Hírek

Már gyártják a jövő Suzukiját. Nem úton jár

Március elején, a Suzuki sizuokai üzemében megkezdődött az SD-05 eVTOL elektromos légi jármű gyártása, sőt: az első megrendelések is befutottak a személyes közlekedés új korszakát bevezető szerkezetre.
Csaknem két év telt el azóta, hogy a Suzuki bejelentette: együttműködésre lép a szintén japán SkyDrive vállalattal, hogy felgyorsítsák az utóbbi légi mobilitási fejlesztéseit.

A partnerek már akkor beharangozták, hogy a kooperáció eredményeként a 2025-ös oszakai világkiállításon nyilvánosan igénybe vehető légitaxi-szolgáltatást nyújtanak majd – sőt: ez a villámgyors, biztonságos és csendes közlekedési megoldás az expó egyik vezérmotívuma lesz.
Most hatalmas lépést tett ennek a kitűzött célnak a megvalósítása felé a Suzuki és a SkyDrive: március első napjaiban a Suzuki sizuokai üzemében megkezdték az SD-05 elektromos repülő gyártását. A Suzuki tulajdonában álló Sky Works Inc. üzemben évente akár száz darab is készülhet a függőleges fel- és leszállásra alkalmas, elektromos hajtású (eVTOL) járműből, ami impozáns mennyiség, ám elképzelhető, hogy végül kevésnek bizonyul majd: immár egy éve folyamatosan érkeznek ugyanis az előjegyzések a járműre, a gyárindítást követő héten pedig újabb öt példány megvásárlására vonatkozó szándéknyilatkozatot írtak alá egy amerikai légitaxi-szolgáltatóval.

A cikk tovább folytatódik a carnet.hu/suzuki oldalon:
https://www.carnet.hu/suzuki/hirek/mar-gyartjak-a-jovo-suzukijat-nem-uton-jar
1994 - 2024 © Minden jog fenntartva. Készítette Kovács Gergely