hyundai-ioniq

Csillagászati összegből készít új autókat a Hyundai

hirdetés
Az Ioniq modellcsaláddal stabilan megvetette a lábát az elektromos mobilitás piacán a Hyundai, ez azonban csak a kezdet: a vállalat június végén ismertetett tervei egy lenyűgöző jövőt körvonalaznak.
Évi kétmillió villanyautó az évtized végére, 10 év alatt 9200 milliárd forint értékű beruházás az elektromobilitásba – szédítő távlatokat vázolt fel június végén tartott konferenciáján a Hyundai Motor Company, ahol a vállalat első számú vezetői – élükön Dzsehoon Cshang elnök-vezérigazgatóval – ismertették a vállalat részvényeseivel és befektetőivel közép- és hosszú távú stratégiai elképzeléseiket.
A Hyundai végső célja, hogy autógyártóból komplex szolgáltatásokat biztosító mobilitási szolgáltatóvá alakuljon át; erre a célra 109 400 milliárd koreai wont, azaz 28 300 milliárd forintot különítenek el a következő tíz évben. Ennek a hatalmas összegnek majdnem az egy harmadát, 35 800 milliárd wont (9200 milliárd forintot) egy új generációs elektromos padlólemez, fejlett akkumulátortechnológiák, valamint az ezekhez kapcsolódó, modern gyártólétesítmények kifejlesztésére és megépítésére fordítják.
A Hyundai Motor jelenlegi moduláris elektromos járműplatformja, az E-GMP még épp csak elkezdte pályafutását – ez adja az Ioniq modellcsalád már ismert tagjainak alapját –, a vállalat szakemberei azonban máris elkezdtek dolgozni az utódján. Az integrált moduláris architektúra (IMA) még több szabványosított modult és alkatrészt alkalmaz majd, ami felgyorsíthatja és gazdaságosabbá teheti az elektromos járművek gyártását. Az elképzelést az teszi forradalmivá, hogy míg jelenleg csak az azonos platformon belül osztozhatnak egyes komponenseken a modellek, az IMA több mint 80 olyan modulból fog felépülni, amelyeket eltérő szegmensekbe tartozó, különböző rendeltetésű járművekbe lehet beépíteni. Míg tehát az E-GMP fókuszában a középkategóriás szabadidőjárművek és személygépkocsik állnak, az IMA platformra a legváltozatosabb méretű és színvonalú járművek épülhetnek, a városi crossoverektől a pick-up teherjárműveken át a luxusautókig.
Az IMA szerves részét képezik az új generációs akkumulátorok: ezek fejlesztését részben házon belül, részben tudományos és technológiai együttműködések, vegyesvállalatok keretében valósítja meg a Hyundai. Az első, így létrehozott kutatóközpont már idén nyáron megkezdi működését. A Hyundai párhuzamosan több technológiára összpontosít, mivel ezek eltérő felhasználási területeket fedhetnek le, illetve a jövő más és más pontjain válhatnak szériaéretté. Még 2023-ban érkezik például egy vadonatúj akkumulátortechnológiát alkalmazó hibrid; az évtized derekára valósulnak meg az első lítium-vasfoszfát (LiFePo) akkumulátorok, amelyekkel a fejlődő piacokat célozza meg a Hyundai, de a tízéves ciklus végére az olyan, ma még távoli álomként emlegetett technológiák is piacra kerülhetnek, mint a lítium-fém vagy a szilárdtest-akkumulátorok.
Pont ezt a fokozatosságot felismerve a Hyundai kétágú stratégiát alkalmaz a termelés fejlesztésében is. Amellett, hogy dedikált elektromosjármű-gyárakat létesít (2024-ben Észak-Amerikában, 2025-ben Koreában indul be a termelés,) meglévő gyártóüzemeit rugalmas termelésre alakítja át, hogy gyorsan és pontosan tudjon igazodni a belső égésű motorok és az elektromos hajtásláncok iránti piaci kereslet változásaihoz. Emellett az elektromos járművek gyártásának nagy fokú lokalizálásán keresztül igyekszik a helyi piacok specifikus igényeihez gazdaságosan alkalmazkodó modelleket forgalomba hozni.

Ezek a tervek hosszú távon bontakoznak ki, ám már középtávon érdemi eredményeket ígérnek: a Hyundai Motor a beruházások nyomán a korábban tervezettnél gyorsabb ütemű fejlődéssel számol, így módosította 2030-as értékesítési terveit: míg korábban 1,87 millió villanyautó globális eladásaival számoltak az évtized végére, ma már 7 százalékkal több, azaz kétmillió elektromos jármű gyártását látják megvalósíthatónak.