A Hyundai az elmúlt években kiemelt szerepet szánt a világításnak mint arculatformáló dizájnelemnek. Hogy igazán értékelni tudjuk ezt a ragyogó karriert, érdemes a gyökerektől kezdve végigkövetni a fényszórók fejlődését.
Immár Magyarországon is rendelhető a második generációs Kona, valamint a teljességgel egyedi, beskatulyázhatatlan Ioniq 6 szedán. Mindkettő pontosan jelzi a Hyundai szerepét a mai autópiacon: olyan előremutató típusok, amelyek a kézzelfogható praktikumot futurisztikus megoldásokkal, a megfizethető funkcionalitást a prémiumszegmenseket idéző szolgáltatásokkal társítják. Váratlan, mégis átgondolt válaszokat adnak olykor ki sem mondott kérdésekre. Nemcsak ez köti azonban őket össze, hanem az a merész szabadság is, amivel az autóipar egyik legfontosabb, mégis talán legkonzervatívabb technológiáját vadonatúj alapokra helyezik.
Természetesen a világításról, a lámpatestekről, a fények szerepéről beszélünk. A Kona pengeéles első és hátsó LED-csíkjaitól kezdve az Ioniq 6 féklámpáján át, amely a hátsó légterelő teljes vízszintes felületét beragyogja, egészen a Kona kerékdobba integrált, központi helyen lévő, mégis rejtőző fényszórójáig olyan innovatív, előzmények nélküli ötletekről beszélünk, amelyek más gyártóknak szemmel láthatóan eszükbe sem jutnak – vagy ha mégis, nem eléggé merészek ahhoz, hogy elszakadjanak a lefektetett szabályoktól.
Pedig az autóipari világítástechnológia hosszú története pont az ilyen radikális, dacosan formabontó megoldásokról szólt – ki tudja, hol tartana ez a terület, ha az érintett mérnököket nem a Hyundainál ma is lobogó kreatív láng fűtötte volna az elmúlt 150 évben. De ne tippelgessünk – tekintsük át, honnan indultak, és milyen fázisokon át fejlődtek mai szintjükre az autók fényszórói!
Pedig az autóipari világítástechnológia hosszú története pont az ilyen radikális, dacosan formabontó megoldásokról szólt – ki tudja, hol tartana ez a terület, ha az érintett mérnököket nem a Hyundainál ma is lobogó kreatív láng fűtötte volna az elmúlt 150 évben. De ne tippelgessünk – tekintsük át, honnan indultak, és milyen fázisokon át fejlődtek mai szintjükre az autók fényszórói!
Kezdetben vala a sötétség – már amennyiben az első automobilokra szerelt lámpások nem voltak fejlettebbek azoknál, mint amiket lovaskocsikra akasztottak. Miért is lettek volna? Az automobilok lassúak és megbízhatatlanok voltak, az utak pedig kezdetlegesek, így sötétedés után csak a legvakmerőbbek merészkedtek ki. Hatalmas a kontraszt napjaink intelligens, alkalmazkodóképes fényszóróival, amelyek nemcsak több száz lépésnyire világítják be az utat, de arra is ügyelnek, hogy ne vakítsák el a szemből érkezőt – kiváló példája ennek a Hyundai Ioniq 6 intelligens fényszórórendszere, amely oldalanként 16 diódaszegmenst vezérel egyenként, így gondoskodva a vakításmentes, ugyanakkor szokatlanul nagy hatótávolságú világításról.
De haladjunk szépen sorjában! Az 1880-as évek végén bevezetett acetilén- vagy olajlámpák ellenálltak a rossz időjárásnak – sem a szél, sem az eső nem oltotta ki azokat. A láng mögött egyszerű tükröt helyeztek el, nem létezett azonban lencse vagy szelektíven csiszolt búra, ami fókuszálta volna a fénysugarat – így aztán nem is volt fénysugár, inkább csak egy általános derengés. Vegyük hozzá, hogy ekkoriban még a közvilágítás is gyermekcipőben járt a világ legtöbb térségében – mindent összevetve a 19. században az autósok ugyanúgy kénytelenek voltak követni a természetes ébrenléti ciklust, mint mindenki más.
