Renault Hungária a vírus ellen

Renault Hungária a vírus ellen

Autókat adott a koronavírus elleni küzdelemhez a Renault Hungária

A Magyar Vöröskereszt számára 7 darab gépkocsit biztosít a Renault Hungária Kft. a COVID-19 vírussal szembeni védekezés megsegítésére. Melyekkel a szervezet napi munkáját szeretnék támogatni ebben a rendkívüli helyzetben.

Az átadott autók között Renault és Dacia modellek egyaránt megtalálhatók, személy- és kishaszonjármű kivitelben is.  Az autókat országos autópályamatricával adták át, hogy azok megvásárlás se akadályozza a hatékony fellépést.
Image


„A jelenleg fennálló rendkívüli helyzetben rengeteg helyen van szükség a segítségre. Hisszük, hogy ebben az időszakban csak közös erővel, összefogva leszünk képesek valódi eredményeket elérni. Mi azzal tudjuk ebből elsősorban kivenni a részünket, hogy hozzájárulunk: az első vonalban küzdők mielőbb célba érjenek az ország egész területén. Ez a törekvés vezérelt minket, amikor használatra ajánlottuk flottánk egy részét a Magyar Vöröskereszt számára, remélve, hogy ily módon is hozzájárulhatunk a koronavírus elleni minél hatékonyabb küzdelemhez” – mondta Wachtler Tamás, a Renault Hungária ügyvezető igazgatója.

A Renault CarNet márkakereskedésekben azzal próbálunk segíteni, hogy szolgáltatásaink igénybevétele esetén elsőbbséget biztosítunk a védekezésben résztvevő szervezeteknek, alkalmazottaiknak.