suzuki-vitara-full-hybrid-motor

Nem csak autót, üzemanyagot is fejleszt a Suzuki

hirdetés
Új generációs bioetanol fejlesztésére hozott létre szakmai konzorciumot hat japán vállalat, közöttük a Suzuki Motor Corporation. Az együttműködés célja, hogy fenntarthatóvá tegyék a belső égésű erőforrásokat, és elősegítsék a szénsemleges társadalom megvalósulását.
A Suzuki Motor Corporation más autóipari és energetikai szereplőkkel, az Eneos, a Subaru, a Daihatsu, a Toyota és a Toyota Tsusho vállalatokkal karöltve idén nyáron az üzemanyag-gyártás folyamatának optimalizálását célzó kutatócsoportot hozott létre. Az együttműködés célja, hogy biomassza-alapú, innovatív új generációs járműipari üzemanyagokat fejlesszenek ki, illetve előkészítsék azok piaci bevezetését.
Miközben az autóipar egyre nagyobb hangsúlyt fektet az elektromos hajtástechnológiákra, fontos felismerni, hogy a globális értékesítésben továbbra is a belső égésű motorok játsszák a főszerepet, a világszerte forgalomban lévő járművek között pedig gyakorlatilag elenyészik az akkumulátoros villanymotoros gépkocsik száma. Jelentős és azonnali emissziócsökkentést lehet tehát elérni, amennyiben a fosszilis üzemanyagokat fenntartható forrásból származó, szénsemleges bioüzemanyagokkal tudjuk kiváltani. Arról nem is beszélve, hogy a meglévő motortechnológiák gyártásban tartása ezermilliárd eurós nagyságrendű beruházástól kímélné meg a világ autóiparát, a technológiaváltásból adódó, óhatatlan hulladékképződésről nem is beszélve.
A megújuló forrásból származó, szintetikus üzemanyagok, illetve a bioüzemanyagok igazoltan alkalmasak a közlekedés szénlábnyomának a csökkentésére, ugyanakkor az alternatíva csak akkor lehet ténylegesen fenntartható, ha nem csupán az üzemanyagok alapanyaga, például a biomassza előállítása, hanem a teljes gyártási és értékesítési folyamat szénmentesíthető.
A Suzuki részvételével létrehozott együttműködés ezért többek között azt fogja vizsgálni, hogy a hidrogén, az oxigén és a szén-dioxid gyártási folyamaton belüli körforgásának optimalizálása révén hogyan tehető gazdaságossá és fenntarthatóvá a bioetanol-üzemanyagok előállítása.

A kutatás négy alapvető területre összpontosít. Az első, hogy olyan második generációs bioetanol-üzemanyagot fejlesszenek, amelynek szerves nyersanyaga nem vesz el termőterületet élelmiszernövényektől. Az együttműködő partnerek megtervezik és megvalósítják az ehhez szükséges gyártólétesítményeket, majd azokat üzemeltetve azonosítják az esetleges problémákat, kihívásokat és technológiai akadályokat, hogy továbbfejleszthessék a gyártási rendszer hatékonyságát.
A második a gyártás melléktermékeként keletkező gázok felfogása és hasznosítása. A hidrogén előállításakor nagy mennyiségű oxigén, míg a bioetanol gyártása során CO2 keletkezik, amelyek felhasználására kellőképpen hatékony módszereket kell kidolgozni. Egy harmadik kutatási terület a teljes rendszer hatásfokát vizsgálja, beleértve az üzemanyag felhasználását is. Kérdés ugyanis, hogy a folyamat során létrehozott bioetanolt milyen formában tudják hasznosítani a mobilitási piacon. A termék forgalmazásához elengedhetetlen ugyanis, hogy pontosan kiszámítható legyen a növényi nyersanyagok terméshozama, illetve az azokból előállítható üzemanyag mennyisége. Végezetül – hiszen egy folyamat csak akkor lehet környezetbarát, ha minden fázisa az – a talaj összetételének vizsgálata, illetve egyéb szempontok elemzése alapján ki kell dolgozni azokat az optimális termesztési módszereket, amelyek minimális környezeti terhelés mellett biztosítják a hatékony üzemanyag-gyártáshoz szükséges mennyiségű és minőségű nyersanyagot.