/toyota-dakar-buggy

A világ legkönnyebb elemével indul a Dakaron a Toyota

hirdetés
Miközben a Toyota Hilux bajnoki címét mennek megvédeni a Dakar-ralira, egy másik, jóval szerényebb járművel is részt vesz a közel-keleti terepralin a gyártó.
2024. január 5-én rajtol, és két héten át zajlik a világ egyik legismertebb és legkíméletlenebb autóversenye, a Dakar-rali. A 2024-ben negyvenhatodik alkalommal megrendezendő tereprali fontos újdonságokat hoz, köztük a Dakar Future program részét képező Mission 1000 műveletet. Ez a kezdeményezés közelebb viszi a Dakart és általában a motorsport élvonalát azon célkitűzéshez, hogy csökkentsék tevékenységeik szénlábnyomát, amennyiben szervezett és biztonságos körülményeket kínál az autógyártók és beszállítók számára, hogy innovatív, előremutató, alternatív technológiákat próbáljanak ki élesben.
A résztvevők napról napra mintegy száz kilométert tehetnek meg az embert és gépet próbáló terepeken – a mezőnyétől eltérő, de nem kevésbé technikás szakaszokon –, majd a program szakemberei egy hatalmas laboratóriumban elemzik ki minden résztvevő teljesítményét. A kifejezetten villamosított (hibrid vagy akkumulátoros elektromos), illetve más módon emissziómentes (hidrogén-üzemanyagcellás, hidrogénes belső égésű motoros) hajtásláncok számára fenntartott kategóriában részt vevő járművek a szó szoros értelmében nem versenyezni mennek a Dakarra, hanem hogy gyorsított formátumban validálhassák előremutató technológiáikat. Ugyanakkor ezeknek a rendszereknek a környezeti teljesítményét, megbízhatóságát és egyéb, a hétköznapi életben kritikus jellemzőit összeveti és rangsorolja egy szakértőkből álló bizottság, tehát végső soron mégis csak versenyezni fognak itt, még ha tudományos és mérnöki síkon is.
Ezen a programon a Toyota is részt vesz, mégpedig hatodmagával. A négy legnagyobb japán motorkerékpár-gyártó: a Honda, a Kawasaki, a Suzuki és a Yamaha, valamint a Kawasaki Heavy Industries mellé társult be egyetlen autóipari szereplőként, hogy egy innovatív hidrogénmotoros könnyű járművel vegyenek részt a programon.

A hidrogénes kismobilitási és motortechnológiai (HySE) kutatási szövetség által kifejlesztett HySE-X1 prototípus vázszerkezetét a Toyota hagyományos partnere, a hatalmas tereprali-tapasztalattal bíró Overdrive Racing fejleszti, a hidrogén-üzemanyagtartály, illetve az üzemanyag-ellátó rendszer beépítéséhez szükséges módosításokkal. A 353 cm hosszú, 207 cm széles, 170 cm magas terepszöcske mindössze másfél tonnát nyom, motorja egy egyliteres, soros négyhengeres, 16 szelepes, kompresszoros erőforrás. A jármű egészének karbantartása, valamint a hidrogén tankolása szintén az Overdrive Racing feladata lesz.