nissan-leaf

Így változtatja meg az emberek életét a Nissan Leaf

hirdetés
Ma már több mint félmillióan vannak világszerte, akik első kézből tapasztalták meg, milyen élmény a tisztán elektromos Nissan Leaffel közlekedni. Most közülük négyen mesélik el a maguk sztoriját, amelynek közös pontja a felismerés: a Leaf mindent tud, amit egy hagyományos autó, a lényeg abban rejlik, amit azon túl tud nyújtani.
A villanyautók elfogadása nem fekete-fehér történet. Sokan vannak, akik különböző okokból szimpatizálnak az elektromos közlekedéssel, másokat csak egy hajszál választ el attól, hogy igent mondjanak a lehetőségre. Személyes tapasztalat híján azonban nehéz meghozni ezt a döntést – jóval nehezebb, mint akár egy másik kategóriás, de hagyományos belső égésű motorral szerelt autót vásárolni.
Ezzel a Nissan, mint az elektromos járművek piacának egyik legnagyobb és legrégebb óta jelen lévő szereplője, pontosan tisztában van. A mérleg egyik serpenyőjében ott vannak az előnyök: a helyi károsanyag-kibocsátástól mentes közlekedés (ami a töltésre használt elektromos energia származásától függően akár teljesen emissziómentes is lehet), a kevesebb kopóalkatrészből adódó egyszerűbb és olcsóbb karbantartás, az olcsó üzemeltetés és persze a gondtalan, problémamentes használat. A másik serpenyőjét, ha nem is hátrányok, de aggályok húzzák le: a megtérülés, a hatótávolság, az értéktartás, a javíttatás mind kiszámítható tényező, de azt senki nem tudja előre megmondani, örömmel fogjuk-e tudni használni a villanyautót, megfelel-e személyes elvárásainknak, okoznak-e gondot a mindennapokban sajátos használati jellemzői.
Az elektromos járművek elterjedtsége exponenciálisan nő, ennek ellenére ma még viszonylag kevesen vannak, akik családtagjaiktól, barátaiktól, szomszédaiktól kérdezhetik meg, milyenek a tapasztalataik a tisztán elektromos mobilitással. A Nissan ezért felkereste néhány ügyfelét, hogy tőlük kérdezze meg: milyen tapasztalatokat szereztek elektromos autójukkal. Három országból négyen osztották meg velük saját személyes tapasztalataikat – négy teljesen más élethelyzet, négy eltérő út ugyanahhoz a következtetéshez.
A francia Quentin Lemaire tizennyolc éves volt, amikor megjelent a piacon az első Nissan Leaf. Nyolc éven át csodálta a tiszta lelkiismerettel vezethető autót, majd amikor 2018-ban megszületett a kisfia, elérkezettnek látta az időt, hogy beteljesítse régi álmát, és vásároljon egy Leafet. Kisfia ma hároméves, és Batmobilnak hívja a 40 kWh-os autót – már ezért megérte volna a második generációs modell mellett dönteni, de persze többet nyom a latban, hogy az alacsonyabb üzemeltetési és karbantartási költségek miatt a család költségvetését nem terheli meg a mobilitás. Gyakran utaznak belföldön, ami a nagy teljesítményű gyorstöltőkkel nem jelent problémát, amikor pedig kempingeznek, a Leaf mozgó áramforrásként szolgál, így a sátorban is az otthon megszokott kényelmet biztosíthatták maguknak. Nem utolsósorban a Leaf csendes üzeme nem háborgatta az erdei környezet átszellemült békéjét – éppen a legmodernebb technológia tette lehetővé, hogy elvonuljanak a modern világ zajától.
