hyundai-hydrogen-wave-global-forum-04

Elnyerte a dizájnszakma Oscar-díját a Hyundai

A világ egyik legrangosabb formatervezési díjának legmagasabb fokozatával jutalmazták a Hyundai különleges járműtanulmányát, amely nem csak technológiájában, hanem alapkoncepciójában is újat mutat.
Az angol luminary a latin lux, lumen, azaz fény szóból ered. Elsődleges jelentése fénykibocsátú égitest – azaz csillag, nap –, átvitt értelemben pedig olyasvalakire használják, aki a maga területén kiemelkedő szaktekintélynek számít, és aki utat mutat másoknak – pont úgy, mint a csillagok az utazóknak. Ezért is nevezte el így a világ egyik legnagyobb formatervezési fóruma, a hivatalosan 1990-ben alapított, de filozófiáját már 1955 óta érlelgető Red Dot intézet azt a fődíjat, amelyet az évről évre kiosztott Red Dot dizájndíjak nyertesei közül csak a legeslegjobbak érdemelnek ki: azok, amelyekre egykoron minden bizonnyal mérföldkőként fog visszatekinteni az utókor.

Ebben a rendkívül nagy becsben tartott elismerésben részesült idén a Hyundai egyedülálló mobilitási koncepciója: a pótkocsidrón (Trailer Drone). Már a név is mutatja, hogy nem szokásos tanulmányról van szó: a Hyundai olyasvalamit alkotott, amely teljesen új kontextusból keres és kínál megoldást a szállítmányozás feladatára.
A Trailer Drone minden szempontból a mobilitás jövőjét testesíti meg: üzemanyaga nagy nyomáson tárolt hidrogén, amely emissziómentes használatot tesz lehetővé (ha pedig megújuló forrásból állítják elő, a teljes életciklusra vetítve mentes a káros anyagok kibocsásátától.) A karosszéria, amelyet a képen látunk, valójában maga a pótkocsi – illetve egy konténer, amelyet két apró, saját (hidrogén)hajtással rendelkező, önvezető képességekkel felvértezett alvázra illesztenek rá. Ezek úgy működnek, mint a vasúti kocsik forgóvázai: rendkívül nagy szögben képesek elfordulni, anélkül, hogy saját maguk sok helyet foglalnának el. Az egész szerkezet helytakarékosabb és jobban manőverezhető, mint a klasszikus, nyerges vontatóból és félpótkocsiból álló szerelvények. Ráadásul sokoldalúbb is azoknál: amikor éppen nem konténereket szállítanak – tartályaik egy feltöltésével akár 1000 kilométeres távolságra –, a legváltozatosabb feladatokra foghatók be a kereskedelemben, az építőiparban vagy éppen a katasztrófavédelemben.
A Trailer Drone tehát minden téren újraértelmezi az áruszállítást, ugyanakkor műszaki tartalmát tekintve akár már ma megvalósítható volna. A Hyundai H2 Xcient hidrogén-üzemanyagcellás teherjárművek már ma is tucatszámra járják Svájc útjait – a Hyundai arról is gondoskodott, hogy útjára induljon az ezeket kiszolgálni képes hidrogén-töltőinfrastruktúra országos kiépítése. Ami pedig az autonóm mobilitási fejlesztéseket illeti, az Ioniq 5 alapú robottaxi már jövőre üzembe állhat Észak-Amerika egyes nagyvárosaiban. Technikai szinten minden készen áll tehát ahhoz, hogy a Hyundai valódi fáklyahordozóként új fejezetet nyisson a mobilitás történetében.
A Red Dot legmagasabb szintű kitüntetése, a Luminary természetesen nem csak úgy belepottyant a Hyundai ölébe: a vállalat termékei, szolgáltatásai és átfogó formai koncepciója évek óta egyre szélesebb körű elismerésnek örvendenek a rangos seregszemlén. Az autógyártó sorozatgyártású típusai és tanulmányautói menetrendszerűen nyernek aranyérmet – hogy csak egy, közvetlenül ide kapcsolódót említsünk: 2020-ban a Neptune hidrogén-üzemanyagcellás nyerges vontató kapott kitüntetést.

A díjazottak közül többen a legkiválóbbaknak járó Best of the Best kitüntetésben részesültek: ez rangban közvetlenül a Luminary szintje alatt húzódik, és önmagában hatalmas szakmai elismerésnek számít. Ennek az exkluzív klubnak a tagja az Ioniq 6 előfutáraként bemutatott Prophecy koncepciójármű, a 2018-as Hyundai Solati „mozgó hotel”, vagy az idén bemutatott Seven elektromos szabadidőjármű-tanulmány. Sorozatgyártású Hyundai is szerepel a legeslegjobbak között: a Staria egyterű átfogó koncepciójával, a buszlimuzinok műfaját újraértelmező kialakításával érdemelte ki itt a helyét.
Ennél is izgalmasabb talán, hogy nem csak az autóiparban ér el jelentős formatervezési sikereket a Hyundia. Szintén Best of the Best díjat kapott a vállalat 2015-ös használatitárgy-kollekciója, amelyben kertészeti, háztartási és kempingcikkek szerepeltek. Elismerésben részesült a vállalat mozgássegítő robotváza, számos kommunikációs kampánya, sőt, 2018-ban a Hyundai elnyerte az Év Márkája díjat. A legújabb ezeknek az autóiparon túlmutató díjazottaknak a sorában az idén jutalmazott Plug’n’Drive koncepció, amely az önjáró, hálózatba kapcsolt, intelligens tárgyak világába enged bepillantást.