Hírek

Váratlan területen bizonyult a világ legjobbjának a Dacia

Példátlan sikert ért el a Dacia 2023 végén: az autóipari formatervező szakma első számú kiadványa, a Car Design News az év legnagyobb jelentőségű konepciójárművének választotta meg a Manifesto tanulmányt.
Ha 2004-ben, az újjászülető Dacia első típusának, a Logannek a világpremierjén valaki azt mondta volna a márka dizájnereinek, hogy nem egészen húsz év múlva az ő stúdiójukból kerül ki a világ legnagyszerűbb tanulmányautója, alighanem értetlenül néztek volna rá: minden bizonnyal eltévesztette a címet.
Hiszen a négy évvel később érkező Sandero, a 2010-es Duster, majd ezt követően a márka összes többi típusa ugyanazt a filozófiát követte, amelynek alapjait a Logannel fektette le a Dacia, és amely a funkcionalitást és a költséghatékonyságot tartotta legfőbb értékének – márpedig célszerűséggel nem szoktak dizájnversenyeket nyerni.
Az azóta eltelt két évtized alatt azonban megváltozott a világ, és megváltozott a Dacia is. Értékké vált az észszerűség, az erőforrásokkal való felelősségteljes gazdálkodás, a természetközeli gondolkodás – és kegyvesztetté a pazarló fényűzés, a drágasággal való hivalkodás.
Ez a szemléletváltás önmagában is vonzóvá tette a Daciát – erről tanúskodnak a márka piaci sikerei –, egészen a Manifesto tanulmányautó megjelenéséig kétséges volt azonban, hogy mindez átültethető-e esztétikai síkra.
1994 - 2024 © Minden jog fenntartva. Készítette Kovács Gergely