A Toyotáé a világ legjobb játszótere

A Toyotáé a világ legjobb játszótere

hirdetés
Egy Toyota Land Cruisernek a világ bármely pontján helyt kell tudni állnia. Hogy ezt a gyakorlatban is igazolhassák, a Toyota mérnökei egy különleges tesztpályát terveztek és építettek, ahol elképzelhetetlenül kíméletlen körülmények között teszik próbára a legendás terepjáró egymást követő generációit.
Susin kojo: így nevezik azt a különleges japán foglalkoztatási rendszert, amelyben egy alkalmazott teljes aktív munkavállalói idejét egyetlen vállalatnál tölti. A ranglétra alsó fokáról indulva egyre több tudást és tapasztalatot halmoznak fel, és egyre fontosabb szerepet töltenek be a cégnél. Noha a rendszert ma már egyre kevesebben alkalmazzák, a Toyota például továbbra is előszeretettel foglalkoztatja egész életében munkatársait, így biztosítva a szakértelem folyamatos fenntartását és átadását.
Szadajosi Kojari harminchét évvel ezelőtt, 1985-ben csatlakozott a Toyotához. A vállalat összkerékhajtású modelleket fejlesztő részlegére osztották be, ahol a Hilux és Land Cruiser termékcsaládok futóművein dolgozott. Később a Land Cruiser termékfejlesztési igazgatójává nevezték ki, majd 2001-től egy személyben felelt minden alvázas modell, így a Land Cruiser fejlesztéséért is. Jelenleg ő a Land Cruiser 70 és a Land Cruiser Prado modellek termékmenedzsere – összességében kijelenthetjük, hogy nincs ember a földön, aki többet tudna nála a Toyota Land Cruiserekről.

Illetve egy valaki mégis van: Takanobu Fukuoka, a Toyota gyári tesztpilótája, aki 1971-ben állt munkába a vállalatnál, és 1982-től a Land Cruiserek fejlesztési részlegén dolgozott. Főnökei arra kérték, hogy pusztítsa el a gondjaira bízott autókat, és ő készséggel szót fogadott nekik. Csakhamar „kinőtte” a teherautók fejlesztésére épített gyári tesztpályát, és inkább a környéken keresett egyre nagyobb kihívásokat. Egy alkalommal olyan terhelésnek tette ki a 70-es széria egy prototípusát, hogy a laprugó egyszerűen kifordult a helyéről. A jelenséget alaposan tanulmányozva megerősítették az érintett alkatrészeket, a cégvezetés pedig innentől kezdve gyakorlatilag szabad kezet adott a munkájához.
Fukuoka szan szárnyai alá vette a fiatal Kojari szant. Nem csak a terepjárók vezetésének kulisszatitkaiba avatta őt be, de arra is megtanította, hogy csak akkor válhat igazán jó mérnökké, ha az autón kívül annak versenytársait, várható felhasználási körülményeit, valamint az ügyfelek elvárásait és szokásait is pontosan ismeri, valamint ha elképzeléseit képes pontosan megfogalmazni és megvalósítani. Kettejük közös erőfeszítéseinek is köszönhető, hogy a korábban munkaeszköznek, haszonjárműnek tekintett modellcsalád fejlesztése innentől fogva három, markánsan eltérő irányba ágazott el.
A mai napig létező 70-es széria kőkemény terepjármű, egyben megbízható munkagép – ha úgy tetszik, az ős-Land Cruiserek leghitelesebb utódja. A 80-as sorozattal kezdődött meg a modell átlényegülése rendkívüli terepalkalmasságú személyautóvá. Előbb a tekercsrugós felfüggesztések jelentek meg a kínálatban, majd egymás után vezettek be fejlett elektronikus támogatórendszereket, amelyek a rutintalan vezetőket átsegítik az akadályokon, a gyakorlott sofőrt pedig még kiválóbb teljesítményre teszik képessé. Ennek a szériának a legújabb képviselője a frissen bemutatott Land Cruiser 300-as. A harmadik sorozat szintén személyautós vonalat követett, ám könnyebb, kompaktabb formában tálalva: a 70-es sorozatból kifejlesztett Prado modellcsalád az, amit ma Európában Land Cruiserként ismerünk.
Történetünk harmadik főszereplője szintén az 1980-as évek derekától szolgálja a Toyota járműfejlesztését. A Hokkaido északi részén található Sibecu tesztpályáról van szó, amelyet ekkor adtak át, és amelyet a következő években folyamatosan bővítettek. Fekvésének köszönhetően szélsőséges klímaviszonyok uralkodnak a pályán, így kemény téli tesztekre éppúgy alkalmas, mint nagy sebességű nyári mérésekre. A Land Cruiser fejlesztőcsapata azonban továbbra is házon kívül keresett és talált magának kellően extrém tesztszakaszokat – amikor pedig otthon kifogytak a kihívásokból, tengerentúli terepeken tesztelték a járműveket. Ez azonban feleslegesen lelassította és megdrágította a modellek fejlesztését, a Toyota ezért 2011-ben engedett Kojari szan és Fukuoka szan unszolásának, és a Sibecu létesítményen belül megkezdődhetett egy Land Cruiser-tesztpálya felépítése.
A tervezés során az elmúlt évtizedekben világszerte megismert legkíméletlenebb terepszakaszokat vették mintául, épp csak nehezítettek rajtuk, hogy „túltervezhessék” a Land Cruiserek terepalkalmasságát. A két ötletgazda személyesen irányította az építést, és nem féltek ásót, csákányt ragadni, sziklatömböket mozgatni. 2014-re elkészült az akadálypálya. Aki végigmegy az összes akadályon, úgy érezheti, hogy az egész világot bejárta: az oroszországi tundrák sártengerétől kezdve a vízmosások által kialakított „tevehát-buckákon” át az észak-amerikai Moab sziklaképződményeiig, ahol sokszor csak az abroncsok oldalfalát használva juthat előre az ember.

Ez a pálya volt Fukuoka szan egyik utolsó projektje a Toyotánál: a nagy tudású szakember 2016-ban nyugdíjba vonult, és azóta külső tanácsadóként segíti egykori cége munkáját – legutóbb például a Lunar Cruiser holdjáró fejlesztéséhez járult hozzá értékes meglátásaival. Tiszteletére F-pályának (F-Course) nevezték el a világ legszórakoztatóbb járműteszt-központját, így munkássága örökre a Toyota működésének szerves részévé vált.
Az F-Course egyébként, mint minden tisztességes vizsgaközpont, több tudásszinten képes tesztelni „hallgatóit”. A fő hangsúly persze a Land Cruiseren van, ám a pálya egyes szakaszait úgy alakították ki, hogy azokat a márka egyre nagyobb számban készülő szabadidőjárműveinek, például a RAV4-es fejlesztői is tudják használni – munkájuk eredményeit így jóval szélesebb körben élvezhetik a Toyota globális ügyfelei.