toyota-szobrasz

A férfi, aki Toyotákat szobrászkodik főállásban

hirdetés
A modern autótervezésben egyre nagyobb szerep jut a mesterséges intelligenciának, a számítógépes modellezésnek, a 3D nyomtatásnak. Van azonban a dizájnnak egy keskeny tartománya, amelyben pótolhatatlan tényező az ember, és amely lélekkel, izgalommal, egyediséggel tölti meg az autók formatervét. Ebben a nehezen meghatározható kiterjedésű, inkább érezhető, mint definiálható régióban dolgoznak azok a kézműves mesterek, akik több évtizedes tapasztalattal felvértezve végzik nélkülözhetetlen munkájukat, napról napra tisztelegve saját tanítóik generációi előtt.
Ilyen takumimester Eto Kazusi, aki harminc éve tökéletesíti tudását a Toyotánál. Fiatalok generációit tanította szakmája fortélyaira, de még mindig nem érzi úgy, hogy mindent tudna – sőt, úgy véli: ha nem törekedne napról napra a fejlődésre, szögre akaszthatná a szerszámait. Azokat a szerszámokat, amelyeket pályatársaihoz hasonlóan saját maga készített, bár elmondása szerint legszívesebben puszta kézzel, csupán ujjaival dolgozik, mert úgy ösztönösen képes eljutni a kívánt eredményhez.
Eto ugyanis a cég vezető modellezőjeként agyagból készít Toyotákat. Az ő kezei között öltenek először testet a tervezők által elképzelt, kétdimenziós vázlatok – neki köszönhetjük többek között az előző Yaris, a nyolcadik generációs Hilux vagy a vadonatúj GR Supra idomait. „Az érzelmi azonosulás a mai napig meghatározó szempont az autóválasztás során. Ezért fontos, hogy a tervezési folyamat legelején lássuk: a tervezők által megrajzolt koncepció térbeli leképezése is kiváltja-e a kívánt hatást.”
A munka hosszas beszélgetéssel kezdődik, amelynek során a modellező megpróbálja minél alaposabban megérteni a tervező elképzeléseit: „Képesnek kell lennem kiolvasni az információt a tervrajzokból. Így már a megbeszélés során kideríthetjük azokat a pontokat, amelyek, bár papíron látványosak, három dimenzióba átültetve nem működnek; illetve közösen hozzáadhatjuk azokat a tartalmakat a modellhez, amelyeket a kétdimenziós rajz képtelen megfogalmazni.”

Miután elkészültek az első, vázlatos modellek – kezdetben gyakran eltúlozzák a leendő autók idomait, hogy tisztázzák, pontosan milyen irányban szeretnének továbbhaladni – egy végtelennek tűnő egyeztetési folyamat veszi kezdetét. Noha a tervezők elképzeléseinek és a mérnökök elvárásainak már a kezdetek kezdetén közel kell állniuk egymáshoz, a két szempontrendszer közötti tökéletes harmóniához csak apró lépésekkel lehet eljutni. Ebben kulcsszerepet játszik a modellező, aki a formát folyamatosan alakítva, módosítva ad testet mindkét ideálnak. „Ez a monozukuri elve: a tökéletesre törekvő teremtés, a kézműves alkotás filozófiája.” – világít rá munkája jelentőségére Eto szan, aki gyermekkorában még autószerelőnek készült, így a járművek műszaki aspektusaival is tökéletesen tisztában van.
Miután elkészült a véglegesnek szánt agyagmodell, élethű lámpákkal és kerekekkel szerelik fel és lefényezik: az így kapott modell gyakorlatilag megkülönböztethetetlen egy valódi autótól. Ha ezt a cégvezetéstől az értékesítőkig mindenki jóváhagyja, a tervezési folyamat célt ért, a projekt továbbléphet a következő, gyártást előkészítő fázisba.
Ma már persze léteznek olyan fejlett programok, amelyek könnyen és gyorsan átültetnek három dimenzióba egy megrajzolt modellt. Az eredmény azonban nem lesz, nem is lehet ugyanaz: a számítógép ugyanis kizárólag adatokból dolgozik, hiányzik belőle a személyes tapasztalat, az ösztön, a megérzés, a szenvedély. „Ha egy adatsort betáplálunk egy számítógépbe, újra és újra ugyanazt fogja abból létrehozni. Ha egy vázlatot megmutatunk két modellezőnek, több mint valószínű, hogy két teljesen eltérő végeredményt fogunk kapni, mert mindketten a saját művészi eszközeikkel dolgoznak. Ugyanakkor a modellező nem művész: szenvedélyesen kell megközelítenünk minden egyes projektet, de közben alázattal kell dolgoznunk, hiszen a munkánk egy közös célt szolgál. Egyszerre izgalmas és lenyűgöző, ugyanakkor rendkívül felelősségteljes is.”
Persze a technológia folyamatosan fejlődik, és ebben maga Eto is fontos szerepet játszik. Hagyományosan az agyagmodellekről mintázzák a gyártósablonokat: precízen megmérik azokat, majd az így kapott értékeket betáplálják a gyártást vezérlő rendszerekbe. Ez már a hetvenes években így működött a Toyotánál; a folyamat persze az évtizedek folyamán egyre pontosabbá, gyorsabbá vált, a méréseket végző emberek szerepét fokozatosan átvették a modern, nagy teljesítményű szenzorok. Ma még csak másolják a kézműves modellező munkáját a számítógépek, de a gépi tanulás fejlődésével a számítógép egyre inkább képessé válik arra, hogy az agyagmodelleket megfigyelve elsajátítsa a kézműves mesterek látásmódját.
„Nincs kétségem afelől, hogy eljön a nap, amikor a számítógépek olyan modelleket lesznek képesek előállítani, amire rácsodálkozunk majd: biztos, hogy nem kézzel, agyagból készítették el ezt az aprólékosan kidolgozott dizájnt?” – mondja Eto szan, aki maga is éveket töltött a számítógépes tervezés területén, hogy megismerje az abban rejlő lehetőségeket. „Már ma is rendkívül tehetséges digitális modellezőink vannak, de mindig szükség lesz kézzel megfogható, ténylegesen létező modellekre, mert csak ezekhez lehet érzelmi síkon viszonyulni.” Hogy ezeket agyagból készítik-e a jövőben, illetve hogy milyen eljárás nyomán születnek meg, azt ma még nem tudhatjuk. Az viszont biztos, hogy a folyamatban mindig helyet kapnak a Eto Kazusihoz hasonló mesterek, akik lélekkel töltik meg a tökéletes formákat, és akik elődeik hagyatékát a jövő generációknak átadva biztosítják, hogy a Toyoták minden divatáramlattól függetlenül Toyoták maradjanak.