Három kerék, harminc-valahány köbcenti, és 30 kilométer/óra végsebesség: minden idők legextrémebb Mazda tanulmányautója igazi mérnöki bravúr volt. Noha soha nem került sorozatgyártásba, fontos epizódnak bizonyult az autógyártó történetében.
A kilencvenes évek hajnala az emberiség egyik legoptimistább időszaka volt. Nem ok nélkül: ledőlt a berlini fal, megszületett a világháló, a Mazda pedig előbb bemutatta az MX-5 roadstert, aztán a Mazda HR-X hidrogénüzemű, forgótárcsás tanulmányautót, és még abban az évben – első japán márkaként – megnyerte a Le Mans-i 24 órást. Ebben a korban az ember úgy érezhette, minden lehetséges – és ennek élő bizonyítékaként a Mazda elkészítette minden idők talán legextrémebb tanulmányautóját.
A cég 1989 és 1991 között házon belüli pályázatot írt ki, lehetővé téve az egyes részlegek számára, hogy megcsillogtassák kreatív szellemüket. A projekt számos kiváló ötlet mellett egy egészen különleges járművet is életre hívott. A Mazda tervezői ugyanis gondoltak egyet, és megfordították az autóvásárlók egyik leggyakoribb dilemmáját. Ahelyett, hogy azt firtatták volna, hány bőrönd fér el az autóban, a következőképpen tették fel a kérdést: hány autó fér el egy bőröndben?
A válasz a legoptimistább nézet szerint sem lehet több egynél, de nem is volt ennél többre szükség: a Mazda mérnökei fogták a legnagyobb bőröndöt, amit találtak, és megtöltötték élettel – azaz jelen esetben autóval. A motor egy mikro-motorkerékpárról származott, és a maga 34 köbcentiméterével, valamint az abból előállított 1,75 lóerős teljesítményével nem ígért életveszélyes dinamikát. Nem, a Mazda Suitcase Car a száguldás élménye helyett a villámgyors összeszerelhetőséggel szórakoztatta volna vásárlóit. Elég lett volna menetirányba forgatni az első kereket, beszerelni a hátsó kerekeket, föléjük illeszteni az ülést, és már indulhatott is volna a móka.
Sajnos indokolt a feltételes mód. Míg ma egyre több autógyártó kínál a csomagtartóból előhúzható, minimalista közlekedési eszközt, mellyel gyorsan és hatékonyan tehetjük meg a parkoló és a tényleges úti cél közötti távolságot, harminc évvel ezelőtt még nem volt felkészülve a világ a tisztán és biztonságosan szállítható, majd egyetlen perc alatt üzemkésszé tehető autócskára. A Mazda projektjéből ezért semmi nem lett. Az elkészített három prototípus közül csupán egy maradt fenn, egy megsemmisült, egy másik pedig elveszett.
Utólag könnyű önfeledt, céltalan bolondozásként tekinteni a Mazda bőröndautójára, ám valójában megalkotása még inkább megerősítette a márkát abban a hitvallásában, amelyet a mai napig követ. A mély tömegközéppontjával jóformán felboríthatatlan autó minimális teljesítménye és alig 30 km/órás végsebessége ellenére örömteli vezethetőséget kínált. Ezzel nem csak arra világított rá, hogy az autózás élménye relatív, hanem arra is, hogy az apró japán autógyártó mérnökeinek akkor is a sportos élményautózás célja lebeg a szemük előtt, ha épp valami egészen mást fejlesztenek – legyen az városi kisautó, családi szabadidőjármű vagy éppen bőrönd.
