Mazda2 teszt

Mazda2 teszt

hirdetés

Kisautónak nagyon komoly.


A Mazda2-es 90 lóerős motorjával egy csinos, kívül-belül komoly kisautó, amit nézegetni és vezetni is nagyszerű. Városi használatra, két embernek, vagy akár kisgyerekes családnak is klassz lehet, amíg nem kell tengernyi úti cuccal teletömni a hátulját.
Image
2014-ben, hat évvel ezelőtt mutatták be a jelenleg is futó harmadik generációs Mazda2-t, – ami már ezen a néven futott és nem Demióként – aztán 2019-ben kicsit felfrissítettek.

Legnagyobb dobása, hogy kapott hibrid hajtást, igen különlegeset, illetve még igény szerint adaptív LED-es fényszórót, és különféle vezetéstámogató rendszerekkel is bővült az autó tudása.

A csupán 1,5 literes benzinmotorokból álló, elméletileg kétdarabos választékból az erősebb, 90 lóerős változatot próbáltuk ki.

Kevés annyira komoly kisautó van most a piacon, mint a Mazda2-es. Megjelenésében pont annyi van a nagy testvérekre jellemző formákból, ívekből, hogy messziről is megismerhetően Mazda legyen, de mégse csak egy összeaszott 3-asnak nézzen ki.
Szemből megvan a szigorú szem, a szárnyat mintázó, csillogó krómbetét a hűtőmaszkban, de oldalról nézve a sárvédők feletti sík felület is ott van rajta. A kasztni hossza 4065 milliméter, szélessége 1695 mm, magassága 1495 mm – a felszereltségfüggő cápauszony-antenna nélkül -, tengelytávja pedig 2570 mm. Ugyan hátul csak dobfékek éktelenkednek az alufelni küllői mögött, szerencsére ez annyira nem feltűnő.
Image
Image
Odabent kissé komor a hangulat, pláne annak fényében, hogy egy kisautóban ülünk, ahol elférne a játékosság, néhány színes elem, poén. A Mazda2 viszont nem játszani akar, hanem inkább hűvös, elegáns, de csak annyira amennyire ez egy kisautónál még belefér. A sötét műanyagok itt a formájuktól lesznek izgalmasak, már az ajtón is van ezernyi görbület, különféle anyagok vegyesen, az egész puhától az egyszerű, kemény plasztikig. A fekete felületek komorságát selyemfényű ezüst betétek oldják a váltó és a légbeömlők körül, és érdekes textúrájú betét található a középkonzolon. Ez ugyan vonzza a port, de közel sem ordít rajta annyira, mint egy zongoralakk felületen.
Image
Jól mutatnak a kerek légbeömlők – igaz, van lapos, vízszintes is közöttük, pont az utas előtt – és csinosak az ezüst vezérlőgombok a két ülés között. A középen, jó magasságban lévő központi kijelző érintőképernyős is tud lenni, de menet közben csak a vezető számára könnyebben elérhető vezérlőtárcsával lehet a menüjében kutakodni.

A rendszer pillanatok alatt összebarátkozik a hozzá csatlakoztatott telefonnal, akár a navigációs, akár a zenejátszó applikációt kell futtatni rajta.

Műszerfala egy nagyobb analóg sebességmérő köré sűrűsödik, tőle balra fordulatszámmérő, jobbra üzemanyagszint-mérő található. Kormánya vastag, kellemes fogású, rajta olyan gombokkal, amiket egész könnyű menet közben is megtalálni, használni.
Elöl elég életteret kínál a Mazda2, a kormány, ülés is könnyen beállítható, de az üléspozíció talán magasabb az ideálisnál. Legalábbis én szerettem volna alacsonyabban ülni. Hátul, mint az utóbbi idők összes kisautójában, a láb- és a fejtér fogy el hamar, de 180-185 centis magasságig nincs baj. Csomagtartója 250 literes, és a padlószint alatt a defektjavító készlet mellett is van még egy kis, 5 literes hely.

Mazda2 jelenleg csak 1,5 literes benzinmotorral kapható, de ez rögtön kétféle, 75 és 90 lóerős teljesítménnyel is elérhető. Mármint máshol, idehaza csak a 90 lovas változat található az árlistában. Váltóból hatfokozatú kézi és szintén hatfokozatú automatikus létezik belőle, a kézi váltós kivitelek pedig még lágy hibrid rendszert is kapnak. 

Annyira lágy hibridet, hogy az autó külsején ezt már fel sem tüntetik. A műszaki tartalom itt is ugyanaz, mint más mild hibrideknél, a benzinmotorhoz ékszíjjal kapcsolódó generátor/villanymotorból áll, ami a finom motorindításért felel, és a fékezéskor visszanyert energiából is képes valamennyivel beszállni a motor munkájába. Sokat ne várjunk tőle, legfeljebb 5 kW-nyi teljesítmény nyerhető ki a rendszerből, ami az energiát nem a megszokott módon akkumulátorban tárolja, hanem egy 0,012 kWh tárolóképességű kondenzátorban.

A cikk tovább folytatódik a vezess.hu oldalon: https://www.vezess.hu/ujauto-teszt/2020/03/03/kisautonak-nagyon-komoly-mazda2-teszt/