nissan-re-leaf

Egymillió fölött járnak a Nissan villanyautói

Az idei nyarat egy különleges mérföldkő tette emlékezetessé a Nissan számára: hét számjegyűre fordult a vállalat által valaha gyártott akkumulátoros elektromos modellek száma. A puszta statisztikák azonban nem festenek pontos képet arról, milyen hatalmas szerepet játszott, és játszik ma is a márka az elektromobilitás meghonosításában.
Kevesebb mint tizenhárom év alatt egymilliónál is több villanyautót adott el világszerte a Nissan. Ez ma talán nem hangzik rettenetesen nehéz feladatnak, ám 2010 decemberében, amikor a Nissan bemutatta kompakt akkumulátoros elektromos ferdehátúját, a Leafet, méregdrága egzotikumokon és kétséges használati értékű apróságokon kívül gyakorlatilag nem léteztek villanyautók.
Ez a modell fogadtatásában is tükröződött. Az újságírókat lenyűgözte az autó puszta létezése: a Leafet Európában és Japánban egyaránt megválasztották az év autójának, valamint a Világ Év Autója címet is elnyerte. A vásárlóközönség is hasonló lelkesedéssel fordult a családi ferdehátú felé – kezdetben Japánban és az Egyesült Államokban volt különösen nagy az érdeklődés iránta, majd Európa is felzárkózott, sőt, az élre állt a modell fő piacai között.

Aligha túlzás, ha azt állítjuk: a Nissan Leaf jóformán egymaga teremtette meg a nagy darabszámban elérhető, mindennapi használati értékkel bíró villanyautó kultúráját, ezzel előkészítve a terepet napjaink többtucatnyi, különböző stílusú, méretű és árfekvésű villanyautója számára. Két modellgeneráció során több mint 650 ezer darabban talált gazdára a Nissan forradalmára, ennek közel a fele (mintegy 260 ezer) nem csak Európában állt forgalomba, de itt is készült, a márka nagy-britanniai üzemében. A Leaf pályafutása során hivatalosan ötvenkilenc országban volt jelen, még a Vatikánban is ismerték képességeit.
A Leaf nemcsak személyautóként ért el jelentős sikereket, hanem az elektromos hajtástechnológia motorsportban történő meghonosításában is úttörő szerepet vállalt. A modell speciálisan átalakított változata 2011-ben kategóriagyőzelmet aratott a világ leghíresebb hegyi felfutó versenyén, a Pikes Peaken, a Leaf Nismo RC pedig a pályaversenyzésben mutatott érdekfeszítő alternatívát a belső égésű motorral szerelt autókkal szemben.
Nem kevésbé voltak érdekesek az évek során bemutatott Leaf-alapú tanulmányautók: négy éve karácsonykor kivilágított Mikulás-szánként, egy évvel később pedig katasztrófa sújtotta területek mentőjárműveként értelmezték újra – mindkét esetben a külső fogyasztók, illetve komplett háztartások táplálására alkalmas, kétirányú töltőtechnológiáját mutatta be ilyen ötletesen a Nissan. A megoldás Japánban már régóta magától értetődő, sőt: kötelező funkció az elektromos járművek fedélzetén, a Nissan pedig az elsők között mutatta be ennek előnyeit nemzetközi porondon.
A Leaf egy egészen más módon is hozzájárult az elektromobilitás népszerűsítéséhez: 2014-ben a második generációs modell hajtásláncának felhasználásával született meg a Nissan e-NV200. Ezzel az áruszállításban is létjogosultságot nyert az elektromos hajtás, sőt, ebből a típusból alakították ki az első emissziómentes londoni taxit. A műfajteremtő modellből több mint 45 ezer példányt adtak el Európában, utódjának pedig jelentősen nagyobb népszerűséget prognosztizálhatunk, hiszen a Townstar EV nemcsak megjelenésében és ötletes funkcionalitásában áll közelebb az európai piac igényeihez, de gyártási helyét tekintve is, hiszen az új modell az EU-n belül készül.
A Nissan legújabb és eddigi legfejlettebb elektromos modellje, az Ariya crossover még nem kapható elég régóta ahhoz, hogy érdemi eladási darabszámokkal büszkélkedhessen, de képességeit és jellemzőit ismerve kétség sem férhet ahhoz, hogy meg fogja ismételni a Leaf diadalmenetét. A többszörösen díjazott formatervű szabadidőjármű fedélzetén olyan újszerű technológiák debütáltak, mint az e-4ORCE összkerékhajtási rendszer, amely felfoghatatlanul rövid reakcióidejével késlekedés nélkül biztosít mindig optimális tapadást, és amely tengelyenként elhelyezett egy-egy villanymotorjával nemcsak az állandó nyomatékátvitelt biztosítja, de a jármű irányíthatóságában is kulcsszerepet vállal.

Eddig csak az Európában is kapható Nissan EV-ket soroltuk fel, Ázsiában azonban még egyszer ugyanennyi modell elérhető, a Sakura mikrojárműtől kezdve a kínai piacon forgalmazott Sylphy szedánon át az EV Ambulance akkumulátoros mentőautóig. Ezekkel együtt érik el a mágikus egymillió darabos forgalmat a Nissan villanyautói.
Habár ez hatalmas eredmény, ugyanakkor a Nissan épp csak belekezdett a villamosításba. 2028-ig bevezeti innovatív szilárdtest-akkumulátorait, amelyek új korszakot nyitnak az elektromos közlekedésben. Az évtized végéig pedig tizenkilenc tisztán elektromos típust hoz forgalomba világszerte, köztük egy olyan, új generációs szabadidőjárművet, amelyről a Chill-Out tanulmányautó alapján alkothatunk fogalmat, továbbá egy vadonatúj belépőmodellt, amely új piaci szegmenst nyit meg a Nissan villanyautók számára.