Hírek

Közhely, hogy az ember sokszor saját maga legnagyobb ellensége. Azonban a városi közlekedésben ez valóban így van, ha figyelmetlenül szállunk ki az autóból, veszélybe sodorva a hátulról közeledő kerékpárosokat – és velük együtt magunkat is. A Ford új furgonja azonban erre is kínál megoldást.

Amikor a Dacia 2025-ben rajthoz áll a Dakar-ralin, egyik autójának volánja mögött a sivatagi autóverseny történetének egyik legsikeresebb pilótája, Nasszer al-Attijah tesz meg mindent a győzelem érdekében.

A Renault 1996-ban mutatta be fura nevű, még furább megjelenésű könnyű haszonjárművét. A Kangoo azóta műfajteremtővé, fogalommá és kultikus modellé vált, ráadásul a napokban egy jelentős mérföldkőhöz is elérkezett.

Szinte hihetetlen, de már tíz éve, hogy bemutatták a Jeep Renegade-et. A Jeep - akkor még - legkisebb modellje kapott hideget, meleget, eleinte sokan nem értették. Mára azonban egy népszerű városi crossover lett belőle, amit jól mutat, hogy eddig csaknem kétmillióan választották. 

Nemigen hangzott el korábban Magyarországon egymással összefüggésben az elektromos és a kombi szó, az MG azonban elhozta hazánkba az MG5-öt. A nagyobb akkumulátorral szerelt változatot próbáltuk a puttonyos modellből.

Beválasztották az autóipari hírességek európai csarnokába az idén 94 éves Szuzuki Oszamut. Ez nem minden: a családi vállalkozást világmárkává fejlesztő szakember rangidősként a hírességek atyja, azaz a legek legje címet is kiérdemelte.

Egyedi sziluettjének és nyitható vászontetejének köszönhetően a második generációs Mazda 121 eleve egy igazi cukorfalat volt. Az 1990-es évek harsányan lüktető marketinggépezete azonban gondoskodott arról, hogy ezt a lehető legteljesebb mértékben ki is aknázzák. 

1994 - 2024 © Minden jog fenntartva. Készítette Kovács Gergely