mg-zs-ev

Ráérzett Európa az MG ízére

Folyamatos fejlesztések, versenyképes árazás, átgondolt új modellek: az MG néhány év leforgása alatt meghódította Európát – és ez nem egyszerű szófordulat.
Végy egy pozitív képzettársításokat ébresztő, patinás márkanevet, tégy mellé modern, de megfizethető technológiát (a villanymotor a jövő, a benzinmotor a jelen), a modellpaletta kialakításakor gondold át újra, mielőtt csak a szabadidőjárműveknek adnál esélyt, és végül az így előkészített tartalmat csomagold tetszetős, de nem megosztóan modern formába. Hogy az MG döntéshozói maguk is így gondolták-e végig a siker receptjét, nem tudjuk (valószínűleg ennél jóval tudományosabban jártak el), az viszont tény, hogy azokban az országokban, ahol már évek óta jelen van a brit-kínai márka, kiemelkedő bizalmat szavazott neki a közönség, és egyelőre nincs jele annak, hogy csalódást okoztak volna.
Ezek a jellemzők együtt pedig meghozták a gyümölcsüket: a 2023-as év gyakorlatilag egy szűnni nem akaró diadalmenet volt a márka számára. Januárban még csak azzal büszkélkedhetett az MG, hogy miután 2022-ben több mint megduplázta eladásait, jóformán egymaga képviseli a kínai gyártású márkákat Európában (az importpiac ezen szeletének 80 százaléka volt az övék). Jó néhány fontosnak tartott, évszázados történelmű európai gyártótól származó modellt megelőzve az MG HS kompakt crossover felkerült a legkeresettebb plug-in hibrid modellek top 20-as listájára.
Ezt a lendületet az idén első teljes évét teljesítő, tisztán elektromos MG 4 folytatta: a kompakt ferdehátú az első negyedév végére felkerült a tíz legkeresettebb villanyautó közé, félévkor pedig már a hatodik legkeresettebb akkumulátoros elektromos személyautó volt Európában. Ekkor már szalagcímben foglalkozott az MG-vel az európai autópiac egyik legnagyobb elemzője, a JATO Dynamics, a Teslával emlegetve egy lapon a márkát, mint a piac leggyorsabban erősödő szereplőit. Ezt a lendületét később is fenntartotta az MG, sőt, fokozni is tudta azt: a harmadik negyedév végére az MG 4 Európa második legkeresettebb elektromos modelljévé fejlődött – csak a Tesla Model Y-ból adtak el többet nála, ami a lehető legjobb referencia az időközben sportverzióval erősített kínálatú modell számára.
Eközben nem kisebb bravúrt ért el az MG ZS, Európa huszonharmadik legkeresettebb személyautójává és tizenkettedik legnépszerűbb szabadidőjárművévé lépett elő. Mögötte az MG4 és az időközben megújult HS vezeti a márka eladásait, hozzájárulva ahhoz, hogy az MG egyetlen év leforgása alatt több mint megduplázza európai eladásait, és ezzel a márkák versenyében további két helyet ugorjon előre.