jeep-wrangler

Wrangler 2023-as modellév

A Wrangler JL 2018-as megjelenése óta gyakorlatilag töretlen sikernek örvend annak ellenére, hogy több esemény is történt, amire a „szakértők” a modell bukását kiáltották. Ilyen volt a 20-as modellév végén kivezetésre került 2.2 dízel erőforrás, valamint a 21-es modellév végével megszűnt ICE modell a 2.0 GME erőforrással, illetve ugyanekkor ért véget a kétajtós verzió értékesítése is. Idén májusban eladásra került itthon az utolsó, kizárólag belsőégésű motorral szerelt Wrangler (ami egyébként egy Sahara volt), azóta már csak a 4xe modellek elérhetők a kereskedésekben.
Idén februárban a Jeep Beachen bemutatott két különleges modellről számoltunk be, melyek leginkább színükkel tűntek ki a tömegből. A High Velocity sárga és Earl szín a következő modellév két új színe.
A belteret tekintve újdonság nem fogad minket, a lehetőségek fogytak inkább. Ugyan az alapfelszereltség része lett a fűthető bőrülés, viszont nem rendelhető már a bézs szövet- és a barna bőr belső. Limitált ideig ugyan, de visszatér a Punk’n narancssárga, ez a szín csak az első modellévben volt elérhető.
A technikai újítások közé tartozik a FAD (front axle disconnect) megszűnése a Rubicon modelleken, mely nem hozta a gyártó által várt fogyasztáscsökkenést. Ezzel egy megújult első M210-es tengelyt kap a Wrangler, ami erősebb a FAD-dal ellátott verziónál.
A 23-as modellévtől a Sahara alapára 31.500.000 Ft, a Rubiconé 32.000.000 Ft, előbbi alapfelszereltsége a keménytető, utóbbié a ponyvatető. A rendelhető extrák közé tartozik többek közt a karosszéria színével megegyező sárvédő, illetve keménytető, a dual top és a dual door csomag, a Sky one-touch tető, valamint a flip-top vászontető.