A Dakar sikeres csapata

A Dakar sikeres csapata

A Toyota Gazoo Racing három nap után a legsikeresebb.


Noha a 2020-as Dakar rali első három napját nehézségek tarkították a Toyota Gazoo Racing South Africa csapatai számára, a terepverseny harmadánál minden okuk megvan a versenyzőknek az optimizmusra. Egy kihívásokkal teli első nap, egy megosztó második és egy bizakodásra okot adó harmadik – a teljes táv ötödénél ezzel a mérleggel vágott neki a Dakar rali folytatásának a Toyota Gazoo Racing South Africa (TGRSA) négy párosa. Miután vasárnap a hivatalos gyári Toyota-csapatok együttesen nem kevesebb mint 11 defektet szenvedtek el, hétfőn reggel kiváló formában vágtak neki a második napnak a versenyzők.
Image

Az első ellenőrzési ponton négy Hilux haladt át elsőként (az Overdrive Toyota csapat szaúdi pilótája, Jazíd el-Radzsi mögött honfitársa, el-Attijah, majd de Villiers és Alonso autózott).

Ki tudja, hogyan alakult volna a nap, ha Fernando Alonso futóműve nem sérül meg egy alattomos mélyedésben.

A baleset a mezőny utolsó harmadába száműzte a spanyol pilótát, aki azonban megőrizte optimizmusát – és hogy ez nem volt alaptalan, arra a harmadik nap szolgált bizonyítékul.

Kedden hajnalban az előző nap győztese, Giniel de Villiers rajtolt elsőként.
A köves szakaszokban bővelkedő hosszú távon biztonságos tempót választott a rutinos dél-afrikai versenyző és spanyol navigátora, Alex Haro. Náluk nehezebb helyzetben volt a Bernhard ten Brinke/Tom Colsoul páros: miután a holland-belga duó pechsorozata hétfőn is folytatódott (negyedik defektjük után kifogytak a pótkerekekből, így be kellett várniuk de Villiers-éket), a 15. helyről kellett rajtolniuk, így egész nap náluk jóval lassabb csapatok között versenyeztek. A nap hőse egyértelműen Alonso és navigátora, Marc Coma volt, akik bravúros teljesítménnyel a negyedik legjobb időt futották, és ezzel a 32. helyre léptek előre.

Mindeközben Nászer el-Attija és francia mitfahrere, Mathieu Baumel bajnokokhoz illő, rutinos kitartással kerülnek egyre közelebb a végső célhoz. A második és a harmadik napon egyaránt az ötödik helyen értek célba (habár kedden a második legjobb időt futották, a versenybírók háromperces bírsággal sújtották a csapatot), ezzel összesítésben előbb a harmadik, majd mostanra a második helyre léptek előre.
Image
Image
Mivel a belga illetékességű Overdrive Toyota helyi versenyzője, Jazíd el-Radzsi bámulatos – és ami még fontosabb, kiegyensúlyozott – formában versenyez, a harmadik nap végén nem kevesebb mint négy Toyota Hilux található a mezőny tíz legjobbja között. A két Toyota-csapat versenyautója ugyanarra a technikára épül, motorjuk egyformán 5.0 literes, nyolchengeres. Míg azonban a belga istálló korábbi évjáratú erőforrása hozzávetőlegesen 350 lóerőt és 560 Nm-t ad le, a dél-afrikai gyári csapat a legújabb fejlesztésű motort használja, amely mintegy 390 lóerőt és 620 Nm forgatónyomatékot bocsát a pilóta rendelkezésére.
Image
Ennek fényében aligha meglepő, hogy a harmadik napot követően három Top 10-es versenyautójával a Toyota Gazoo Racing South Africa a 2020-as Dakar legsikeresebb csapata, a Toyota Hilux pedig a rali legütőképesebb típusa.

A 2020. évi Dakar rali élmezőnye (összesített eredmények)

Név Csapat / Autó 1. nap 2. nap 3. nap Időhátrány a 3. nap végén
Carlos Sainz /
Lucas Cruz
Bahrain JCW X-Raid /
Mini JCW Buggy
3. 2. 1. -
Nászer el-Attija /
Matthieu Baumel
Toyota Gazoo Racing /
Toyota Hilux
4. 3. 2. + 00h 07' 55''
Orlando Terranova / Bernardo Graue X-Raid MINI JCW /
Mini JCW Rally
6. 1. 3. + 00h 08' 09''
Jazíd el-Radzsi / Konsztantyin Zilcov Overdrive Toyota /
Toyota Hilux
9. 9. 4. + 00h 18' 58''
Stéphane Peterhansel / Paulo Fiuza Bahrain JCW X-Raid /
Mini JCW Buggy
2. 8. 5. + 00h 19' 00''
Mathieu Serradori /
Fabian Lurquin
SRT Racing /
Century Buggy
7. 4. 6. + 00h 20' 56''
Giniel de Villiers /
Alex Haro
Toyota Gazoo Racing /
Toyota Hilux
14. 6. 7. + 00h 23' 42''
Bernhard ten Brinke /
Tom Colsoul
Toyota Gazoo Racing /
Toyota Hilux
5. 10. 8. + 00h 33' 23''
Martin Prokop /
Viktor Chytka
MP-Sports /
Ford Raptor RS
12. 12. 9. + 00h 48' 05''
Vaidotas Zala /
Saulius Jurgelenas
Agrorodeo /
Mini All4 Racing
1. 5. 10. + 00h 59' 59''