Ahogy a Lemaire család kisfia, a floridai Shannon Monroe gyermekei sem ismertek más családi autót, mint a Leaf – a különbség, hogy Shannon és férje tíz évvel ezelőtt vette meg az autóját, amely az egyik első példány volt Észak-Amerikában. Shannon elvi kérdést csinált a dologból, és a bevezetés előestéjén le sem feküdt, hogy hajnalban minél hamarabb leadhassa a rendelést az autóra. A korai modell 24 kWh-os akkumulátora ma már kicsinek számít, ami azonban nem akadályozta meg a családot abban, hogy a kontinensnyi ország legtávolabbi pontjait is felkeressék autójukkal, Kaliforniától Seattle-ig. Shannonék ma is napi rendszerességgel használják az immár több mint 200 ezer kilométert – méghozzá 200 ezer károsanyag-kibocsátástól és motorzajtól mentes kilométert! – futott autót. A Monroe család nem csak gyermekeik révén erősítették az elektromos mobilitás táborát (már kijelentették, hogy ha felnőnek, kizárólag villanyautót fognak venni), de a felmenő generációt is meggyőzték: ma már Shannon szülei is Nissan Leaffel járnak.
Elvi meggyőződés helyett az üzleti érdek motiválta Fabien Verbrugghe párizsi Uber-sofőrt, hogy 2018-ban Nissan Leafet vásároljon: utasai folyamatosan azzal nyaggatták, hogy milyen jó is villanyautóban utazni. Mivel pedig az ügyfelek elégedettsége mellett környezeti és anyagi szempontból is előnyösnek ígérkezett a váltás, úgy döntött, belevág. A Leaf beváltotta a hozzá fűzött reményeket, ám ezen túlmenően nem várt előnyöket is hozott: a csendes utastérben Fabien könnyedén beszélgethet utasaival, így akár idegenvezetőként is tartalmasabbá teheti az utazás élményét. De nem csak utasainak élvezetesebb így az utazás: az egy pedállal vezethető Leaf jóval kevésbé fárasztja, így hatékonyabban és stresszmentesen tölti munkaidejét. A speciális elektromos padlólemeznek köszönhetően a Leaf becsapósan tágas: kívülről hiába kompakt, a sofőr mellett négy utasnak és csomagjaiknak biztosít elegendő helyet. A japán kultúráért és technológiáért eleve lelkesedő Fabien teljesen megtalálta a számítását a Leafben, amelyet azonban a közelmúltban lecserélt egy azonos kivitelű, de nagyobb, 62kWh-os akkumulátorral szerelt változatra, amellyel még hatékonyabban végezheti munkáját.
Történetünk eddigi szereplői mind személyes meggyőződésből vágtak bele az elektromos mobilitás kalandjába. A skót Neil Swanson azonban nem hitt abban, hogy az elektromos autót neki találták ki. Aztán 2016-ban egy pályázaton rámosolygott a szerencse, és tizenkét hónapra kapott egy Nissan Leafet, kipróbálásra. Ellenvetései napról napra olvadtak el: kiderült, hogy a 30 kWh-s Leaf időjárástól függetlenül mindig indulásra kész, ha menni kell, és a nyilvános töltőpontok használata sem bizonyult olyan problémásnak, mint ahogy hallomás alapján várta. Olyannyira elégedett volt, hogy hat hónapnyi használat után megvásárolta az autót, és azóta több mint 135 ezer kilométert utazott vele. Neil ma a skót villanyautó-szövetség vezetője, és el sem tudja képzelni, hogy valaha is visszaüljön belső égésű motorral szerelt járműbe. A Nissannal szerzett legkedvesebb élménye mindenesetre egyáltalán nem technológiai jellegű. Egy alkalommal ismerőseit, egy fiatal párt szállított haza a szülészetről babájukkal együtt. „Ahogy autóztunk, a legmegdöbbentőbb dolgot tapasztaltam: hallottam, ahogy az újszülött édesen szuszog a hátsó ülésen. Ezt az élményt soha nem élhettem volna át egy hagyományos autóban.”
A Nissan még tavasszal gyűjtötte össze elégedett ügyfeleinek történeteit, a kezdeményezésnek pedig híre ment: a világ minden pontjáról jelentkeztek a Leaf-tulajdonosok, hogy ők is szeretnék elmesélni, hogyan változtatta meg az életüket az autó. A spanyol nyugdíjastól Hollandia első Leaf-vásárlójáig, a római taxistól a félmilliomodik Leaf norvég tulajdonosáig sokakat győzött már meg a Nissan elektromos mobilitási technológiája. Egy emberként vallják, hogy a Leaf magáért beszél: elég kipróbálni, és attól kezdve már semmi nem lesz ugyanolyan, mint régen.