nissan-leaf-vonat

A villámot is bírnia kell a Nissan akkumulátorának

hirdetés
Mobilitási szolgáltató – a 21. században egyre inkább így definiálják magukat újra az autógyártók. Ez több divatos, jól hangzó szlogennél: olyan szemléletváltást tükröz, amelyben a vállalatok nemcsak saját, jól körülhatárolt tevékenységi területeiken vállalnak felelősséget működésük társadalmi, környezeti hatásaiért, hanem tevékenyen dolgoznak azért, hogy szakértelmük és erőforrásaik az élet lehető legtöbb aspektusában az emberiség javát szolgálhassák.
Az elektromobilitás úttörőjeként a Nissan már eddig is sokat tett a társadalom közlekedésen túlmutató fejlődéséért – gondoljunk csak a kétirányú töltési rendszerek bevezetésére, amivel az autógyártó az elsők között tette alkalmassá elektromos járműveit arra, hogy vészhelyzetben képesek legyenek háztartások elektromos ellátására. A villanyautókban dolgozó, nagyfeszültségű akkumulátorok valóban fantasztikus lehetőségeket rejtenek, ám a Nissan a kezdetektől tisztában van azzal is, hogy gyártóként az ő felelőssége gondoskodni ezen áramtároló egységek másodlagos felhasználásáról is, hogy ne hulladékként terheljék tovább Földünket. Annál is inkább, mert az autóipari felhasználásra már nem alkalmas akkumulátorok továbbra is eredeti kapacitásuk 60-80 százalékával rendelkeznek, ami ugyan kevés lehet a megnyugtatóan sokoldalú mindennapi használathoz, ám telepített energiatároló egységekben történő ipari, lakossági felhasználásra még hosszú évekre alkalmassá teszi őket.
Ezen egymást támogató gondolatok és törekvések nyomán egy egyedülálló kezdeményezés bontakozott ki a Nissan és Japán egyik legnagyobb vasúti szolgáltatója, az ország keleti területeit kiszolgáló JR East között. Az utóbbi – a világ legtöbb vasúti társaságához hasonlóan – hagyományos ólom-savas akkumulátorokkal biztosítja a vasúti átkelőhelyek védelmét szolgáló jelzőberendezések biztonsági energiaellátását. Ha azonban a 2022 első napjaiban útjára indított tesztfázis tapasztalatai kedvezőek, a jövőben a Nissan által rendelkezésükre bocsátott, jóval modernebb, nagyfeszültségű lítiumion-akkumulátorok léphetnek az elavult technológia helyébe.

„Az ólom-savas akkumulátorok rendszeres ellenőrzést és karbantartást igényelnek; munkatársaink folyamatosan bejárják a vonalakat, hogy biztosítsák a rendszerek működőképességét” – árulja el a kezdeményezés okát Tocsihara Kaitó, a JR East kutatási és fejlesztési részlegének helyettes vezetője. „A modern elektromos járművek nagyfeszültségű akkumulátorai azonban olyan beépített vezérlőtechnológiával rendelkeznek, amely lehetővé teszi azok állapotának távfelügyeletét. Így mérnökeink hatékonyabban ellenőrizhetik a hálózat állapotát. Ennél is fontosabb, hogy a meghibásodások, feszültségvesztések előre érzékelhetők, így megelőzhetők.” Mindez nagyban javítja a rendszer megbízhatóságát, márpedig ennek emberi életekben mérhető a jelentősége.
Nem mintha a meghibásodásra komoly esély volna, hiszen a JR East vasúti társaság és technológiai partnere, az akkumulátor-rendszerek átalakítására szakosodott 4R Energy Corporation tudatosan kérte fel a Nissant az együttműködésre ebben az úttörő projektben. A Leaf modellekben használt akkumulátorok ugyanis kiemelkedően jó hírnévnek örvendenek szakmai körökben. Több mint tíz év alatt egyetlen komoly probléma sem merült fel a világszerte eladott járművek akkumulátorainak minőségét illetően, az akkumulátorok tervezése és gyártása során pedig ugyanazokat a nemzetközi szabványokat, védelmi rendszereket és újrahasznosíthatósági elveket alkalmazták, amelyeket a 4R Energy Corporation is követ az innovatív célú energiatároló rendszerek fejlesztése és építése során.
„A Nissan például úgy tervezte meg az akkumulátorait, hogy azok baleset esetén semmilyen körülmények között ne robbanhassanak fel – ez nálunk is alapkövetelmény” – árulta el Kinosita Takuja, a 4R Energy Corporation műszaki részlegének munkatársa. „Ráadásul a Leaf akkumulátorai könnyedén megbirkóznak a vasúti felhasználásnál elkerülhetetlen kedvezőtlen időjárási körülményekkel.”
Amikor pedig kedvezőtlen időjárásról beszélünk, ne esőre és hidegre gondoljunk, hanem épületeket romba dönteni képes szélviharokra és pusztító villámcsapásokra. „A villámcsapás következtében túlfeszültség léphet fel az elektromos hálózatban. Ahhoz, hogy ez ne károsítsa az akkumulátort, módosítani kellett annak vezérlését és védelmi rendszerét” – avat be a rájuk váró szakmai kihívásokba Kinosita szan. A projekt ősszel lép az éles tesztelés fázisába: ekkor köszönt be ugyanis az esős évszak, amely elhozza a rendszer vizsgáztatásához elengedhetetlen, tartós ítéletidőt. „Ha az őszi tesztek során a Nissan akkumulátorai elviselik a tájfunokkal, villámlással járó megterhelést, kijelenthetjük, hogy biztonságosan alkalmasak a vasúti felhasználásra. Ez pedig további alkalmazási területeket nyit meg: szerephez juthatnak például vezeték nélküli kommunikációs berendezések energiaellátásában is.”
Akár felelős társadalmi és környezeti hatása miatt esik a Nissan Leafre valaki választása, akár azért, mert egy tágas, jól használható, takarékos, teljesen tiszta üzemű, csekély karbantartási igényű járművet keres, a lehető legjobb döntést hozza meg. Az új generációs Nissan Leaf akkumulátorai még jó ideig nem kerülnek vasúti szerepkörbe, hiszen azokra 8 éves vagy 160 000 kilométeres garanciát vállal a Nissan. Amikor viszont ezek is kiöregednek, hirtelen szárnyra kapnak a japán vasút szemaforjai, hiszen a 2019-es modellfrissítést követően a 40 kWh kapacitású alapverzió mellett egy nagyobb, 62 kWh-os akkumulátorcsomag is megjelent a kínálatban. Ez utóbbi egy feltöltéssel akár 385 kilométert képes megtenni, miközben 147-ről 214 lóerőre növelt motorteljesítményével az autó vezetési élmény terén is többet nyújt. A további részletekről érdeklődjön a CarNet Auto-Fort budapesti Nissan-kereskedésében.