Vannak, akik gyermekkoruktól fogva autóversenyzői pályára készülnek. A gokartpályán kezdve egyre feljebb lépdelnek a szakmai ranglétrán, hogy aztán a motorsport valamelyik ágában nevet szerezzenek maguknak. Az ausztrál Les Siviour soha nem dédelgetett ilyen ambíciókat: dolgos rizstenyésztőként élte mindennapjait az ország egyik legfontosabb élelmiszer-termesztő régiójában. Egy unalmasnak induló hétvégén barátai unszolására úgy döntött, családjával kilátogat egy közeli raliversenyre. Ekkor még nem sejtették, hogy az a nap örökre megváltoztatja mindannyiuk életét.
A szervezők ugyanis különleges programmal szórakoztatták a közönséget: a futamot megelőzően bárki végighajthatott saját autójával az egyik gyorsasági szakaszon. Egy átlagos országban autómentők tucatjainak adna munkát egy ilyen kezdeményezés, de a mezőgazdaságáról híres térségben a terepjárók és pickupok jelentették az optimális közlekedési megoldást, így a futóművek, a fenéklemezek sérülésétől nem igazán kellett tartani. Les Siviour bosszankodott egy sort, hogy nem saját, jól megszokott autójával érkezett, hanem felesége kocsijával utaztak a helyszínre, de végül mégis benevezett a mókára. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy az a bizonyos „bevásárlós kisautó” egy rövid tengelytávú Nissan Patrol volt – ahogy mondtuk, Új-Dél-Walesnek ezen a táján alapkövetelmény volt a maximális terepalkalmasság.
Les tehát ment egy kört a számára teljesen ismeretlen vonalvezetésű pályán, de amikor kiszállt a kocsiból, döbbent csend fogadta: olyan időt futott a pályán a szériaállapotú Nissannal, amivel a profik hétvégi versenyére is kvalifikálta volna magát. Ha már így esett, nem hagyta veszni a lehetőséget: barátaival kiszerelték az autóból a hátsó üléseket, felragasztottak egy rajtszámot, beneveztek a futamra, és annak rendje és módja szerint meg is nyerték a saját géposztályukat.
Mindez 1982-ben történt, és Les a következő húsz évben tizenhét nemzeti ralibajnoki címet szerzett – nem véletlenül lett a beceneve Les, a Legenda. Akárhányszor kérdezték sikeréről, két kulcsfontosságú tényezőt említett: súlyos jobb lábát (való igaz, Les nem szerette elvenni a gáz) és a Nissan Patrolt. Les ugyanis versenyzői évei alatt mindvégig hűséges maradt ahhoz a típushoz, amellyel először kóstolt bele a motorsportba, és amivel farmerként is nap mint nap a kenyerét kereste. Les bizalmát mindenekelőtt elpusztíthatatlanságával érdemelte ki a Patrol: „Olyan masszív, mint egy tank. Ha alattam nem megy tönkre, más alatt sem fog” – mondta egyszer a véletlen szülte legenda.
A több mint hetvenéves múltra visszatekintő Patrol terepjáró nemcsak a márka történetének és arculatának meghatározó típusa, hanem a 4x4-es járművek műfajában is mértékadónak számított. Az 1951-től gyártott modell ugyanúgy az amerikai hadseregben rendszeresített Willys Jeep mintájára készült, mint a legtöbb korabeli terepjáró, az 1959-ben bemutatott második kiadás azonban már egyedi formavilágot kapott, és amikor Reg Sprigg ausztrál geológus 1962-ben úgy döntött, hogy felesége és két gyermeke társaságában megkísérli elsőként átszelni a csaknem két magyarországnyi területű, 176 ezer négyzetkilométeres Simpson-sivatagot, ahol a világ leghosszabb párhuzamos homokdűnéi találhatók, egy második generációs Patrol volánja mögött indult el a nagy kalandra. Ezzel a modell nem csupán világszerte hírnévre tett szert, hanem a tereprali műfajához fűződő kapcsolatát is megalapozta, amelynek csúcspontjaként a márka offroad-zászlóshajói a Dakar-ralin is kitüntették magukat.
Az első alkalom 1982-ben mutatkozott – ugyanabban az évben, amikor Les Siviour versenyzőként kipróbálta magát. A francia Nissan-kereskedő Andre Dessoude privát színekben nevezett az ötödik Párizs-Dakar ralira, majd három évvel később Patroljával a dízelmotoros prototípusok között másodikként ért célba. Újabb két évre rá Miguel Prieto és Ramon Termens már nemcsak megnyerte a dízel géposztályt, de az összesítésben a legjobb tíz között végezett, amire korábban egyetlen dízelmotoros autó sem volt képes. A spanyol Nissan-csapat teljesítményét még heroikusabbá teszi a tény, hogy kísérőkocsijuk meghibásodása miatt a második versenynaptól kezdve külső segítség és cserealkatrészek nélkül teljesítették a távot. Az évtized végére Dessoude és más kereskedők jóvoltából a Nissan gyakorlatilag gyári minőségű terep-versenyautókat (és hozzá megfelelő támogatást) kínált az érdeklődőknek, így a kilencvenes évek elején a Nissan minden más márkánál nagyobb számban képviseltette magát a világ első számú terepraliján; a választékban a Patrol mellett a Terrano és a Nissan Pickup is szerepelt.
Ami Les Siviour-t illeti, az ezredfordulón szögre akasztotta a sisakot, Nissan Patrolját pedig leparkolta a birtokán, és azóta is gondját viseli. Aki azonban egyszer versenyző volt, az mindig versenyző marad: a nyugalmazott bajnok időről időre beindítja egykori társát, és futnak néhány kört egy közeli birtokon – természetesen padlógázon, mint negyven éve.
Noha a Nissan 2014 óta nem forgalmazza Európában a Patrolt, a modell legendája és megbízhatósága tovább él a márka kínálatának modern tagjaiban: a Juke, Qashqai és X-Trail crossover-trióban éppúgy, mint a Navara pickupban. Ez pedig megnyugtató, hiszen bár mifelénk kevesebb a sivatag, mint Ausztráliában vagy Afrikában, és a mindennapokban egészen más kihívások várnak az autókra, mint a versenyeken, a minőség minden helyzetben a siker alapköve.
Noha a Nissan 2014 óta nem forgalmazza Európában a Patrolt, a modell legendája és megbízhatósága tovább él a márka kínálatának modern tagjaiban: a Juke, Qashqai és X-Trail crossover-trióban éppúgy, mint a Navara pickupban. Ez pedig megnyugtató, hiszen bár mifelénk kevesebb a sivatag, mint Ausztráliában vagy Afrikában, és a mindennapokban egészen más kihívások várnak az autókra, mint a versenyeken, a minőség minden helyzetben a siker alapköve.