A 20. század első éveiben jelentek meg az első elektromos fényszórók az autóiparban, de elterjedésüket hátráltatta a technológia fejletlensége: a kezdeti dinamók nagyok voltak, teljesítményük viszont kicsi. Ahogy az áramfejlesztők egyre kompaktabbakká és erősebbekké váltak, úgy nyert létjogosultságot az izzószálas technológia. A század első évtizedének a végére már nem csak általánossá vált az elektromos világítás az automobilokban, de akár utólagos szettként is megvásárolhatták azt az ügyfelek, az elektromos áram tárolására és egyenletes biztosítására szolgáló akkumulátorral egyetemben. A fejlesztéssel párhuzamosan egy másik, nem kevésbé fontos elektromos eszköz, az önindító is megjelent az automobilokban.
A 20. század első éveiben jelentek meg az első elektromos fényszórók az autóiparban, de elterjedésüket hátráltatta a technológia fejletlensége: a kezdeti dinamók nagyok voltak, teljesítményük viszont kicsi. Ahogy az áramfejlesztők egyre kompaktabbakká és erősebbekké váltak, úgy nyert létjogosultságot az izzószálas technológia. A század első évtizedének a végére már nem csak általánossá vált az elektromos világítás az automobilokban, de akár utólagos szettként is megvásárolhatták azt az ügyfelek, az elektromos áram tárolására és egyenletes biztosítására szolgáló akkumulátorral egyetemben. A fejlesztéssel párhuzamosan egy másik, nem kevésbé fontos elektromos eszköz, az önindító is megjelent az automobilokban.
A második világháborút megelőző időben jelentek meg, és évtizedeken át voltak jelen a piacon azok a zárt egységet alkotó lámpatestek, amelyekben az izzó (a fényforrás), a tükör és a lencse egyetlen, megbonthatatlan egységet alkotott. A fogyasztói társadalom diadala volt ez a technológia, amelyben nem lehetett izzót cserélni, csak a teljes lámpatestet – nem véletlenül tűnt el viszonylag gyorsan a piacról ez a technológia, helyet adva az 1960-as években bemutatott halogénizzóknak, amelyek nagy fényezőt és hosszú élettartamot ígértek, ráadásul – néhány elvetemült autógyártó konstrukcióitól eltekintve – egyszerűen és gyorsan cserélhetők voltak.
Még javában tartott a halogén fényszórók uralma, amikor az 1990-es években megjelentek a színen a gázkisüléses (köznyelven xenon) lámpatestek. Két évtizedbe telt, amíg a prémiumszegmens csúcsáról eljutottak a megfizethető autók piacára, ám lekörözte őket a fejlődés. A LED-ek, amelyek eleinte nem tudtak többet, mint hogy pislákoló fénypöttyként jelezzék vissza bizonyos funkciók működését a műszerfalon, hatalmas és villámgyors karriert futottak be mint optimalizálható fényhőmérsékletű, kiemelkedő élettartamú, minimális energiafogyasztású – összefoglalva: tökéletes – fényforrások.
Ma már csak a formatervezők és a velük együtt dolgozó mérnökök képzelőerején múlik, hogy egy-egy autógyártó mit hoz ki ebből a technológiából. A Hyundai a jelenlegi Tucson álcázott helyzetjelzőivel indította útjára fényforradalmát; azóta pedig az Ioniq 5 pixeles fénypaneljei, a bevezetőben említett új modellek innovatív megoldásai jelentenek viszonyítási pontot az iparág számára – hogy az Ioniq 6 praktikus funkcionalitással felvértezett belső hangulatvilágításáról ne is szóljunk: ez ugyanis folyamatos visszajelzést ad a vezetőnek az autó működéséről.
Ezzel még távolról sem értünk az evolúció végére. Bár ma még nehéz megjósolni, milyen irányba tart a világítástechnológia, az elektromos járművek nagyfeszültségű elektromos hálózata és a fedélzeti funkciók optimalizálását célzó mesterséges intelligenciák olyan lehetőségeket tartogatnak, amelyeket javarészt ma még el sem tudunk képzelni. De ne essünk kétségbe: ha lépést tartanánk a fejlődéssel, elég nyomon követni a Hyundai fejlesztéseit, és könnyen naprakészek lehetünk a világítástechnológia aktuális állásával.
