hyundai-giorgetto-giugiaro-1974-pony-coupe-concept

Feltámasztja elveszett autóját a Hyundai

hirdetés
A hetvenes évek derekán a Pony Coupé Concept egy csapásra felhelyezte a Hyundait a globális autóipar térképére. A sportos kupé végül nem került gyártásba, az eredeti tanulmányautó pedig megsemmisült. A Hyundai most úgy döntött, legalább a második veszteséget orvosolja, és újraépítik a kocsit – méghozzá az eredeti alkotók bevonásával.
Amikor a Hyundai Motor vezetése az 1970-es évek elején úgy döntött, a cég megépíti első saját típusát, sem autómérnökben, sem autótervezőben nem bővelkedett Dél-Korea. Előbbieket Angliából szerződtettek, az autó tervezésére pedig felkérték a zseniális Giorgetto Giugiarót. A harmincas éveiben járó szakember ekkor már saját stúdiójában, mindenkitől függetlenül kamatoztatta Európa legrangosabb tervezőházaiban szerzett tudását; tökélyre fejlesztve azt a síkokból építkező origamis stílust, amely a kilencvenes évekig meghatározta munkásságát.

Giugiaro a lehető legkomolyabban vette a felkérést: nem egy, hanem öt teljes tervet dolgozott ki, és tett le a szöuli cégközpontban az igazgatóság asztalára. Köztük volt a később Pony néven hatalmas karriert befutó ferdehátú előtanulmánya, három további, hasonlóan pragmatikus javaslat (később háromajtós ferdehátúként, kombiként is pick-upként is gyártották a Ponyt), valamint egy extravagáns kupé. A Hyundai vezetősége nemcsak az eredetileg megrendelt projektre bólintott rá, hanem a háromajtós sportmodell terveit is befogadta.
Az 1975-ös torinói autószalonon így nem egy, hanem két prototípussal mutatkozott be a Hyundai, a hatás pedig leírhatatlan volt. A Pony villámgyorsan gyártásba került, és úgy volt, hogy néhány év késéssel a Pony Coupé is követi. A nyolcvanas évek elejének kedvezőtlen gazdasági környezete azonban terveinek feladására kényszerítette a Hyundait. A Pony hatalmas karriert futott be, a Pony Coupé pedig megmaradt ihletadó álomnak, ami nemcsak a koreai autóiparnak adott megkettőzött lendületet, és határozta meg – sőt, a mai napig meghatározza – a Hyundai munkásságát, hanem magának a tervezőnek is: Giugiaro egyik fő műve, az 1981-ben bemutatott DMC DeLorean egyértelműen magán viseli a Hyundai Pony Coupé legfontosabb stíluselemeit.
Ma már egy ilyen jelentőségű tanulmányautónak a gyári múzeumban volna a helye, akkoriban azonban jóformán még a márka sem létezett, nemhogy múzeuma lett volna. A megépített prototípusoknak így idővel nyoma veszett, ma csak a korabeli fényképek, illetve Giugiaro tervei és feljegyzései dokumentálják létezését.

A Hyundai most úgy döntött, ismét megépíti a Pony Coupé tanulmányt, és erre magától értetődő módon Giorgetto Giugiarót és fiát, Fabriziót kérte fel. Az egykor Italdesignként ismert, ma GFG Style-ként működő (a név az apa-fia páros kezdőbetűiből ered) stúdió el is vállalta a megbízást, így ha minden a tervek szerint alakul, már 2023 tavaszán megpillanthatjuk a régi-új tanulmányautót, a modern Hyundai időszámításának kezdőpontját.