szabadidőjárművet építeni. A műfajnak könnyen értelmezhető szabályai vannak, amelyeket betartva jóformán garantálható a siker. Nem is igen kérdőjelezik meg ezeket az igazságokat a márkák – a Citroën azonban nem lenne Citroën, ha beállna a sorba, és a közízléshez idomuló járműveket gyártana.
Ennek az évtizedekre visszanyúló szokásnak a legújabb példája a C5 X, amelyet nem lehet sablonosan értelmezni. A legpontosabban közelítő meghatározás talán az emelt hasú kombi-kupé, de ne csüggedjünk, ha nem találunk analógiát: azt a műfajt ugyanis, ahová a Citroën 4,8 méteres újdonságát hellyel-közzel besorolhatnánk, régóta nem képviseli senki az autópiacon. Ugyanakkor azoknak, akik figyelemmel követték a francia márka történetét, nem lesz nehéz párhuzamot vonni a C5 X és a Citroën néhány korábbi típusa között. Közös jellemzőjük a gigantikus tengelytávra épülő, lapos, de annál tágasabb karosszéria, amelynek arányaival utoljára 2017-ben találkozhattunk új autóban.
Mégse itt kezdjük az ismerkedést a C5 X ihletadó elődeivel: menjünk vissza egészen 1974-be. A Citroën DS húsz éve volt már piacon, és bár továbbra is olyan elképesztő jelenségnek számított, amely magányos csillagként vetett árnyékot a XX. század ipari formatervezői irányzataira, a márka döntéshozói megérezték a közelgő változás előszelét. A DS ugyanúgy utánozhatatlan volt, ahogy előzménye sem volt az „Istennőnek”, de a márka nem maradhatott zászlóshajó nélkül. Ezért a kisebb GS-től kölcsönvették annak előremutató, különösen áramvonalas formatervét, és összegyúrták a vállalat legfényűzőbb, legmodernebb típusa, az SM technológiájával. Az így létrejött CX valóságos űrhajó volt a korabeli autópiacon. Automata szintszabályozású hidropneumatikus felfüggesztése, sebességfüggő szervokormánya és akkoriban bámulatosan kedvezőnek számító, 0,36-os közegellenállási együtthatója (ez utóbbira utal maga a típus neve is) mellett futurisztikus műszerfalával is egy másik világ szülöttének tűnt. Hatalmas hátsó szélvédője végeérhetetlenül húzódott a C oszloptól a finoman felcsapott Kamm-farokban végződő farig; alatta fél futballpályányi hely várta az utasok csomagjait. Akinek ennyi nem volt elegendő, választhatta a kombit, amelynek tetőlemeze nyílegyenesen robogott hátra a csaknem teljesen függőleges csomagtérajtóig.
A CX-et egészen 1991-ig gyártotta a Citroën, amikor felváltotta azt a még szigorúbb, még szögletesebb Citroën XM. Ennek stílusa nem kevésbé volt letaglózó, a Citroën C5 X tervezői azonban tisztában voltak vele, hogy nem ötvözhetik egyetlen autóban a márka történetének összes legendáját. Ezért főhajtás nélkül sétáltak el a vonalzóval rajzolt XM előtt, hogy aztán annál meghittebb kapcsolatot ápoljanak annak utódjával, a kétezres évek elején bevezetett Citroën C5-össel. A teljes igazság kedvéért ne hallgassuk el, hogy a csodálatos XM-nek nem egy, hanem két utódja is volt, és bizony a C5 X egyes részleteiben – mindenekelőtt a lámpatestekben – inkább a C6 arisztokratikus, szikár különcsége, mint a C5 lendületes, telt testalkata köszön vissza. Összességében azonban az újonc nem főúri módon távolságtartó, sokkal inkább merészen barátságos kíván lenni. Míg a CX esetében egyértelműen a csapott hátú modell volt a harmonikusabb, a C5-nél könnyebb volt lelkesedni a hatalmas fényzárójelbe foglalt farú kombiért, mint a lépcsős és ferde hát stílusa között egyensúlyozó ötajtós modellért.
A vadonatúj C5 X nevében két ikonikus előd köszön tehát vissza, de vajon melyiket tekintsük elsődleges ihletadónak? A Citroën tervezői bámulatos érzékkel merítettek mindkét szériából, egyetlen harmonikus, de cseppet sem konvencionális formában szintetizálva kombit a ferdehátúval, a hetvenes éveket a XXI. század első évtizedével, olyan részletekkel vértezve fel az autót – nem megfeledkezve az extravagáns műszerfalról –, amelyre bármelyik büszke lehetett volna.
A teljes képhez az előremutató műszaki tartalom is hozzátartozik. A hidraulikus ütközőkkel kombinált adaptív lengéscsillapítás ugyan nem kínál hasmagasság-állítást, cserébe a tervezők eleve kényelmes magasságba emelték a futóművet; az üléseket eltérő keménységű rétegekből felépülő, speciális szivacsozás teszi mesésen kényelmessé; a csomagtartó pedig hatalmas, ahogy bármelyik elődnél. Ellenben ami a motorizációt illeti, egyértelműen a C5 X viszi a prímet: 225 lóerős plug-in hibrid hajtáslánca a takarékosság, a tiszta üzem és a lehengerlő menetdinamika kombinációját kínálja – pontosan, ahogy egy zászlóshajóhoz illik.
