mayda-rx7

Soha nem használt szörnyeteg a Mazdától

hirdetés
Azt mondják, a motorsportban nem az ellenfél, hanem saját maga ellen versenyez az ember: a legjobbat kell adnunk, aztán majd kiderül, hogy ez elegendő-e a sikerhez, vagy sem. A Mazda Wankel-motoros raliszörnyetege hiába hozta a legjobb formáját, a sors egyszerűen másfelé kacsintgatott. Ez azonban semmi nem változtat azon, hogy a Mazda RX-7 Evo az egyik legizgalmasabb konstrukció, amelyet a félelmetes B csoportos boszorkánykonyhán kifőztek…
Ha egy motorsportot kedvelő és értő társaságban azt mondjuk, B csoport, egymás után jelennek meg a rajongók szemei előtt minden idők legfélelmetesebb rali-versenyautói. A szelíd családi modellek karosszériájába bújtatott vadállatok nem ritkán félezer lóerős turbómotorral és összkerékhajtással tették próbára pilótáik képességeit. A kor legnevesebb autógyártói egymásra licitálva, határtalan lelkesedéssel (és többségükben határtalan büdzsével) vetették bele magukat a fejlesztésbe, hogy bizonyítsák rátermettségüket. Volt azonban egy márka, amelyet mintha nem érdekelt volna igazán a kor műszakilag legfejlettebb motorsport-kategóriája. Sem pénzből, sem energiából nem fektetett bele annyit, ami a világszínvonalú sikerhez szükséges lett volna – az így is elért eredmények utólag megkérdőjelezik a döntés jogosságát, ám a Mazda már akkor tudta, hogy inkább egy másik géposztályban próbálna szerencsét, amikor elkészült és első bevetéseire indult B csoportos autója…
De nagyon előre szaladtunk a történetben, amely még a hetvenes években kezdődött. A német pilóta, Achim Warmbold ekkoriban szerény, de tagadhatatlan sikereket ért el az európai rali világában, és jelentős tapasztalat birtokában úgy döntött, új kihívást teremt magának. Elhatározta, hogy épít egy turbómotoros, elsőkerék-hajtású Mazda 323-ast, méghozzá az A csoportos specifikációk szerint. Ma már tudjuk, hogy ezzel leginkább csak a Mazda figyelmét szerette volna felhívni magára, mert az igazi álom egy hátsókerék-hajtású, Wankel-motoros, B csoportos versenyautó volt – egy Mazda RX-7. A terv részben sikerült, hivatalosan is létrejött a cég európai képviseletének támogatását élvező Mazda Rally Team Europe (MTRE), és 1984-ben ostrom alá vették a B csoportot.

Az RX-7, amely forgótárcsás motorjával eleve különcnek számított az autópiacon, a rali világában sem bizonyult alkalmazkodó típusnak. Míg a többi B csoportos versenyautó többnyire csak megjelenésében emlékeztetett arra az utcai modellre, amelytől nevét kölcsönözte, a Mazda RX-7 ténylegesen egy utcai kivitelű autó versenyre felkészített változata volt – ennek megfelelően összkerékhajtással sem rendelkezett, motorját pedig a műfaj legnagyobbjaival szemben nem a hátsó tengely fölött, hanem az első előtt, az orrában hordta. A kegyelemdöfést a dupla tárcsás szívómotor csúcsteljesítménye adta meg a versenyautónak: a 300 lóerő körüli teljesítmény ugyan impozáns volt a közúti RX-7-esekhez képest, de nem sok esélyt adott a Mazdának a jóval erősebb, turbómotoros ellenfelekkel szemben.
A Mazda azonban ekkor előhúzta hagyományos ütőkártyáit: a lehető legalacsonyabban tartott, optimálisan kiegyensúlyozott tömeget, valamint a kiemelkedő megbízhatóságot. Hiába volt lassabb versenytársainál, egyszerűbb vezethetősége és kiszámíthatóbb szerkezete miatt veszélyes, ha nem is félelmetes ellenfélnek számított, hiszen megbízhatóan gyűjtögette a pontokat futamról futamra. Arról nem is beszélve, hogy a nézők imádták az extrém fordulatszámokon üvöltő motor hangját, valamint a hátsókerék-hajtásból fakadó, látványos vezethetőséget. Különösen igaz volt ez az 1985-ös szezonban bevezetett RX-7 Evolution modellre, amely még jobb tömegelosztást, új, könnyített karosszériapaneleket, a hátsó légterelőre szerelt olajhűtőt, valamint módosított hátsó futóművet kapott. A futóművet megemelték, a kerekek magnéziumból készültek, a gyári fényszórók helyett hat reflektorból álló versenyvilágítást kapott a mindössze 990 kilogrammos autó.
A Mazda RX-7 ralikarrierjét hivatalosan a B csoport hirtelen megszüntetése törte ketté. A valóság azonban az, hogy a Mazda sokkal szívesebben látott volna egy turbómotoros, összkerékhajtású, A csoportos versenyautót – amit a 323 képében később meg is kaptak. Az MRTE gyári csapatként működött, de az imént említett okokból minimális költségvetéssel gazdálkodhatott – ezért is használtak például számos szériamodellekből származó alkatrészt a fejlesztésnél. Ugyanakkor a B csoport megszűnésekor már készen álltak az 1986-ra szánt modell tervei: szekvenciális sebességváltót, könnyített hátsó tengelyt, elektromos szervokormányt, valamint befecskendezést kapott volna az autó, jóval versenyképesebbé téve azt...
Az eredetileg húszdarabosra tervezett homologizációs szériából végül csak hét autó készült el, ám ezek közül sem mindegyik esett át a tűzkeresztségen. Így járt az az MRTE 019 alvázszámú példány is, amelyet képeinken csodálhatnak meg olvasóink, és amelynek különlegessége, hogy soha nem használták – ilyen szempontból alighanem egyedülálló a B csoportos raliautók mezőnyében. A makulátlan állapotú autó az MRTE belgiumi központjából először egy svájci múzeumba, majd egy skandináviai intermezzót követően magántulajdonba került. Utolsó ismert tulajdonosa, David Sutton felajánlotta a Mazda nagy-britanniai képviseletének, hogy központi épületükben állítsák ki az autót – tudomásunk szerint ma is ott található.

Ma már nem gyárt Wankel-motoros autót a Mazda, és az MX-5 roadsteren kívül sportautója sincs a márkának. Az RX-7 Evo rali-versenyautó hagyatéka azonban tovább él a modern utódokban – a versenyautó ezen késői leszármazottjait pedig megismerheti a CarNet Mirai budapesti, illetve a CarNet Riegler győri szalonjaiban.