Ma jóformán mindenki tudja, mi az az SUV, 1965-ben azonban a vevőket és a versenytársakat egyaránt felkészületlenül érte, amikor a Ford bemutatta a világ első sportos haszonjárművét: a Broncót.
Ma jóformán mindenki tudja, mi az az SUV, 1965-ben azonban a vevőket és a versenytársakat egyaránt felkészületlenül érte, amikor a Ford bemutatta a világ első sportos haszonjárművét: a Broncót.
A 2025-ös modellévre három fontos Toyota személyautó is változásokon esik át – inkább kisebbeken, mint nagyobbakon. A Yaris és a Yaris Cross mellett a Corolla is módosul.
Nagy hagyományú típusnevekkel, vadonatúj formatervvel és tisztán elektromos hajtásláncokkal frissül jövőre a Renault haszonjármű-kínálata.
3-5 millió forintot nagyon sokféle használt autóra el lehet költeni. Ezúttal azoknak igyekszünk segíteni a döntésben, akik jól használható, de komoly vezetési élményt adó járgányt keresnek. Sportmodellek kockázatait ismertetjük.
Kompakt szabadidőjármű akár hét üléssel, már 9 millió forint alatt: a vadonatúj Opel Frontera olyasmit kínál, amivel másutt nemigen találkozhatunk a magyar piacon.
Egy innovatív modell bevezetése szenzációs dolog, ám az ipar és a technológia világában a színfalak mögött is hasonlóan forradalmi fejlesztések zajlanak, amint azt a Hyundai példája is mutatja.
A vadonatúj Mazda6e a szedánok eleganciájával és az ötajtósok praktikumával párosítva hozza vissza a Mazda életébe a sportos vezetés szinonimájának számító hátsókerék-hajtást.
A 2025-ös E-Lion Nap ismét alkalmat adott a Peugeotnak, hogy beharangozzon néhány újdonságot, illetve megerősítse elkötelezettségét a fenntarthatóság, az elektromos mobilitás és a környezet védelme mellett.
Idén tovább növeli a gyártásban alkalmazott „zöld” acél arányát a Nissan, amely az elérhető legmagasabb minősítésben részesült egy független fenntarthatósági felmérésben.
A kiégés mind általánosabb társadalmi jelenség, és ami különösen riasztó, egyre fiatalabb korban érezzük úgy, hogy elfogyott a lendület. A Dacia szokatlan ötletekkel segít, hogy kilépjünk a mókuskerékből.
CarNet Invest Zrt.

1097 Budapest, Könyves K. krt.3.